Orbán, Navracsics, Semjén, Matolcsy, Martonyi, Pintér, Hende, Fazekas, Fellegi, Némethné, Réthelyi, Hoffmann, Szócska, Szőcs. Így állt fel a Fidesz-KDNP csapata a kormányzás első félidejében.

Orbán Viktor

„Csendes tenger nem nevel tapasztalt tengerészeket” – szögezte le az idei parlamenti évnyitón a miniszterelnök, aki valóban viharos fél ciklust tudhat maga mögött. A rendszerváltás korrekcióját meghirdető Orbán kilenc hónap alatt szisztematikusan felszámolta a fékek és ellensúlyok kifinomult rendszerét, s szétszedte az 1990 után kiépült alkotmányos mintademokráciát. Az új alaptörvénnyel legitimált vezérdemokrácia véget vetett az „akadékoskodó, akadályokat állító, bizonytalan államunknak”, ami „semmire sem jó a XXI. században”. A kormányfő de facto egyedül osztogatja az állam vezető pozícióit. A köztársaság alapvető intézményeinek élén jelentős számban egykori tanárai, kollégiumi és katonatársai, illetve pártkatonái ülnek. 2010 nyarán a Kossuth téren még arról szónokolt, hogy a magyarok nyugalmat, békés fejlődést akarnak. „Olyan korszakot, amelyet aztán később a történelemben modern békeidőként jegyezhetnek fel.” Az elmúlt két év ehhez képest rajtaütésszerűen elfogadott jogszabályokról, éjszakai törvénygyártásról, büntetőeljárás alá vont politikai riválisról, ugráló forintárfolyamról, különféle leminősítésekről, az államvezetés külföldi elszigetelődéséről, a kormány brüsszeli és washingtoni Canossa-járásáról szólt. A kabinet mindeközben a választók előtt képes volt bebizonyítani, hogy gazdaságpolitikai eszköztára nem merül ki a lakossági adók növelésében. Orbán makacsul hisz társadalmi és gazdaságpolitikai elképzeléseiben, a végkifejlet azonban még mindig fölöttébb bizonytalan. A rendkívüli tempót diktáló miniszterelnök pártpolitikai lavírozása eddig sikeresnek bizonyult. Kétfrontos harcot folytatva meg tudta akadályozni mind a radikális Jobbik, mind a baloldal erősödését, mi több, az MSZP praktikusan kettészakadt.

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Navracsics Tibor

Miközben főnöke gyakran a radikálisoknak beszél, a kancelláriaminiszteri portfóliót is kezében tartó közigazgatási és igazságügyi tárcavezető moderált szakpolitikusként működik. Ideológiai csatákban ritkán vesz részt. Ehelyett voltaképpen ő a második Orbán-kabinet első számú adminisztrátora, aki bürokratikus értelemben összefogja a kormány működését. Miniszterelnök-helyettesként, ha úgy tetszik, alkormányzóként, nevéhez fűződik a csúcsminisztériumi rendszer kiépítése, amelyben több korábbi önálló tárca egy közös fedél alá került, az ágazati érdekek kényszerű harmonizálása érdekében. Az egyes szakterületeket e szisztémában brit mintára afféle junior miniszterek irányítják – államtitkári rangban. A forradalmi törvényhozásért, a Fidesz frakciójának előzetes államigazgatási egyeztetés nélkül, viharos tempóban elfogadott jogszabályaiért elvileg nem ő tartozik politikai felelősséggel, hanem a képviselőcsoport vezetője. A kodifikátorokat és a szakelőadókat azonban a minisztérium állományából kétségkívül ő bocsátja a törvényt kezdeményező frakciótagok rendelkezésére. Működését bizonyos elegancia jellemzi, főnöke bombasztikus kijelentéseit – „forradalom”, „rendszerdöntés” – már a ciklus kezdetén sem használta. Nevéhez fűződik az új jogalkotási törvény, amelyen a koalíció forradalmárai rendszeresen átgázolnak.

