Szüdi János (Az oktatás szerepe a gazdasági növekedésben) kristálytiszta érveléssel mutat rá azokra a káros és romboló, rövid, valamint hosszú távú hatásokra, amelyekhez a közoktatás szerkezeti és tartalmi átalakításai vezetnek. Következtetésével csak egyetérthetünk: „A köznevelés rendszerével olyan oktatási rendszer bevezetése kezdődött meg, amelyben nem cél, hogy minden tanuló jól hasznosítható tudással, szakképesítéssel hagyja azt el.”

A felsőoktatás „önműködő és önfenntartó pénzügyi rendszerének” kialakításáról Orbán Viktor már sokszor nyilatkozott, legutóbb október 16-án részt vett a Magyar Rektori Konferencia debreceni ülésén. Minden támogatást meg akarnak vonni attól a rendszertől, amely – néhány frissen gründolt és bőségesen dotált kegyencintézmény kivételével  – a benne dolgozó emberek áldozatkészségéből és önzetlenségéből működik még egyáltalán. Azokon az egyetemeken, amelyekre rálátásom van, nem fizetnek túlórát, nem adnak pénzt a szakdolgozók, doktoranduszok témavezetőinek. Ha elhívnak vidékre egy doktori védésre, megkérdezik, hogy mit kérek az opponensi vélemény elkészítéséért: útiköltséget vagy megbízási díjat. Egy 2-300 oldalas tudományos értekezés tüzetes elolvasásáért, egy részletes és kompetens szakmai vélemény megírásért a kutatás továbbfejlesztésére vonatkozó konkrét tanácsokkal – nem tudnak fizetni. Szégyenlősen közlik, hogy melyikkel járnék jobban, az útiköltséggel vagy a megbízási díjjal. Pedig nem nekik kellene szégyenkezniük, hanem azoknak, akik ad hoc tartalmi döntéseikkel és folyamatos forráskivonásukkal ide juttattak neves intézményeket és koldusbotra egész életüket a magyar tudománynak szentelő, tudományos eredményeket felmutató, hallgatók ezreinek érvényes tudást közvetítő oktatókat.

És milyen következményekkel jár a kormány oktatáspolitikája az ország, a nemzet jövőjére nézve? Richard Florida érdekes összefüggéseket fogalmazott meg az általa kreatív osztálynak nevezett populáció és a társadalom egészének összefüggéséről. Kiszámította az úgynevezett kreatívosztály-indexet. Ez a kreatív munkakörben foglalkoztatottak arányát fejezi ki az összes  munkavégző közül. Florida a kreatív osztályba sorolta a klasszikus értelemben vett értelmiséget, valamint az állami, önkormányzati, az üzleti és nonprofit szféra vezetőit.

Megállapítható, hogy a kreatív osztályként azonosított értelmiség részaránya lineáris összefüggést mutat az adott országban egy főre eső GDP-nagyságával, tehát minél többen tartoznak ebbe az osztályba az aktív munkavégzők közül, annál magasabb a GDP, annál gazdagabb az ország. Ságvári és Dessewffy 2006-os publikációjukban 29 országra nézve hasonlította össze ezt az arányt. Az összefüggés egyértelmű: a gazdag országokban magasabb a kreatív osztályba tartozó munkaképes személyek aránya, mint a szegény országokban. Az össznépességen belül a kreatívok legmagasabb arányát Finnországban, Nagy-Britanniában, Hollandiában, Belgiumban és Írországban mutatták ki. Ezt követi Dánia, Németország, Svédország, Spanyolország, Norvégia, Svájc és az Egyesült Államok.

Magyarország ennek az aránynak a szempontjából a negyedik csoportba tartozik Görögország, Portugália, Ciprus, Málta és Bulgária társaságában. Bennünket már csak az ötödik csoportba tartozók követnek, a sereghajtó Észtország, Litvánia, Lettország, Románia és Törökország. (Csepeli György – Prazsák Gergő (2010): Örök visszatérés. Társadalom az információs korban. Budapest, Jószöveg Műhely Kiadó, 27.)

Ezek 2006-os adatok, napjainkra történhettek elmozdulások, de csak jelentéktelenek. A közoktatás és a felsőoktatás hatalmas rendszerek, amelyekben a pozitív döntések áldásos hatásai is csak hosszú évek múlva mutatkoznak meg.

A negatív döntések ezzel szemben rendkívül gyorsan hatnak. A közoktatásból szakma nélkül és alig fejleszthető állapotban kikerülő fiatalok, az „önfinanszírozó” felsőoktatásba be sem lépő, hanem külföldi egyetemeken tanulni szándékozó tehetséges érettségizettek egyre növekvő száma mutatja a hatást. Az egyetemi oktatói karok lenézett, meg sem kérdezett, rosszul fizetett oktatóinak végső erőfeszítésével szakemberré nevelt fiatalok seregestül hagyják el az országot. A kreatív munkaerő számarányának csökkenésével lassul a termelékenység, kevesebb lesz a GDP, szegényedik az ország.

Nagy tisztelettel kérdezzük a kormány bölcs döntéshozóit: miért nem akarják, hogy okos emberek gazdag országában éljünk?

(Huszár Ágnes)