Ma, 06:00 

Mit akarunk a Valutaalaptól? A kérdés csak látszólag olyan egyszerű - ne vágjuk rá azonnal, hogy pénzt! 

A kormány, mint az közismert, 2011 novemberében jelentette be - mégpedig a 2008 októberében felvett hitel felhasználását ellenőrző IMF-delegáció érkezésére időzítve -, hogy hiteltárgyalásokat kezd az IMF-fel és az EU-val. Az ilyesmiben teljességgel inkompetens (mert csak a makrogazdasági folyamatok és intézkedések vizsgálatára felkészített és jogosult) elemző csapat azonnal megszakította a vizsgálódásait, s visszatért Washingtonba.

2011. november 21-én Christine Lagarde, a Valutaalap vezérigazgatója közleményt adott ki. Jól emlékezve a magyar kormány 2010-es, az IMF-fel kapcsolatos kommunikációjára, valamint az abban elrejtett csúsztatásokra, az IMF vezérigazgatója szokatlan megoldást választott: kétmondatos nyilatkozatát magyarul is föltették a szervezet honlapjára. (Ilyen magaláztatásban csak igen kevés kormánynak volt eddig része - csakis azoknak, amelyek a Valutaalappal kapcsolatos ügyeikről és nyilatkozataikról hamisan tájékoztatták közvéleményüket.)

Christine Lagarde kijelentette: "Az IMF egy esetleges pénzügyi segítségre vonatkozó kérést kapott a magyar hatóságoktól. A hatóságok hasonló kéréssel fordultak az Európai Bizottsághoz és jelezték, hogy terveik szerint elővigyázatossági programként kezelnének bármilyen, az IMF és az Európai Bizottság által nyújtott támogatást, ami elérhetővé válhat." Ebből világos, hogy a kormány tudta, nem rajta múlik, milyen hitelt kap a Valutaalaptól (és az Európai Bizottságtól). Világos az is, hogy tudták, az ország nem teljesíti az úgynevezett "Elővigyázatossági és Likviditási Hitelkeret" hat feltételét, ezért valószínűleg csak a "klasszikus" készenléti hitel "válhat elérhetővé" Magyarország számára. Ha a készenléti hitelt is "elővigyázatossági programként kezelnék", azt csak azt jelenti, hogy nem kívánnák lehívni az odaítélt, s így egy éven át rendelkezésre álló hitelt. Mi értelme van/lenne ennek?

Különleges helyzetben, persze, lehet értelme az ilyesminek. 1996-ban például a Horn-kormány kért és kapott készenléti hitelt - amelyből azonban egyetlen centet sem hívtunk le. Annak ugyanis két célja volt: egyrészt, megmutatni a világnak, hogy sikeres volt a Bokros-csomag, azaz Magyarország véglegesen lekűzdötte a transzformációs (átalakulási) válságot. Másrészt, ez volt a feltétele annak, hogy felvegyenek minket a fejlett országok egykori exkluzív klubjába, az OECD-be - amely viszont nem egyszerűen a válság leküzdésének, hanem a piacgazdasági átalakulás mérföldkövének volt tekinthető. 

Ehhez aligha hasonlíthatjuk a mostani helyzetet: egyrészt, még vissza sem fizettük a 2008 novemberében felvett készenléti hitelt, amikor újra a Valutaalaphoz kell fordulnunk. Másrészt, a magyar gazdaság teljesítménye most a régióban a leggyengébb, recesszióban vagyunk (amit a kormány ugyan tagadhat, de minden elemző látja), s a kilábalás esélyei sem igazán rózsásak. A legsúlyosabb hendikepünk azonban kétségtelenül az, hogy ezért a súlyos helyzetért a kormány hibás gazdaságpolitikája a felelős - kezdve az eredendő bűnnek, az egykulcsos SZJA-rendszerrel, a valódi reformok helyett folytatott költségvetési toldozgatással-foldozgatással, a hetykén "unortodoxnak" elkeresztelt, valójában irracionális gazdaságpolitikának köszönhetően.

