2012. április 13., péntek 7:19   Pintér András

Az interjú a Napi Gazdaság pénteki számában jelent meg

- A Napi Gazdaságnak írt februári cikkében úgy nyilatkozott "nem kell megvárni az IMF/EU-megállapodást, már most példát mutathatna a kormány: fenntarthatóvá és átláthatóbbá tehetné a költségvetést." Eltelt két hónap, történt változás?

- Továbbra sem látszik semmilyen változás. Eddig túl nagy bejelentések nem történtek, az átláthatóság pedig katasztrofális. Elég, ha csak a tavalyi váratlanul magas, 4,3 százalékos államháztartási többletre és annak levezetésére gondolunk. A minisztérium szeretné úgy beállítani, mintha az a későbbi évek költségvetési folyamat szempontjából is egyértelműen pozitív hír lenne, pedig azoknak nagyrészt nincs közük az alapvető gazdaságpolitikai folyamatokhoz. Kiderült például, hogy az önkormányzatok nem csekély résszel járultak hozzá a magasabb többlethez.

Nem lennék meglepve, ha rövidesen kiderülne, hogy azokra az intézményekre, amelyekről az önkormányzatok már tudták, hogy át fogják adni a központnak, egyszerűen nem költöttek. Minek fessenek ki egy iskolát, ha jövő szeptembertől valaki azt majd átveszi? Vagy megemlíthetném az MFB 120 milliárd forintos feltőkésítését. Végül abból csak 40 milliárd forintot számoltak el a tavalyi évre, de gyaníthatólag a kormány szerette volna a 2011-es többlet terhére "előre megoldani" az MFB későbbi veszteségeinek problémáját is.

- Most kell benyújtani a konvergenciaprogramot. Ha eddig nem is jelentettek be konkrétumokat, ez egy jó lehetőség lehet arra, hogy meggyőzze a kormány a nemzetközi szervezeteket és a befektetőket, hogy képes megbízható fiskális politikát folytatni.

- Sosem értettem, hogy egy kétharmados kormánynak miért kell meglepetésre játszani. Mi baj történne, ha már most bejelentenék, hogy mit tartalmaz majd a program? Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter úgy nyilatkozott egy hónapja, hogy nincs a kormánynak "B" terve. A kérdés viszont az, van-e egyáltalán "A" terve, azaz egy olyan program, amelyet EU és az IMF is nagy valószínűséggel támogatna. Kevés azt mondani, hogy meg akarunk állapodni, tudni kellene valamit a megállapodás várható tartalmáról is. Egyelőre nem látszik, hogy tényleg lenne egy ilyen terv.

- A program egy terv bemutatására ettől még egy kedvező alkalom. Ez azonban azt is jelenti, hogy ha ezzel nem él a kormány, annak negatív következményei is lehetnek.

- Pontosan. Mivel még nem kezdődtek el a tárgyalások, a piac a leírtakat úgy értelmezheti, hogy a kormány legszívesebben ehhez kérné a nemzetközi szervezetek támogatását. Ebben az értelemben ez még több is, mint egy konvergenciaprogram, és így a tétje is nagyobb. Egy-két apró információmorzsát már elszórt a kormány.

Az egyik az eva lecserélése. Ez önmagában nem rossz javaslat, biztos meglehet jól is oldani. Azt viszont látni kell, hogy egy ilyen intézkedés nem tud százmilliárdos nagyságrendű hatással járni, az alapvető fenntarthatósági problémát nem oldja meg.

A másik - és ez egészen döbbenetes - a közmunkások ügye. A miniszterelnök az Új Embernek adott húsvéti interjújában megemlítette, hogy a közmunkások száma két éven belül 350 ezerre emelkedik. Ez a modell nem ígér túl sok jót: ez az irány minden nemzetközi szervezet és minden szakmai jelentés ajánlásával ellenkezik. Márpedig - a kiszámíthatóság mellett - ez a kvintesszenciája a problémának: a foglalkoztatottság krónikusan alacsony szinten van az alacsony képzettségű, alacsony jövedelmű csoportoknál, elsődleges kérdés, hogy a kormány milyen módszerrel kívánja ezt megemelni. Erre vannak különböző megoldási javaslatok, abban viszont mindenki egyetért, hogy nem a kormány által kijelölt út vezet előre. Most olyan konvergenciaprogrammal kellene előállni, amelyről a piac elhiszi, hogy az IMF és az EU hajlandó lenne támogatni. Ha ez nem sikerül, annak súlyos következményei lehetnek.

- Az Államadósság Kezelő Központ megfontolás tárgyává tette a megállapodás előtti devizakötvény-kibocsátást.

- Aztán gyorsan visszavonták ezt az ötletet.

- A devizakötvény-kibocsátással mindenképp meg kell várni a megállapodást?

- Ha 2010 nyarán - amikor az IMF-et elküldtük - állt volna elő a kormány, egy valamilyen fenntartható, hiteles, átlátható programmal, azt a piacok valószínűleg még akkor is elfogadták volna, ha az nem is lett volna az IMF "liblingje". Az elmúlt másfél év alatt megváltozott a helyzet: az EU/IMF-megállapodás lett a sarokköve a történetnek. Ma valószínűleg még egy fenntartható, átlátható program sem lenne elég, ha a piac azt gondolja, hogy nem lesz megállapodás.

- Nincs olyan forgatókönyv, amelyben mégis kikerülhető lehet a megállapodás?

