Nagy a baj: Veszélybe került az Orbán-kormány terve Még idén elfogyhat a nyugdíjvagyon

A vártnál sokkal rosszabb idei költségvetési adatok és az eddig megismert kormányzati tervek azt vetítik előre, hogy a különadók ellenére még az idén feléli a kormány a magán-nyugdíjpénztáraktól szerzett és mobilizálható vagyon legnagyobb részét. Így a következő évekre szinte nem marad tartaléka a már most jól prognosztizálhatóan megugró hiány fedezésére.

Végiggondolatlan és hibás lépések sorozata kellett ahhoz, hogy a Fidesz-kormány már ez év elejére gazdasági kényszerpályára lavírozza magát. Rövid idő alatt bebizonyosodott, hogy a Matolcsy György nevével fémjelzett elképzelés, amelynek lényege a szigorú fiskális politikával szemben a hiány felvállalása és a gazdasági növekedés ösztönzése adócsökkentéssel és más eszközökkel, és majd a GDP gyors bővülése révén kikerülni az adósságcsapdából, teljességgel járhatatlan út. Ezt minden hozzáértő szakelemző kezdettől fogva mondja, sorolva a külső és belső feltételekből kiinduló érveket, Orbánéknak azonban pofonok sorozata kellett ahhoz, hogy többé-kevésbé elfogadják a realitásokat.

A gazdasági szabadságharcot vizionálók állításával szemben a kudarcnak nem az az oka, hogy az EU nem engedte a hiánycéltól való eltérést, mert ezzel csak a pénzügyi összeomlástól óvott meg minket. A deficit tartása ugyanis nem öncél, hanem más tényezőkkel együtt a hosszútávú stabilitás előfeltétele, a voluntarista törekvések megakadályozásának eszköze: Görögország és Írország példája jól mutatja, hová vezet a felelőtlen költekezés, a valós lehetőségeken való túllépés. A Matolcsy-féle fejlődési modell még egy erős, fejlett és szilárd finanszírozási hátterű gazdaságban is csak kivételesen jó külső feltételek mellett működhetne, nemhogy egy törékeny, külső partnereitől függő, eladósodott országban, ráadásul kedvezőtlen, válságoktól terhelt környezetben.

Mire ezt a Fidesz végre felismerte, már jóvátehetetlenül bekorlátozta saját és az ország mozgásterét. Az első nyilvánvaló figyelmeztető jel a tavalyi hiány megugrása volt, amelynek nem a mértéke volt aggasztó - a 4,2-4,3 százalék az elhamarkodottan bejelentett 3,8-hoz képest még nem túl kirívó -, hanem a strukturális háttere. Kiderült, hogy a kormány nem látta tisztán a költségvetési folyamatokat, és az idei , valamint a középtávú terveket egyaránt téves kalkulációkra alapozta. Ennek eredménye már az első két hónap pénzügyi adataiban meglátszott: az egész évre tervezett deficit 80 százalékát máris sikerült megtermelni úgy, hogy mind a bevételi, mint a kiadási oldalon sokkal rosszabb a kép, mint várták.

A kormány számára is világossá vált, hogy drasztikus beavatkozás nélkül a helyzet egyre romlani fog és a hiányolló tovább nyílik, és ezen az egyszeri intézkedések, például a különadók is csak átmenetileg segítenek. Ugyanez a baj a rendkívüli, 250 milliárdos tartalékolással is, amellyel a hiányadatra reagáltak: a költségvetési szerkezet átalakítása nélkül ez a lépés nem több megszorító felületi kezelésnél. Ennél többet csak a Széll Kálmán Terv ígér, de annak hatása leghamarabb csak jövőre jelentkezik és konkrétumok híján egyelőre erősen kérdéses, mennyire vállalja majd fel a sürgetett reformokat.

Orbánék csodafegyvere ebben a helyzetben a magán-nyugdíjpénztáraktól elszedett pénz, amellyel időt tudnak nyerni és be tudják tömni a költségvetésen általuk ütött lyukakat. A legnagyobb ezek közül az egykulcsos SZJA, amely 350 milliárd forintos ajándék a lakosság felső ötödének anélkül, hogy a gazdasági növekedésre érzékelhető hatása lenne. Ez Talleyrand ismert bonmot-jával élve több mint bűn, hiba volt, mert a büdzséből tartósan hiányzik, többlet bevételt pedig még hosszabb távon sem igen eredményez, ezzel szemben a döntéshozók nettó jövedelmét jócskán emeli. Ugyancsak rontja a költségvetés helyzetét a társasági adó részleges csökkentése és több más, kisebb jelentőségű tétel is, az idei bevételkiesés összességében eléri az 500 milliárd forintot.

Ennek pótlására a különadókból származó 300-350 milliárd nem elég, szükség van a nyugdíjvagyonból is 530 milliárdra, legalábbis az elfogadott költségvetés szerint. A valóságban azonban a romló adatok miatt jóval többet kíván felhasználni a kormány, csökkenteni próbálva a későbbi kötelezettségeket: a MÁV és a BKV adósságának átvétele kb. 400 milliárdba kerül, néhány nagy PPP konstrukció kiváltása további 100-200 milliárdot emészthet fel. Az államhoz kerülő mintegy 2600 milliárd forintnyi vagyon felhasználható részét eleve csökkenti az 1200-1300 milliárd közötti állampapír-állomány, valamint a 220 milliárdra becsült reálhozam várható kifizetése.

Ha az összes felsorolt tételt figyelembe vesszük, a teljes vagyonból a jövő évre legfeljebb 300 milliárd forint maradhat, ami édeskevés a jól megbecsülhető kockázatokhoz képest (attól az apróságtól most tekintsünk el, hogy eredetileg a nyugdíjvagyon tartalékolásáról és/vagy az adósságcsökkentésre való fordításáról volt szó). 2012-től kezdve ugyanis egyrészt a kormány tervei szerint tovább csökkennek a bevételek – például kivezetik a bérrendszerből a szuperbruttót –, a kiadásokat pedig egyebek mellett a megugró adósságtörlesztés növeli. Ezek nyomán a jelenlegi folyamatokat figyelembe véve szakértők szerint jövőre 5-600, 2113-ban pedig már 800-1000 milliárd forintos lyuk tátong a jelenlegihez képest a költségvetésben a különadók beszámításával és a kormány növekedési prognózisának figyelembe vételével is.

Ez utóbbi ráadásul komoly negatív kockázatot rejt: az elemzők nagy többsége szerint nem reális az idei 3,5 és a középtávra szóló 4-6 százalékos GDP-növekedési prognózis, ehelyett az idén 2,5-2,7, a további években átlagosan 3,5 százalékra lehet számítani. Ha ez igaz, a költségvetési egyenleg további százmilliárdokkal romolhat, és akkor még nem beszéltünk a különadók kapcsán indított uniós eljárásokról, amelyek során hazánkat elmarasztalhatják, és akkor a már beszedett összegeket is vissza kell fizetnünk.

Ezekre a kockázatokra a nyugdíjvagyon már nem tud fedezetet nyújtani, a kormány a családi ezüstöt csekély kivétellel már az idén elkótyavetyéli. Ha a pénzügyi összeomlást el akarja kerülni, nem marad más lehetősége, mint belevágni azokba a szerkezeti reformokba, amelyeket már el kellett volna kezdeni. A választókat eddig ért, a Fidesz népszerűségének csökkenését eredményező kellemetlen meglepetések után az igazi hidegzuhany még előttünk van, és bármilyen csomagolásban adagolják majd, valamennyien jócskán kapunk belőle.