Fotó: MTI / Kovács Tamás

Semjén Zsolt

A KDNP politikai súlyát messze túlértékelte Orbán Viktor, amikor Semjén Zsolt személyében választott magának miniszterelnök-helyettest. KDNP-s politikus még akkor sem töltött be ilyen magas pozíciót, amikor – 1990-ben – a saját erejéből vált kormányalakító tényezővé. A „felfedezőjéhez” a végtelenségig lojális Semjén nem okozott csalódást. Nemcsak eltűrte, hogy a KDNP egyetlen érdemi kodifikációs munkáját – az egyházügyi törvényt – töviről hegyire átírja a Fidesz elnöksége, de az Alkotmánybíróság által utóbb elmeszelt kódexet még „kodifikációs remekműnek” is minősítette. A főként ideológiai, illetve szimbolikus ügyekben megnyilvánuló Semjén tudott néha konkrét is lenni. Vadászként kilobbizta, hogy enyhüljenek a rájuk vonatkozó fegyvertartási szabályok, és pártjával együtt kemény csatát vívott a koalíciós társsal, amikor a képviselői juttatások megnyirbálása került napirendre.

Fotó: MTI / Soós Lajos

Matolcsy György

Hülyeségnek és szószegésnek titulálta a Magyar Bankszövetség elnöke a minap a nemzetgazdasági miniszter elképzelését a tranzakciós illetékről. A minősítést Matolcsy rég megszolgálta – az üzleti klíma szisztematikus tönkretételével, a befektetők rögtönzésszerű megsarcolásával, valamint a nemzetközi szervezetekkel vívott önfejű és költséges, megszorítások sorozatába torkolló hadakozásaival. A nagy ugrás megálmodója saját kezűleg rombolta le a növekedés alapjait. A sort a visszamenőlegesen kivetett adókkal nyitotta meg, amit a tehetőseknek kedvező és az alacsony keresetűeket sújtó egykulcsos adó követett. Erre csatlakozott rá a magán-nyugdíjpénztári vagyon ütemes lenyúlása, majd a lakáshitel-szerződésekbe utólag beavatkozó végtörlesztési törvény. Bár a kormány a különadókat átmenetiként hirdette meg, most újakra cseréli. Matolcsy a magyar gazdaságot kísérleti tereppé tette, az államháztartási hiány leszorítása érdekében egy inkvizítor megszállottságával rekvirál, adócsökkentés és -egyszerűsítés helyett túladóztat és bonyolít, a munkanélküliségen nem javított, az inflációt felfűtötte. Szerkezeti átalakításaival lenullázza a humán szférát, a kiszolgáltatottakkal, állástalanokkal és szegényekkel szemben pedig különös könyörtelenséggel lép fel. Miközben a gazdaság recesszióba sodródott, arról álmodozik, hogy a GDP 2015-re megduplázódik.

Fotó: Fülöp Máté

Martonyi János

Nagy ívű külpolitika helyett villámhárítás: ez maradt az elmúlt két évben a külügyminiszter számára. Neki és tárcájának kellett a külhoni partnereknél „takarítania” a forradalmi törvényhozás után, menteni az ország renoméjából, amennyit még lehet. E feladatának a külügyi tárca becsülettel eleget is tett, Martonyi pedig ehhez használni tudta mind jó amerikai kapcsolatait, mind a korábbi ügyvédi munkája során szerzett ismeretségét Christine Lagarde IMF-vezérrel. Ugyanakkor talán a kormány egyetlen olyan tagja, akinek ad a véleményére a miniszterelnök, s aki akár a kormányüléseken is szembeszáll Orbán elképzeléseivel. A külügy a médiatörvény kiváltotta ellenszélben kiválóan levezényelte az európai elnökség munkáját, nem tehetett arról, hogy komolyabb nemzetközi találkozó ez idő alatt nem jött létre. Mint ahogy arról sem ők tehetnek, hogy beigazolódott Bohut Pahor egykori szlovén miniszterelnök jóslata, mely szerint az EU-elnökség után elszigetelik Orbánt az unióban. A Martonyi vezette tárcának sikerült nagyobb viták nélkül rendeznie a kapcsolatokat a szomszédos országokkal, még az állampolgársági törvény kiváltotta szlovák ellenérzéseket is kezelni tudták. Ugyanakkor nem sikerült stratégiai szintre emelni a viszonyt a szomszéd államokkal, például a minapi román kormányváltás után komoly feszültségek várhatók.

