http://indavideo.hu/video/Uj_honfoglalas_Kinekes_hol

SzegediCsanád a barikad.hu-nak Zsidó felmenőiről azt mondta, hogy nem tudott róluk, "de a Kárpát-medencében soha nem a származás számított, hanem az, hogy ki hogyan viszonyul a magyarság ügyéhez. "A magyarság mindig vállalást jelentett. 
Ilyen megtörtént Imrédivel is,de ő kénytelen kelletlen lemondott miniszter elnöki székéről,pedig eszeveszett nagy fajmagyarnak mondta magát. 
A jobbik elmélete szerint ,a magyarságot nem lehet vállalni, 
mert a gének megakadályozzák,hogy valaki vállalásból legyen magyar,mert zsidóbol nem lesz szalonna!

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

  Visszanyalt az árpádsávos fagyi, saját vezéreik vérségi viszonyaiban turkálnak a radikális szubkultúra tagjai. Úgy tűnik, a jövőről való mondanivaló híján 2012-ben tényleg a múltban való vájkálásról szól a magyar közélet, bár a származás taglalása tényleg egy új szint a játszmában. Most az EP öblös hangú magyarradikálisa, a cigánybűnözés ostorozója, Szegedi Csanád kénytelen szembenézni azzal, hogy zsidó származású felmenői is vannak.

  Na és? – tehetik fel a kérdést a józanabb elmék. Mit számít, hogy kinek milyen a származása? Nos, a dolognak két oldala van: egyrészt tényleg nem számít a származás, nem lehet belőle kollektív tulajdonságokat, szándékokat, főleg nem bűnösséget levezetni egy teljes népcsoportra, etnikumra, bármilyen kisebbségre vonatkozóan. Ez eddig persze evidens, bár nem kevesen vannak hazánkban, akik nem jutottak el eddig a felismerésig. A dolog másik oldala viszont, hogy igenis számít a származás, egyéni sorsunk, személyiségünk, nézeteink, vonzalmaink és félelmeink alakulásában. Saját származásunk, felmenőink, családunk történetének ismerete igenis hozzátesz személyiségünk alakulásához, és nem elvesz belőle. És csak a legnaivabb idealisták, vagy a társadalom sokszínűségének eltüntetésére törekvő radikális egyenlősítők gondolhatják azt, hogy származásunk, az otthonról hozott kulturális, világnézeti beidegződések nem hatnak ki felfogásunkra, az egyéni nézetek összessége pedig a közélet alakulására. Ha nem vesszük figyelembe ezeket az eredőket, nem is tudjuk megérteni a magyar közélet vitáit, vagy legalábbis nagyon fals képünk és magyarázatunk lesz róla. Persze saját gyökereink nem ismerete, vagy a származásunk önmagunk előtt való eltitkolása, negligálása is jelzésértékű.

  Úgy tűnik, a jelenleg kognitív disszonanciáját feldolgozni kénytelen jobbikos politikus mindkét téren komoly hiányosságokkal küzdött: úgy vagdalkozott kollektív vádakkal, végtelenül leegyszerűsített sztereotípiákkal, egybites politikai üzenetekkel, hogy közben nem volt tisztában saját származásának összetettségével. Pedig ha a közéletbe való belépés, a nemzet sorsának alakítása előtt érdeklődött volna saját múltja iránt is, talán érzékenyebbé, visszafogottabbá, elfogadóbbá vált volna a világ, benne a magyar glóbusz komplexitása felé is. Igaz, ez alkalmatlanná teszi az embert a radikalizmusra, de cserébe realista, mértékletes, belátó, vagyis a nemzet számára hasznosabb politizálásra késztethet.

  A különböző huszadik századi totalitárius rendszerek egyik ősbűne volt, hogy kíméletlenül beleavatkoztak a társadalmak, a családok, az egyének egyik legérzékenyebb magánszférájába, a származás, a vérség világába. Egyeseket megbélyegeztek, jogaiktól megfosztottak, munka- vagy haláltáborba vittek faji vagy társadalmi származásuk miatt; másokat szándékosan elszakítottak eredeti, meglévő gyökereiktől, hogy lélektelen falanszterekben neveljék ki a hol nemzeti, hol nemzetközi szocializmusnak nevezett ideológiák híveit. Pedig nemzetünk ezer éve sokszínű: nézzük csak meg a nyilván radikális jobboldalon is tisztelt Árpád-házi királyok családfáját. IV. Béla dédanyja (II. Géza felesége) Eufrozina kijevi hercegnő; nagyanyja (III. Béla felesége) Châtillon Ágnes antiókhiai hercegnő; anyja (II. András felesége) a meráni Gertrúd; saját felesége Laszkarisz Mária bizánci hercegnő volt, míg saját lányai a lengyel és kijevi fejedelmekhez, valamint a bajor herceghez. Mi ez, ha nem a tökéletes multikulti?

  De nem kell visszamennünk a középkorig: az organikusan alakuló, a pusztítások után új népeket befogadó és jelentős részben asszimiláló magyar nemzet gyökereinek huszadik századi eltépése máig ható ismerethiányt, és ebből fakadó értetlenséget, érzéketlenséget és frusztrációt okozott a magyar társadalomban. Nem csekély mértékben ennek köszönhető az is, hogy egyre több híve van a kitalált, mitizált magyar őstörténetnek is, főleg a nemzeti radikális oldalon. Pedig elég lenne, ha csak a saját családunk történetét megismernénk, és máris többet tudnánk a valódi magyar történelemről, a Kárpát-medence népeinek sorsszerűen összetett származásáról. Paradox módon én részben a származásban vájkáló egykori hatóságoknak köszönhetem a családfám ismeretét, hiszen egyik ágon fennmaradt a több nemzedék „tiszta származását”, kereszténységét igazoló okirat, tele anyakönyvi adatokkal.

  Nem csoda, hogy tragikus történelmi tapasztalatok okán sokan nem ismerik saját múltjukat, nem érdeklődnek vagy akarnak tudni saját gyökereikről. Érdemes azonban kinyílnunk, nem csak a világ, hanem önnön származásunk felé is. Szegedi Csanádnak üzenjük: te is más vagy, te sem vagy más. Ha megbékélünk saját sokszínűségünkkel, akkor jön majd el igazán a szebb jövő.

  Az egybites zsidózást pedig hagyjuk meg a bohócoknak és a nevettetőknek.

No akkor hajrá Magyarok! Ugye Szegedi Csanád?