Várhelyi Attila

Olvasom egy internetes laptárs elemzését arról, kik is nyertek trafik-üzemeltetési jogot a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, vagyis kik lesznek azok, akik a jövőben emberek halálán fognak nyerészkedni (mint a cigarettás dobozokon található feliratokból tudjuk, a dohányzás halált okozhat), hacsak nem nonprofit trafikok lesznek. Erre az utal, hogy csaknem ezerötszáz (kétezer főnél kevesebb lakosú) településen senki sem jelentkezett a meghirdetett helyekre; az elemzést olvasgatva persze az a lehetőség is felmerül, hogy ezeken a településeken nem laknak a magyar „multi” személyi köréhez tartozó rokonok, és egyéb „haszonélvezők”, az sem erősíti a nonprofit jelleget, hogy a trafikjogért fizetni is kellett.

Engem személy szerint nem érint a trafikok ügye, több mint húsz éve nem gyújtottam rá, és ha Orbán Viktor betiltaná a dohányzást, talán még örülnék is neki, mert kevesebb lenne a szemét az utcákon és a tüdőrákos a kórházakban; miért is ne tiltaná be, a köz testi egészsége legalább olyan fontos, mint a lelki, amit legutóbb az Élet Menete megzavarására készülő motorizált nyilas csürhe szétzavarásával volt szíves biztosítani a késsel-villával evő miniszterelnök. Bántja viszont a szépérzékemet, hogy az említett elemzés szerint nem kifejezetten az ún. kisemberek, hanem inkább – és már megint – a csókosok ülhetnek be a tutiba: nem lennék meglepve, ha a trafikok tevékenységi köre hamarosan elkezdene „kibővülgetni”, és mire 2014-et üt az óra, már fűtőolajjal és gázpalackkal is kereskedhetnek a „közeliek”; hogy a nemzetközi fegyverkereskedelem vagy a vasútfelújítás virágzó üzletágáról most nem fantáziálok, az csak azért fordulhat elő, mert tudom, hogy akkora üzleteket nem enged át Simicska Lajos (leánykori nevén a Magyar Állam) a „kültagoknak”.

Tényleg el tudtam volna képzelni, hogy a trafikokat csupa mozgássérült, szociálisan hátrányos, évek óta munka nélküli, sokgyermekes egyedülálló, szóval, csupa amolyan igazi rászorult üzemelteti majd, akiket a trafikokért felelős állami cég támogat a célszerű és rentábilis üzletmenet megszervezésében, a könyvelés és a beszerzési csatornák egységesítésével egy afféle franchise-szerű működés kialakításában, és hogy valóban ezek a nehéz helyzetben élő polgártársaink élveznek valami kis előnyt az üzletből, nem pedig – mint most megvalósulni látszik – a háttérben maradó polgármester- és képviselőtestületi tag-csemeték, nagyban játszó üzletemberek, pártbéli barátok, jószomszédok, profi kézilabdázók, celebizálódott időjósok, popénekesek.

Ha arra gondolunk, hogy már a földhaszonbérleti pályázatokkal is megégette magát a Fidesz, és ez a trafik-sztori sem lesz egy kommunikációs sikertörténet, felötlik bennünk, miért is (volt) szükséges a végtelenségig populista rezsicsökkentés; miért kellett felbérelni (vagy megzsarolni?) néhány szerencsétlen paprikajancsit, hogy nem kevés közpénzen néhány ezer méternyi műanyagalapú fólia összepiszkolásával filmnek látszó terméket állítson elő Gyurcsány Ferenc „börtönéveiről”; miért is kell három évvel a „Legyen béke, szabadság és egyetértés” kihirdetése után a Laborc-féle lehallgatott beszélgetésekkel előállni; miért kell egyre több szóvivő a Fideszben; miért is kell világraszóló csinnadrattát csinálni a versenyképességünk és a beruházási kedv eliminálása mellett – továbbá a manyup pénzek eltapsolásával – előállított, egyébként tényszerűen valóban alacsony költségvetési hiánynak.

Szerintem téved, aki még mindig azt hiszi, hogy a Fidesz egy demokratikus párt, nem pedig egy – megengedem, sok tagú – betéti társaság, amely a nagyon gyenge termékeit igen erős marketinggel próbálja meg eladni, és amelynek örökös üzletvezetője Orbán Viktor.

Szóljunk Beke Samuval, mert éppen helyénvaló idézni, különösen, hogy az „üzletvezető úr” igen nagy szeretettel dédelgeti keblében a nagy keleti barát sikerének csodálatos példáját, és országból termelési központtá szeretné alakítani a hazánkat: „hol a köznép vak tudatlanságban tartatik, ott a tudósok csalókká, ámítókká s ennél fogva korhelekké válnak; ott a nagyobb rész az uralkodó kényének játéka; a tisztviselők henye csalárdságának adózója, lelki-testi nyomorékja. Hol a közpolgár nem gondolkodik, nem vizsgálódik, ott a pálca a törvény, mint Kínában.”