Fotó: AP

Pintér Sándor

Két hét alatt ígért közbiztonságot beiktatása előtt a 63 éves belügyminiszter, aki, egyedüliként a kormánytagok közül, az első Orbán-kabinetben is betöltötte a posztot. Hasonló körülmények között ismételhetett: 1998-as esküje előtt bandaháborúk, 2010-es kinevezését megelőzően szélsőjobboldali utcai zavargások dúlták a nagyvárosok nyugalmát. Ezek jobbára meg is szűntek a hivatalba lépésekor. A zömében vidéken, illetve a peremkerületekben tapasztalható, kisebb súlyú bűncselekmények esetében azonban a lakosság közbiztonságérzete alig, legfeljebb a bűnügyi és a rendőri jelenlétet mutató statisztika javult. Második ciklusa idején már nem támadta az ellenzék sem az egykori rendőrtábornokból milliárdos biztonsági vállalkozóvá vált Pintért állítólagos, megkérdőjelezhető kapcsolatrendszerével, ami 1998–2002 között még állandó találgatások tárgya volt. Igaz, a második Orbán-kormányban korántsem tűnik olyan megingathatatlannak a pozíciója, mint amilyet 2002 előtt élvezett: elképzelhető, hogy a 2010-ben – rendszerváltás előtti emlékeket keltve – a Belügyminisztérium alá szervezett polgári titkosszolgálati monopólium áldozatául eshet a tervezett kormányátalakításnak.

Fotó: MTI Fotó: Kovács Tamás

Hende Csaba

Szinte láthatatlan maradt a kormányzás első két évében a honvédelmi miniszter, akinek tárcáját a hangos sikerkommunikáció éppúgy elkerülte, mint a harsány botrányok. A kormányfő egyik legstabilabb emberének tűnik: miközben például a minisztériumok kénytelenek magukon és beszállítóikon spórolni, a honvédelmi tárcát nem érintik a költségvetési zárolások. Az MDF-ben kezdte politikai karrierjét, s csak 2004-ben állt át a Fideszhez, és egy évvel később már Orbán Viktor polgári köreit koordinálta. Minisztersége idején nem változott az ország szövetségi politikája, a legjelentősebb hír a sorkötelezettség újbóli bevezetésének lebegtetése – az ígéretek szerint csak listázzák a hadkötelezetteket –, illetve a katonai titkosszolgálatok szakértők által vitatott összevonása volt.

Fotó: Stiller Ákos

Fazekas Sándor

A húsz éven át karcagi polgármester Fazekasnak soha, előző két országgyűlési képviselői ciklusában sem volt köze a mezőgazdasághoz, de beiktatása előtt azzal érvelt alkalmassága mellett, hogy szülei agrárgazdálkodók, maga pedig őstermelő. Egyebek mellett a tömegtermékek dominanciájának megszűnését az agrárexportban, a feketegazdaság visszaszorítását és az élelmiszer-ellenőrzés szigorítását ígérte, de a várt hatás – az élelmiszerimport csökkenése – elmaradt. A kistermelők az élelmiszerek piacra juttatásában jelentős engedményeket kaptak, s lehetővé vált a szabad pálinkafőzés is. A termelői elégedettség azonban nem ezekből, hanem a tavalyi viszonylag jó termésből, illetve a magas agrárárakból fakad, miközben az élelmiszeripar halódik. Fazekas kormányon belüli súlytalanságát mutatja, hogy a minisztériuma menet közben elvesztette a közösségi agrár- és bormarketing, valamint a vízügyi igazgatóságok felügyeletét. Szürkesége dacára sem kerülte el a botrányt, mivel tárcája a végrehajtója az állami földek bérletére kiírt pályázatoknak, amelyeken az ígéretek ellenére nem kis- és családi gazdálkodók, hanem a kormányzó párthoz közel álló nagybirtokosok kapták a legértékesebb területeket.

