Örkény István forog a sírjában, pedig nem is egy percen,
mindössze mintegy 40 másodpercen múlt az Agyar Televízió életete. Ennyi
kellett volna a tisztességéhez. Méltatlan lenne, komolyabban
elemezni az intézmény működését, annyira abszurd, kisstílű, szánalmas és
persze gyászos ez az egész. A magát közszolgálatinak meghatározó tévé
halott.
Az Agyar Televízió (nem, nem elírás)
gyászhíréről méltóképpen emlékezik meg Bajor Imre. Csak röhög rajta
odaát, mert „aquila non captat muscas”. Annyira vicces, hogy ezek nem
tartottátok hírnek, hogy ő meghalt. Annyira vicces, hogy utána ezt még
egy hazugsággal is megfejelik. Annyira röhejes, mert mostantól mindenki –
MINDENKI – tudja, milyen az a valami, amit Híradónak csúfolnak.
Valójában nem Bajor Imre halt meg, hanem a közszolgálati tévé hírműsora. Azt mostantól senki nem veszi komolyan!
Azt egy normális országban, senki nem nézné, leragasztaná a távkapcsoló gombját, hogy még véletlenül se…
Egy
normális országban hosszú sorokban állna az összes Kossuth-díjas, hogy
letiltsa az interjúját és azt, hogy a halála ott hír legyen.
Egy normális országban az emberek csak akkor fizetnének adót, ha a kormány megígérné, oda egy fillért se ad. A Kossuth-díjnak annyi köze van ugyanis egy népszerű ember teljesítményéhez, mint az Agyar Televíziónak a köz szolgálathoz. Bajor Imre még akkor is Bajor Imre lesz, amikor az MTVA mostani vezetőire már senki sem fog emlékezni. Nyugodjon békében!
Kommentáld!