2013. szeptember 16. 16:24

Van 200 ezer ember, aki munkanélkülinek vallja magát, de nem számít annak. Velük együtt nem 10%, hanem 14% lenne a munkanélküliségi ráta. Trükk vagy hiba? Egyik sem.

hirdetés

Első látásra meglepődhetünk az alábbi adatokon, amit nemrég tett közzé a KSH:

Az idei első negyedévben 767 ezren, a második negyedévben 672 ezren mondták magukat önbesorolás alapján munkanélkülinek. Ehhez képest a munkanélküliek kritériumának 2013. I. negyedévében 508,7 ezren, 2013. II. negyedévében 449,3 ezren feleltek meg, a fennmaradó, mindkét negyedévben nagyjából 200 ezer főt meghaladó sokaság pedig jellemzően olyan inaktívakból állt, akik akartak ugyan dolgozni, de ennek érdekében nem tettek konkrét lépéseket.

Tehát valójában 200 ezer fővel több a munkanélküli, mint azt tudtuk, vagy hogy van ez?

Az ördög valójában a fogalmakban rejlik. Ha a munkanélküliségről akarunk beszélni, akkor legalább három fogalom mentén közelíthetjük ezt meg: munkanélküli, regisztrált álláskereső, inaktív. Az egyes fogalmak között persze összefüggés, átfedés van, illetve az egyes kategóriák által kapott adatok is együtt mozognak a trendek mentén.

Lássuk, mik ezek! A köznyelv munkanélküli alatt általában azt érti, aki állástalanná válva elmegy a munkaügyi központba, és ott regisztráltatja magát, majd kap álláskeresési segélyt. Majd pedig, ha megszűnik az álláskeresési segély, sokan úgy vélik, az illető nem számít munkanélkülinek tovább. Ez azonban nem így van. Az álláskeresők száma ugyan jó irányszám, de nem egyenlő azzal, amit a munkanélküliek számának szoktak nevezni. A kettő viszont látványosan együtt mozog. Fontos még, hogy álláskeresési támogatást jelenleg az álláskeresők töredéke, nagyjából 10%-a kap, a félmillió álláskeresőből nagyjából 50 ezer. Látható tehát, hogy az ellátás megszűnése önmagában nem mozgatja a munkanélküliséget, bár az álláskeresési támogatásokat a kormány 2011 szeptemberétől 90 napra maximálta, ez ugyan ösztönzést ad a munkavállalásra, de önmagában munkahelyet nem teremt.

Ezzel szemben a munkaerőpiacot jellemző egyik fő mutatónak a munkanélküliek számát és munkanélküliségi rátát szokás tekinteni.

A KSH ezt az adatot a munkaerő-felmérés alapján adja közre, amely során a magánháztartásokra kiterjedő reprezentatív adatfelvételt készítenek. A kikérdezés során az emberek egyrészt önbesorolást adnak, másrészt a válaszok alapján kategorizálják is őket. Munkanélküli például definíció szerint az, aki az adott héten nem dolgozott, és nincs olyan munkája, amiből átmenetileg volt távol, aktívan keres állást, és ha találna megfelelőt, két héten belül munkába tudna állni. Foglalkoztatott pedig az, aki az adott héten legalább egy órányi, jövedelmet biztosító munkát végzett, illetve csak átmenetileg van távol (pl. betegség miatt) a munkájából. Tehát attól, hogy valaki munkanélkülinek vallja magát, a statisztika fogalmai szerint nem feltétlenül számít annak. Lehet például inaktív is.

Hogy ki az inaktív? Ahogy a neve mutatja, ebbe a csoportba azok tartoznak, akik a munkaerőpiacon nincsenek aktívan jelen; ide tartoznak legnagyobb részt a nyugdíjasok és az iskolába járók, illetve a gyermeket nevelők. Persze lehet, hogy ők is szívesen vállalnának munkát, azonban ha nem keresnek aktívan állást vagy nem állnak rendelkezésre a munkához, akkor nem számítanak munkanélkülinek. Ez egyébként nem a KSH miatt van így, a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (ILO) szabályai alapján történik a besorolás.

A munkanélküliségi rátán túli munkanélküliségnek az öregedő Európában is egyre nagyobb jelentősége van, így az Eurostat 2011-től kezdve kezdte számolgatni, mennyi is lenne az egyes országokban az inaktív, de dolgozni vágyóakból álló "munkaerő-tartalék". 2012-ben például így álltak az egyes országok, a pirossal jelölt kiegészítések jelképezik a munkaerő-tartalékot. Magyarországon az idei második negyedévben 10,3%-ra ment le a munkanélküliségi ráta, de munkaerő-tartalékkal együtt a ráta nagyjából 14% lenne, tehát most lejjebb vagyunk, mint 2012-ben.

Hogy ez a munkaerő-tartalék mennyire jelent valóban mobilizálható tömeget, az országonként eltérő. A munkát nem kereső inaktívak nem egyszerűen "lusták", többnyire eleve nehézséget jelent a foglalkoztathatóság, munkaképességi vagy a munkakeresleti korlátok. Az iskolába járók közül például nagyjából 90 ezren dolgoznának, a gyeden/gyesen lévők közül is dolgoznának nagyjából 30 ezren, de nem jelennek meg munkanélküliként. Esetükben valószínűleg a fő korlátot a rugalmas foglalkoztatási formák csekély elfogadottsága jelenti, például, hogy még mindig nem túl népszerű a részmunkaidős foglalkoztatás a munkáltatók körében Magyarországon. Az összes foglalkoztatott kevesebb, mint 7%-a részmunkaidős.

Pedig amint a lenti ábrán látható, a kormányzati intézkedéseknek is köszönhetően (pl. nyugdíjkorhatár emelése, rokkantnyugdíjak felülvizsgálata, szociális ellátások szigorítása stb.), egyre többen vannak az inaktívak között is, akik dolgozni szeretnének. Az alábbi részletes ábrán látható, hogy az idei második negyedévben 3 millió 931 ezer fő volt foglalkoztatott, 55,2 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A részmunkaidő azonban nem lett népszerűbb és fogynak az egyéni vállalkozók. Az is kiderül, hogy a határozott időre szóló foglalkoztatás viszont egyre nagyobb népszerűségnek örvend, 64 ezer fővel többen vannak így foglalkoztatva, mint egy évvel korábban. Ez azért jó a munkáltatónak, mert a munkaviszony a szerződés végével egyszerűen megszűnik, nincs felmondás, amit indokolni kellene, ellenben a munkaviszony meghosszabbítható.