Kedves Viktor, drága barátom!

Régen írtam neked levelet, mert el voltam foglalva az illegális migráncsok elleni védelemmel. Itt strázsáltam a kertkapuban egy kapával, nehogy valamelyik elvegye a munkámat. Most is ott lennék, de egy illegálist se evett ide a rosszbaj. Illetve egyet igen, de arról is kiderült, hogy csak a falu közmunkása gyűjtött neked aláírást amivel tiltakozunk az uniónál a telepítés ellen. Nem értem ugyan pontosan, mit akar ide telepíteni az unió, de aláírtam, mert kérted. Kétszer is! Biztos, ami ziher.

Meg azért is hagytam abba a kapával történő honvédelmet, mer rohadtul hideg van már kint. Igaz, bent is, mert nincs tüzelőnk, de pénzünk se, hogy vegyünk. Pedig senki nem vette el a munkámat, hanem nem is volt nekem évek óta. Szóval bejöttem, de azért én ott állok mögötted, ezt ne felejtsd el! A kapával.

Látom ám én, milyen szépen fejlődik az ország. Csak csudálkozok, mennyire hasítunk. Kár, hogy ez a fejlődés a mi falunkba még nem ért el, de az már csak idő kérdése. Ugye, Viktor? Minden reggel nézem is, hogy van-e fejlődés, mert mindig figyelem a tévében a híreket. Ott aztán mondják, hogy jobban élünk, meg nincs infláció se, amit az a rohadék Gyurcsány csinált a bandájával, franc aki megeszi azokat is! Tiszta szerencse, hogy elmulasztottad ezt kézrátétellel, drága egy barátom. Azt is mondják a tévében mindig, hogy mennyi sok új munkahelyet csináltál te azzal a két dolgos kezeddel.

Igaz, hogy én itt nem látok egyet se, de kicsi falu ez, meg messze is vagyunk a fővárostól. Biztos ide lassabban ér el az a sok jó. De nem vagyok türelmetlen, csak mondom, hogy kicsit megsürgethetnéd már.

Azt is mondták a híradóban, hogy megtámadott téged az unió. Hát micsoda egy dolog már az, amikor te csupa jót akarsz mindenkinek? Ammondó vagyok én Viktor, nem mászkálj te oda. Az unióhoz. Mert azok csak rosszat akarnak neked és a te bánatod fáj ám nekünk is az asszonnyal. Beszéltünk is erről a kocsmában, hogy ki kell nekünk lépni az unióból, ha nem hallgatnak rád azok a külföldiek! Mert csak jobb nekünk itt magunk között, hát nem igaz? De.

Hagyd őket a francba, süljenek a saját zsírjukban, a hülyék! Lépjünk mi ki onnan, aztán majd meglátják, mire mennek nélkülünk. Vigyék innen a nyűves bankjaikat, meg üzleteiket, a hülye autógyáraikat meg azt a gumigyárat, vagy mit. Jobb lesz nekünk magunkban, majd termesztünk tököt, meg krumplit. Egyet se félj, nem halunk éhen nélkülük se!

Egy darabon már van is kerítés, a többit is bekerítjük aztán nem lesz itt az a nagy mászkálás. Mint régen, emlékszel? Amikor ötévente adtak vagy ötven dollárt és abból mehettünk dőzsölni csehszlovákba. Az kell megint! Se ki, se be! Legalább akkor hazajönnek a gyerekeink is. Mert kint vannak ám külföldön. Nem csak az enyémek, hanem a fél falu is rajtuk kívül. Itt már csak az öregek maradtak, azok meg nem győznek sopánkodni, hogy kicsi a nyugdíj, drága a gyógyszer és az unokáikat még nem is látták, mert egyrészt a szemészetre fél évet kell várni, másrészt meg szemüveggel se látnak el Londonig. Na, azt a sok fiatalt mind kirúgnák az unióból és jönnének haza. Legalább megszűnne a sipákolás.

Látom ám én amúgy, hogy ez neked a célod, Viktor. Kilépni. Nagy kópé vagy te! Úgy is kell. Ameddig adnak valami kis pénzt, azt el kell fogadni. Abból van a közjó, meg a Mészáros barátod disznótelepe is. Ha meg már nem adnak pénzt, menjenek ők a francba, hát nem? Okosan csináltad, hogy gyorsabban kéred el ami még jár pénz. Legyen az itt, aztán meg be lehet nekik inteni. Az uniónak. Akkor jobb lesz nekünk, ha csak te uralkodol itt. Ne ugasson bele senki külföldről abba, mit csinálsz. Amit akarsz. Ha bevezeted a kivégzést, akkor is csak a te dolgod. Nahát!

Egyszóval én melletted állok Viktor! Illetve mögötted. A kapával.

Csakhogy van itt egy kis baj, ezt akarom én most elmondani neked. Merthogy feszült lett a helyzet itthon. Nem miattad, mert te mindig rendes ember voltál. Hanem az a Kövér kollégád, az most nagyon betett nekem. Pedig okosan beszél az is, szerettem én eddig. Most is tetszett nagyon, amit kitalált. Siettem is haza a kocsmából, hogy még ébren találjam az asszonyt. Éppen a konyhakövet sikálta, én meg megálltam peckesen (tudod te, hogy csináljuk ezt mi, férfak) és mondtam neki: Asszony! Szülj nekem unokát, de izibe!

Tovább nem is mondhattam, mert az annyuk a fejemre borította a felmosóvizet, de még a gyökérkefét is hozzám vágta. Most is látszik a helye a szemem alján, úgy megkékült. Akkor nagyon összevesztünk, pedig ritkán szoktunk és akkor is csak az asszony szeme alatt szokott monokli lenni a megbeszéléstől. Most meg nekem van, nem is merek addig a kocsmába menni, ameddig el nem múlik.

De az még csak egy dolog, hogy bekékült a képem. A feleségem teljesen megvadult. Addig nem áll kötélnek (tudod, mire gondolok), de még csak főzni, meg mosni sem hajlandó, ameddig ki nem lépek belőled. Megkötötte magát, makacs, mint egy öszvér. Azt hajtogajta, hogy aki tőle akar unokát, az nem is lehet normális. Magyaráztam én neki, hogy is van ez, de csak nem akarja érteni.

Ezért nincs mitt tenni, ki kell nekem lépni belőled, drága egy barátom. Ne vedd a lelkedre és ne bántódj meg, de meg vagyok én zsarolva. Csak ezt akartam elmagyarázni, hogy ne aggódjál. Kilépek belőled, de mindig számíthatsz rám.

Ameddig csak élek, ott leszek mögötted.

A kapával.