Fotó: MTI / Soós Lajos

Fellegi Tamás, Németh Lászlóné

Félidő előtt, elsőként Orbán Viktor egykori mentora és jogász-politológus tanára mondott le a miniszterségről „feladattorlódásra” hivatkozva. Pedig kezdetben még a hipertárca duzzasztására törekedett: a gazdasági minisztériumtól elszerezte a külgazdasági területek egy részét, az orosz, ukrán és kínai ügyeket. Az állami vagyongyarapítás iránt elkötelezett Fidesz-kormány Fellegi neve mellé a Mol-részvények visszavásárlásán kívül a Rába államosítását, a Magyar Villamos Művek mindenevő holdinggá duzzasztását és az állami tulajdonú mobilszolgáltató gründolását könyvelheti el. Malév-ügyben nem sikerült megegyezni a hitelező oroszokkal, sem eladni a társaságot a kínaiaknak, elmaradt a tömegközlekedési cégek konszolidációja, halasztódott az elektronikus útdíjbeszedési rendszer kiépítése. Felleginek nem sikerült kezelnie a konfliktusokat az infrastruktúra-fejlesztésben és energetikában utazó, befolyásos fideszes háttéremberekkel. Hivatalból minden közbeszerzést kontrollálnia kellett, és eközben a projektéhes klientúrával találta szembe magát. A konglomerátumot Fellegi utódja, Németh Lászlóné már nem tudta egyben tartani: a külgazdasági ügyek visszakerültek a gazdasági tárcához. Fellegi tavaly decembertől idén májusig tartó új megbízatásának már az elnevezése is groteszkbe hajlik: egyes pénzügyi szervezetekért felelős, tárca nélküli miniszter. Ráadásul Magyarországot az IMF-nél hivatalosan, kormányzóként, Matolcsy György képviseli. Csakhogy az IMF kiebrudalásával hivalkodó Matolcsynak esélye sem volt arra, hogy a megcélzott elővigyázatossági hitelről eredményesen tárgyaljon, Fellegi viszont eljutott addig, hogy az Európai Bizottság végül hozzájárult az érdemi hiteltárgyalások megkezdéséhez. Ehhez módosítani kell a jegybanktörvényt, viszont az uniós kötelezettségszegési eljárások és az Európai Bíróság elé kerülő ügyek nem képeznek akadályt. A nyomába lépő Varga Mihály dolgát bizonyára nem könnyítette meg, hogy leköszönő levelében Fellegi – a kormány szabadságharcos híveinek kedvezve – becsmérelte korábbi tárgyalópartnereit.

Fotó: Túry Gergely

Réthelyi Miklós

A Semmelweis Orvostudományi Egyetem egykori rektora, az anatómia területén külföldön is nagy tekintélynek örvendő professzor lett volna hivatva megjeleníteni a második Orbán-kabinet civil arcát. A forradalom azonban hamar felfalta. A kormány legidősebb, korán megfáradt tagja már egy év után távozni akart, ám még egyet rá kellett húznia (utóda, a lelkészből lett politikus, Balog Zoltán hétfőn tette le az esküt). A titulusát illetően csúcsminiszteri rangban szolgáló Réthelyi lényegében államtitkári szerepet töltött be, míg államtitkárai szinte miniszteri irányítóivá váltak saját területüknek. A csúcsminiszter tevékenysége kimerült a koordinációban, a belső viták elsimításában. Eközben végigasszisztálta a humán szféra – az oktatás, az egészségügy, a kultúra – államosítását, és zokszó nélkül alávetette magát a területet érintő drasztikus megszorításoknak.