- Nincs. Ennek politikai szempontból az árát már megfizette a kormány, amikor novemberben visszahívta az IMF-et, az utóbbi időben pedig folyamatosan hangsúlyozza, hogy nincs "B" terv, meg akar egyezni. Innentől viszont a tartalmi kérdések maradnak, és ott még vannak vitás ügyek. Ha a közmunkások számát felemeljük 350 ezerre, az gyakorlatilag azt jelenti, hogy marad a nem eléggé progresszív adórendszer, nem állítják vissza az adójóváírást, nem emelik meg a segély időtartamát, és nem csökkentik a minimálbért. Azaz minden megmarad, aminek a megváltoztatása javíthatna az ország legnagyobb gazdasági problémáján.

- Ahhoz képest, hogy elköteleződött szóban a kormány, a megállapodás várt időpontja folyamatosan későbbre tolódik. Egyesek szerint a kormány, mások szerint a nemzetközi szervezetek lassítják az egyeztetéseket.

- Az IMF-hitelt egy ország kezdeményezi, és ha informális egyeztetések után is, de végül egy saját maguk által megfogalmazott levélben rögzítik, hogy szerintük mik az ország problémái, azt hogyan gondolják megoldani. Az IMF pedig eldönti, hogy hajlandó-e pénzügyi segítséget nyújtani a programhoz. A magyar kormány kommunikációja ezzel szemben az, hogy az IMF és az EU - ha más-más szakterületi hangsúlyokkal is - valamit le akar tuszkolni a torkunkon. Erre pedig azért van lehetősége, mert a kormányra egy megörökölt adósság nehezedik.

A piaci szereplők többsége viszont, akik finanszírozhatnák az adósságot, a magyar gazdaságpolitikai kérdésekben valamiért az EU-nak és az IMF-nek, és nem a magyar kormánynak hisz. Mindez egy taktikai játék, ahol minden áron mozgásteret kell kialakítani. A befektetők szemszögéből nézve ha a kormány az IMF-megállapodás előtt kimenne a piacokra, az azt jelentené, hogy mozgásteret akar magának. De mire kell ez a mozgástér? Még egyszer ki akarjuk rúgni az IMF-et? Még egyszer fel akarunk állni a tárgyalóasztaltól? Ha van egy olyan tervünk, amely megoldja a problémákat, és még az EU és az IMF is elfogadná, akkor meg kell egyezni velük. Jelenleg ugyanis olyan orbitálisan magas kamatok mellett finanszírozzuk az országot, amelyekről mindenki tudja, hogy nem fenntartható. Két hét alatt ugyan szerintem nem lehet megállapodni, mivel nem csak tartalmi, hanem más, például monitoring-rendszert érintő kérdésekről is szó van, de egy-másfél hónap alatt igen.

- Eddig nem történtek strukturális átalakítások, és már csak két év van a választásokig. Mit gondol, belekezd ezekbe a kormány?

- A szocialista kormány hasonló körülmények között belekényszerült. De nem is az a kérdés, hogy bele mernek-e fogni vagy rákényszerülnek-e, hanem az, hogy vannak-e erre tervek. Az általános iskolák és a gimnáziumok egy részét teljesen finanszírozhatatlan konstrukcióban átadták az egyházaknak, a döntő részét meg az állam vette át. Ez önmagában még nem strukturális átalakítás. Pusztán ettől nem lesz sem olcsóbb a rendszer működtetése, sem magasabb a szolgáltatás színvonala. Hasonló a helyzet a kórházaknál is. Az önkormányzati rendszernél sok szakértő szerint akár több 100 milliárdos nagyságrendben lehetne megtakarítani a szolgáltatás színvonalának emelése mellett. Egyelőre nem látjuk azokat az elképzeléseket, amelyek ezt a nagyságrendet akár csak megközelítenék. A közösségi közlekedésnél látszik mostanában a legerősebb szándék, de ennél érdemben többet még nem lehet tudni.

- Tegyük fel, Magyarország teljesíti a 2012-es és 2013-as hiánycélt, és ezzel kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól. Mit gondol, követheti ezt változás a fenntarthatóságban és az átláthatóságban?

- Egyelőre nem látszik, hogy mitől kerülnénk ki az eljárás alól. Mint mondtam, a fő kérdés az, hogy van-e "A" terv, amely a nemzetközi szervezetek véleményében is megjelenő szakmai elvárásokkal összhangban csökkenti a költségvetési hiányt. És ebben nem mellékes kérdés például, hogy jövőre a maastrichti kritériumok alapján megszabott 3 vagy a tavalyi konvergenciaprogramban vállalt 2,2 százalék lesz-e a GDP-arányos deficit. Ha a programban nem 2,2 százalék szerepel majd, az gyakorlatilag azt jelenti, hogy nem akar a kormány megállapodást kötni. Elképzelhető, hogy az IMF hajlandó lenne belemenni, az EU viszont nem teheti meg. A 2,2 százalékot hozni kell, mégpedig fenntartható módon kell hozni. A kitűzött cél elérésben például nem megoldás a maradék magán-nyugdíjpénztári vagyon államosítása. Azt a piac nem tudná másképp értelmezni, mint egy előrehozott devizakötvény-kibocsátást, ugyanis egy ilyen lépés az EU által is figyelt strukturális egyenleg problémáját nem oldja meg, de finanszírozási könnyebbséget hoz. Ha viszont minél előbb meg akarunk állapodni, erre nincs szükség.

A politikailag nehéz pontokat - elsősorban az alacsonyan képzettek bérköltségére gondolok - már elmondtam. Ha ez a kormány számára nem elfogadható, a kérdés, hogy létezhet-e "B" terv. Ez alatt egy matematikailag kivitelezhető, közgazdasági kereteket figyelembe vevő programot értek, amely ugyan nem változtatja meg a szakmai szempontból kritizált pontokat, de ettől még képes Magyarországot gyorsan fenntartható pályára állítani. Szerintem ilyen nincs.