Amerika és Európa 18 vezető közgazdásza közös kötetben próbál válaszolni arra a kérdésre: miért marad le Európa, különösen Franciaország, Németország és Olaszország a globális versenyben?

Úgy tűnhet, hogy az elmúlt 200 év Európáé, de ebből csak 20 év igazán a kontinentális európai nagyok sikertörténete. Az angol ipari forradalmat az 1900-as évek végére átvette ugyan a kontinens, de 1900-ra az Egyesült Államok már elhúzott Európa mellett, majd a második világháború végére óriási fölénybe került Európával szemben.

1955 és 1975 között a kontinentális Európa felzárkózott az USA fejlettségi szintjére, mert átvette az amerikai technológiákat, költségelőnye volt, és nagy tömegben álltak munkába dinamikus fiatal nemzedékek az európai nagy országokban. Amerika közben bajba került, úgy tűnt, hogy veszít a japán és német versenytárssal szemben, de fordítva történt. Európa az 1970-es évek végétől már újból lemarad Amerikával szemben, mert korábbi húszéves diadalmas felzárkózásán felbuzdulva akkor építi ki az igen költséges jóléti államot, amikor már Amerika, Anglia és a többi angolszász ország éppen fordítva jár el: a vállalkozások és a tőke javára rendezi át az állam működését.

1975 után Európa lemarad a növekedési, foglalkoztatási és munkanélküliségi versenyben, 1995 után már az amerikai termelékenységgel sem tud lépést tartani. Amerika a munkát, Európa a szabadidőt és az életminőséget választja: "az amerikaiak azért élnek, hogy dolgozzanak, az európaiak azért dolgoznak, hogy éljenek".

A kis európai országok jobban teljesítenek, mint a francia, német és olasz gazdaságok: a skandinávok, a svájci, a cseh, az osztrák vagy a lengyel gazdaság dinamikája jobb, mint a nagyoké. A családi kisvállalatok jobbak, mint az európai nagyvállalatok, de Európa így is lemarad az Egyesült Államok, a volt angol gyarmatok és az ázsiai kistigrisek mögött.

Szerzőink a fő okot abban látják, hogy a nagy európai országokban gyenge a vállalkozó szellem, a kockázatvállalási hajlam, a megújulási képesség. Európa jó a konszolidációs időszakokban, de nem erős, amikor a technológiai forradalom és a külső kihívások miatt meg kell újulni.

Jól jön nekünk a figyelmeztetés: ha csak Európát követjük, biztosan lemaradunk a globális versenyben, mert Európa is lemarad. Nekünk vegyesen kell alkalmaznunk az amerikai, ázsiai és európai jó példákat: egyik sem lehet kizárólagos, mert egyik sem mi vagyunk. Európában élünk európai polgárként, de angolszász értékrenddel rendelkezünk, tehát az európai társadalmaknál erősebben szeretnénk gyarapodni, nem tűrjük a szabadságunk korlátozását, és az ázsiai társadalmakhoz hasonlóan erős bennünk a gyermek és a család utáni vágy.

Európa akkor volt sikeres, amikor átvette a legfejlettebb amerikai technológiákat: nekünk is ezt kell tennünk. Akkor sikerült, amikor dinamikusan gyarapodott a népesség: demográfiai fordulatra van szükség, mert egymillió gyermek hiányzik a magyar családokban.

A családi kisvállalkozásoknak sikerült, tehát tőkét, hitelt, tudást és piacot kell adnunk a magyar családi vállalkozásoknak. A kis európai országok sikerrel újultak meg, mert kisebb belső ellenállást kellett legyőzniük: kövessük az ír, norvég, finn, svéd, cseh, osztrák strukturális reformokat. A jóléti állam túlzásaira nincs pénzünk, de a magas minőségi közjavakat szolgáltató államra igen: gyökeresen alakítsuk át az oktatást, szakképzést, egészségügyet és a segélyek világát. Tanuljunk az európai nagyok hibájából, hiszen Németországban a legmagasabb a képzetlenek munkanélkülisége: adjunk közmunkát a társadalom képzetlen több százezres tömegének. Vegyük át a sikeres chilei, új-zélandi, kanadai, dél-koreai, szingapúri és tajvani megoldásokat. Ne zárjuk be magunkat Európába: építsünk erős kapcsolatokat a feljövő kínai, indiai és brazil gazdasággal.