Fotó: MTI / Kálmándy Ferenc

Hoffmann Rózsa

Nem kis bravúrt hajtott végre a kereszténydemokrata államtitkár az oktatási reform során, a legnagyobb ellenállást ugyanis a Fidesz oktatáspolitikusai részéről kellett legyőznie. Az ütésállónak bizonyult „Szélrózsa” – ahogy a tárcánál hetvenes évekbeli első szerepvállalása óta becézik – ennek ellenére némi orbáni feddés után lényegi változtatások nélkül át tudta vinni a parlamenten radikális köz- és felsőoktatási törvényeit. S mindezt úgy, hogy a közoktatásban az önkormányzati, a felsőoktatásban pedig a budapesti egyetemi lobbit is meg kellett törnie. Az önkormányzatok félreállítása a közoktatásban hosszú háborúskodáshoz vezethet, mint ahogy az iskolaigazgatók központi akaratra történő kinevezése is, s vitát gerjeszt a Nemzeti alaptanterv tartalma és korszerűsége is. Az államtitkár nem riadt vissza a felsőoktatás „menet közbeni”, azaz a felvételi jelentkezés idején történt átalakításától, s a törvénnyel gyakorlatilag beáldozta a széles alapokon nyugvó, „kiművelt emberfőket” eredményező felsőoktatást a gazdasági tárca által szorgalmazott voluntarista gazdaságpolitika oltárán. A felvételi rendszer megváltoztatása ráadásul a társadalmi mobilitás jelentős sérelmével jár, s még a kormány által szóban favorizált középosztály gyermekeinek jövőjét is veszélybe sodorja.

Fotó: Túry Gergely

Szócska Miklós

Papírforma szerint az egészségügyi államtitkár május elsején befejezte a kórházak és a rendelőintézetek zömének államosítását. Két év alatt rekordmennyiségű – több ezer oldalra rúgó –, egészségüggyel kapcsolatos jogszabály született. Az egészségügyi ellátásra fordítható pénz reálértékvesztése folytatódott: a gyógyszertámogatás radikális, 30 százalékot meghaladó csökkentése az év második felében már éreztetni fogja a hatását. Szócska ténykedésének valódi próbája a nyári hónapokra fog esni. Ekkor derül ki, mely kórházakban szűnnek meg osztályok, hol csökkennek az ágyszámok, vagy szűnik meg teljes egészében az aktív ellátás, s hogy mennyi pénzből gazdálkodhatnak az intézmények. A finanszírozás nem növekszik feladatarányosan, ráadásul a tavasszal megígért 30 milliárd forintos dolgozói béremelés jelentős részét az intézmények lesznek kénytelenek kigazdálkodni – a betegellátás terhére. A betegek is a második félévtől tapasztalhatják meg, mit jelent a „térségi ellátásszervezés”: oda mehetnek, ahová az orvos küldi őket. Ám ez nem vonatkozik a fővárosban lakókra, az ő állami irányításukkal a jelek szerint egyelőre nem tudott megbirkózni az államtitkár.

Fotó: MTI / Kovács Attila

Szőcs Géza

„Feladatom az volt, hogy azt a minisztériumi döntést, miszerint a kultúra a többi területhez képest nagyobb elvonást is elbír, az elviselhetőség határain belül megvalósítsam” – így magyarázta a Népszavának Szőcs Géza kulturális államtitkár a pozíciójából fakadó kötelességeit. S mi tagadás, ezt az elképzelést meg is valósította, legfeljebb annyi különbséggel, hogy a kultúra szereplői szerint az elvonások már jóval túlléptek az elviselhetőség határán. Bármennyire jó a személyes kapcsolata a kormányfővel, a kultúra területén semmi igazán fontosat nem tudott alkotni, csak az unortodox gazdaságpolitikának alárendelt végrehajtó szerep maradt rá. Nem sikerült a kulturális ágazat részévé tennie a médiapolitikát, elvették tőle a filmtámogatásokat, a kulturális intézetek feletti irányítást, az Operaház ügyeit. A megyerendszer szétverésével sanyarú helyzetbe került intézményeket – levéltár, könyvtár, múzeum – az államtitkárság gyakorlatilag a sorsukra hagyta, a nemzeti közgyűjteményeket kiéhezteti. Szőcsnek nem maradt más, mint víziói felrajzolása, például a nagyszabású múzeumi negyed tervének elővezetése.

Fotó: Fülöp Máté