Átestünk a ló túlsó oldalára – így összegezhető az első Orbán-kormány több volt miniszterének véleménye a mai utódok működéséről.

Pokorni Zoltán egykori oktatási miniszter (1998–2002) ma is tagja ugyan a Fidesz elnökségének, valójában viszont bukott tanügyi politikusként fog távozni jövőre a parlamentből. Alig akad olyan koncepcionális eleme az új közoktatási törvénynek, amit a tanár-politikus elképzeléseinek megfelelően kodifikáltak volna. Mi több, a 2011-es kódex mintha kifejezetten az Országgyűlés oktatási bizottságát vezető honatya javaslatainak kontrakarírozásával, megtorpedózásával született volna meg. Pokorni például – lengyel mintára – a kilencosztályos általános iskola meghonosítására tett javaslatot, ehhez képest továbbra is marad a nyolcosztályos elemi. Bírálta a jól teljesítő önkormányzati iskolák átszervezését, s a közoktatás szinte teljes államosítását, ennek ellenére a szigorú centralizálást hézagmentesen végrehajtották. Ugyancsak veszélyesnek tartotta a képzés túlzott egységesítését is, ahogy a 168 Órának fogalmazott: nem lehet az a cél, mint Bismarck idejében, hogy reggel negyed 9-kor az egész birodalomban elkezdődjön a matematikaóra. Pokorni ellenezte továbbá a felsőoktatási hallgatók számának csökkentését, az egyentankönyvek bevezetését, a tankötelezettségi korhatár leszállítását, s a cigány gyerekek elkülönítését szolgáló oktatási gettók (kisegítő osztályok) fenntartását is.

Az egyentankönyvek ellen. Fotó: Fazekas István

 Indítványaival azonban – miután a kormányfő csaknem minden lényeges kérdésben a kereszténydemokrata Hoffmann Rózsa államtitkár javaslatait támogatta – végül is egyedül maradt. Az új közoktatási rendszer ez év őszi debütálása előtt a volt szakminiszter megpróbált finomítani a szabályokon – javasolva például, hogy a változások nyomán ne csökkenjen a pedagógusok korábbi jövedelme. Indítványa azonban most is megbukott – illetve a kormányfő kérésére azokat vissza kellett vonnia. A Fidesz vezető oktatási politikusának ezúttal sem maradt más választása, mint a nagy ágazati törvények esetében: nem szavazta meg a kormány előterjesztését.

A miniszterelnök nemcsak a kétharmados többség birtokában, s nem is csupán a gazdasági válság hatására kezdett el foglalkozni a közoktatás központosításának a lehetőségével. Már első hivatali működése idején eljátszott a centralizálás ötletével, akkor azonban végül meghajolt szakminisztere ellenérvei előtt. A 2010 után megerősödött Orbán második miniszterelnöki ciklusának megkezdése óta viszont más tekintetben sem feltétlenül tartja magát a régi tanácsokhoz.

Chikán Attila. Nem fékezte magát. Fotó: Zagyi Tibor

 A volt kulturális miniszter Rockenbauer Zoltán (2000–2002) egy tavalyi előadása óta például már tudható, hogy a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kiváltságos helyzetének megteremtéséért Makovecz Imre elnök már az ezredfordulón sokat kilincselt. Megkísérelte köztestületté nyilváníttatni és a konkurens Széchenyi István Művészeti Akadémiával szemben többletjogosítványokkal felruháztatni az MMA-t, ám kérését akkor Rockenbauer elhárította, mondván: így eszkalálódna a kultúrharc. Egy évtizeddel később az építész álma mégis teljesült, a miniszterelnök főkegyúri gesztussal alkotmányos intézménnyé nyilváníttatta a parlamenttel a Makovecz Akadémiát.

Rockenbauer azonban nem emiatt mondta fel a közmédiánál 2010 óta betöltött főszerkesztői állását. Hanem mert végérvényesen szembesült azzal, hogy a kulturális ágazat jelentősége hátrébb sorolódott a Fidesz preferencialistáján. A volt miniszter a korábbi ígéretek ellenére sem tudott a Duna Televízióban beindítani egy önálló kulturális csatornát, ráadásul munkatársainak több mint a felét szélnek is eresztették a köztelevíziónál.

Orbán Viktor 2010-ben alkotmánybíróvá megválasztott egykori kancelláriaminisztere a kollégáinál is keményebb kritikusa lett az utóbbi években a nemzeti együttműködés rendszerének. Stumpf István nem fogadta el a második Orbán-kabinet alaptézisét, nevezetesen, hogy Magyarországon végre hatékony államot kell megteremteni az eddigi „akadékoskodó, akadályokat állító, bizonytalan állam” helyett. Nem értve az „idők szavát”, a miniszterelnök hajdani kormányzati helyettese kifejezetten veszélyesnek tartja, hogy az alkotmány érvényesülése a mindenkori parlamenti többség akaratán múljon. Bíróvá megválasztása után Stumpf nyomban a Sólyom-iskola követőihez csatlakozott, akik szerint az alkotmányos jogok védelme előbbre való, mint az elvont államcélok érvényesülésének garantálása. Az etnobiznisz ellen a KSH adataira alapozva fellépni kívánó kormányzat törekvéseinek értékelésekor Stumpf (kollégái többségénél is szigorúbb mércét alkalmazva) leszögezte: „a népszámlálás során gyűjtött adatok kizárólag statisztikai célra használhatók”. A miniszterelnökség egykori vezetője voltaképpen ma is tartja magát egykori főnökének még ellenzékben tett, 2007-es kijelentéséhez –„Az AB döntései mindenkire kötelezőek, (...) ez a magyar demokrácia vastörvénye” –, habár Orbán már régen a „hatékony állam” megteremtésével van elfoglalva, a korábbi jogállam helyett.

A pénzbehajtást tekintve a mai kabinet az elmúlt években kétségkívül kreatívnak bizonyult – már amennyiben a hatósági eszközökkel történő burkolt fenyegetéseket még a gazdaságpolitika eszköztárába lehet sorolni. Az erőpolitika az első Orbán-kormány több tagja szerint azonban voltaképpen már régen megbukott. Járai Zsigmond 1998–2001 közötti pénzügyminiszter, a Költségvetési Tanács 2012 elején lemondott vezetője már másfél évvel ezelőtt gyökeres gazdaságirányítási fordulatot sürgetett, beleértve a különadók lehető leggyorsabb eltörlését is. Chikán Attila egykori gazdasági miniszter (1998–1999) hosszabb ideje ugyancsak az ortodox gazdaságpolitikához és a szigorú jogszerűséghez való visszatérést szorgalmazza. „Ez a gazdaságpolitika nem unortodox – ha valaki ezen innovativitást értene –, egyszerűen csak rossz, (...) a legnagyobb baja a növekedés elmaradása” – nyilatkozta fél éve az ÉS-ben. A Budapesti Corvinus Egyetem korábbi rektora a Közgazdasági Társaság legutóbbi közgyűlésén pedig így fogalmazott: „hozzá kell szoknunk a lassú növekedéshez, az elszegényedéshez, a leszakadáshoz, és még azt is meg kell élnünk, hogy megmagyarázzák, miért jó ez nekünk”.

BABUS ENDRE