Magyar László András egészen kiváló írását olvasom a híres-hírhedt argentin politikusról, elnökről, diktátorról (nem mellékesen a gyönyörű Evita férjéről), Juan Pablo Perónról, és idővel azon kapom magam, hogy egyre gyakrabban pillantok a címre: biztosan Perónról, és nem egy ismert magyar politikusról szól az esszé?

Az 1946-os választásokon a nép egyszerű, világos szavú gyermekeként, a „mélyargentinok” védelmezőjeként fellépő Perón – a szakszervezetek támogatásával – fölényes győzelmet arat. Első dolga, hogy a liberális alkotmányt, amelyet az „oligarchák” kényszerítettek a nemzetre, új, nacionalista alkotmánnyal váltja fel. Nem elégedett meg a minisztériumok szokásos átszervezésével, hanem az egyetemek és közintézmények élére is a saját hű embereit állította. Rövidesen peronista lett a főügyész, a főbíró, a nemzeti bank és a labdarúgószövetség elnöke is. A vezetőváltást később következetesen végrehajtották általános iskolákban, gimnáziumokban, kórházakban, könyvtárakban, múzeumokban, általában olyan módon, hogy az intézmények a működésükhöz nem kaptak elegendő pénzt, így a vezetőket alkalmatlanság címén el lehetett távolítani. A nagytőkével szemben igyekezett államosítani az ipart, a közlekedést és a közműveket is. Az őt hatalomra segítő szakszervezetek vezetőinek zsíros javadalmakat osztogatott. Gazdasági szabadságharcot hirdetett a neokolonialisták és a nemzetközi nagytőke ellen, nagy csinnadrattával „Gazdasági függetlenségi nyilatkozatot” írt alá. Az ellenzéki pártokat, ellenzéki sajtót nem betiltotta, csak ellehetetlenítette, például az ellenzéki újságok nem juthattak elegendő papírhoz, az értelmiségieket mélyen megvetette.

Mindent támogatott, ami „nemzeti”, állami pénzen futballstadionokat épített, olykor milliós tömeggyűléseket tartott, állami rendelettel csökkentette a rezsit.

Ismerős valahonnan?

Az 1951-es választásokat – a már teljesen nyilvánvaló gazdasági válság ellenére – ismét fölényesen nyerte meg, de ekkor már végzetes hibákat követett el: nyílt egypártrendszert akart bevezetni, végképp eltörölte a sajtó- és szólásszabadságot, ellenfeleit bebörtönöztette, de végül nem tudott megbirkózni a szabadságharca által okozott gazdasági összeomlással. 1954-ben puccsal eltávolították, száműzték, később, 1973-ban visszatért egy rövid időre, 1974-ben bekövetkezett haláláig.

Gondolom, többen vannak, akik apróbb hasonlatosságokat vélnek felfedezni a peroni rendszer és a jelenleg nálunk alakulgató rendszer között, és amint mondani szokás, ezen hasonlóságok nem a véletlen művei; ezért érdemes feleleveníteni azt is, hogy milyen eredményekkel járt Argentína számára Perón uralma, gazdasági szabadságharca! Röviden: semmivel. Bővebben: totális gazdasági csődbe vezette az országát, hosszú évekre, évtizedekre vetette vissza Argentína fejlődését, polgárháborús helyzetet teremtett, véres utcai harcokkal, ami végül a katonatisztek rémuralmát, a rettegés éveit hozta, több ezer ember meggyilkolásával, eltűnésével, bebörtönzésével.

Azért legyünk igazságosak, volt igazi eredmény is: 1978-ban Argentína csapata – a zseniális Mario Kempes vezetésével – megnyerte a labdarúgó-világbajnokságot!