Az "elővigyázatossági és likviditási hitelt" azzal a tagországgal kezd tárgyalás a hitel folyósításáról az IMF, amelyben szilárdak a gazdaság fundamentumai, hatékony gazdaságpolitikát folytat és elkötelezett ezen hatékony gazdaságpolitika jövőbeli fenntartása mellett is. A hitelfolyósításhoz vizsgálják az ország külgazdasági egyensúlyának alakulását és piacainak nyitottságát, fiskális és monetáris politikáját, pénzügyi szektorának stabilitását és a pénzügyi felügyelet hatékonyságát, valamint statisztikai adatszolgáltatásának megbízhatóságát. Ezen öt területből kettőben lehet "kismértékű sebezhetőség", de nem juthat ehhez a hitelkerethez az az ország, amely nem tudja finanszírozni magát a nemzetközi pénz- és tőkepiacokról vagy komoly makrogazdasági vagy strukturális kiigazításra van szüksége. 

Ha az IMF rövid úton elutasítja az "elővigyázatossági és likviditási hitel" iránti kérelmünket, s helyette egy készenléti hitel lehetőségét veti fel esetleg, a magyar kormánnyal szembeni, s igazán indokolt, bizalmatlansága jeléül) az ahhoz nagyon hasonló, de hosszabb folyósítási (és visszafizetésű) kibővitett hitelkeretet ajánlja föl, akkor kemény tárgyalásokra készülhetünk. Tételezzük föl, hogy a kormány megegyezésre jut az IMF-fel, s hozzáférünk a készenléti hitelhez - mi értelme van akkor nem lehívni ezt a hitelt, hanem "elővigyázatossági programként kezelni"?

Jelen helyzetben - ismerve az előzményeket, beleértve a kormány, különösen a kormányfő és jobb kezének egészen elképesztő kommunikációját, az IMF-hitel felvétele semmiképpen sem tekinthető olyan sikernek, mint az 1996-os készenléti hitel. A hitelfelvétel értelme így kettős lehet: egyrészt, sokkal alacsonyabb költségekkel juthatunk a 2013-14-es finanszírozási szükségletünket kielégítő forrásokhoz, mint a tőkepiacokon. Egy készenléti hitel kamatköltsége (kellően nagy összeg esetében) 3,59 százalék - ez 2,5 - 3,0 százalékkal alacsonyabb a jelenlegi külső forrásbevonási költségeinknek. Ha külső adósságunk a GDP 20-25 százalékával egyenlő, akkor a lehetséges megtakarítás mértéke a GDP 0,6, s a költségvetés 1,2 százalékával lehet egyenlő. Másrészt, egy IMF-megállapodás nyilvánvalóan megerősíti, s az erősebb szinten stabilizálja a forintot, csökkenti az állampapír-hozamot - így összességében akár a költségvetés 2 százalékával megegyező adósság-finanszírozási megtakarítás a tét. A megkezdett, de sikeresen be nem fejezett hiteltárgyalás kockázata nem egyszerűen a fenti megtakarítás elmaradása, de az adósságfinanszírozási terhek drámai növekedése lehet (a forint gyengülése és a piaci kamatok emelkedése következtében).

Nagyon nagyot fog csalódni a kormány, ha azt hiszi a fel nem vett készenléti hitel esetében megúszhatja a negyedévente szokásos felülvizsgálati eljárást: ezt a lehetőséget az IMF be fogja áraznia feltételek közé és a felülvizsgálat a valutaalap alapszabálya mindaddig meglesz, amíg a hitelt vissza nem fizetjük.

A megállapodás elérése, persze, a magyar gazdaságpolitika érdemi változását feltételezi. A tündérmeséknek vége: a kormánynak hét hónapra volt szüksége ahhoz, hogy megértse, mik a tárgyalások előfeltételei. Ha a kormánynak még most sincs elég intellektuális és erkölcsi ereje a szükséges gazdaságpolitikai fordulathoz, ha ezért elmarad a hitel-megállapodás a Valutaalappal, az ország menthetetlenül és igen gyors ütemben fog a finanszírozhatatlanság, így a káosz felé száguldani.

Csáki György, közgazdász /