A kaliforniai Sierra-Nevada vidék nemcsak olyan - turisták által közkedvelt- nemzeti parkoknak ad otthont mint a Yosemite vagy a Sequoia, de létezik itt egy különleges és kevésbé ismert erdő  ami a White Mountains magaslati klímáját kedveli. 

A Matuzsálem erdő (Ancient Bristlecone Pine Forest) az Inyo nemzeti erdő különleges kis szegletét képezi, amiről a turista könyvek és az interaktív térképek is csak az apró betűs részekben számolnak be. A kisebb publicitásnak nyomós oka van, ugyanis eszmeileg felbecsülhetetlen értékű az a törékeny ökoszisztéma, ami itt bújik meg a kíváncsi szemek elől. A természetvédők azt az elvet követik, hogy aki nyitott és vevő a természet ilyen és ehhez hasonló kincseire, az úgy is megtalálja az ide vezető utat, aki nem tudja értékelni, annak pedig semmi keresnivalója itt. A névadás abszolút találó, ugyanis a Matuzsálem fák Földünk legöregebb élő fái. Találós kérdés: lehet tippelni hogy hány évesek. Na jó segítek. A matuzsálemek életkora, amik ezt a szélsőséges klímát kedvelik, megközelíti az 5000 évet! Ugye érthető már, hogy miért is védik annyira?

Mi a kora reggeli órákat választottuk, hogy ellátogassunk ide így még a nap előtt ébredünk. Na nem azért, mert nem tudnánk még aludni, de a napfelkelte a hegyoldalról nézve olyan bónusz, ami önmagában megéri a koránkelést. Odakint még sötét van, de úgy tűnik nem mi vagyunk az egyetlenek akik korán kezdik a napot. Nagy a nyüzsgés amíg kijelentkezünk a motelból, gyors reggeli után azonnal nekivágunk az útnak. Már maga az idevezető út is lehengerlő. A 395-os főútról letérve meredek kanyargós kaptató vezet 40 km-en keresztül 3000 m magasba, ami bő óra alatt megtehető, de mi adunk magunknak időt, hogy a felkelő napban, és panorámában gyönyörködjünk.

Figyelem: tériszonyosak csak óvatosan vágjatok neki ennek az útnak, mert errefelé nincsenek korlátok, de a látvány garantáltan olyan, amit sosem felejtetek el. Lábunk alatt hever az Owens Völgy, mögötte a  Mount Withney fehér csúcsai állnak őrt, és amint a felkelő nap első sugarai vörösre festik a havas hegygerincet, az valami lélegzetelállító látvány.

Meredek hajtűkanyarok és korlát nélküli megállók után felérünk a csúcsra, legalábbis az út végére, ahonnan gyalog folytatjuk reggeli túránkat. Két túraút közül választhatunk, az 1. a Discovery trail ami mindössze 1km hosszú és viszonylag könnyű séta, szemben a Matuzsálem trail-lel, ami 7 km hosszú és csak edzetteknek ajánlott.  Mi beérjük a könnyebb úttal, viszont ez semmit sem veszít a táj varázsából. A panoráma  leírhatatlan, olyan érzés mintha a világ legtetejéről néznénk szét miközben a világ legöregebb élő fái vesznek körül minket, amik legöregebbje 4800 évet számol.

Csak találgatunk, hogy melyik lehet a “Nagypapa”, de igazából nincs is jelentősége mert a legfiatalabb is túl van a 4000.-ik szülinapon. Nehéz felfogni, hogy ezek az élő történelemkönyvek az itteni szélsőséges időjárási körülmények között is évezredeken keresztül fennmaradtak. Generációk, kultúrák, jöttek-mentek, városok sőt civilizációk tűntek el a történelem süllyesztőjében, és ezek a fák mindent túléltek.  Egyik-másikuk kicsit megviselt már. A kiméletlen jeges tél ami ilyen magasságban hónapokig tombol teljesen simára csiszolta a törzsüket ez elmúlt évezredek során.  Korán van és senki nincs még rajtunk kívül, így csendes magányunkban élvezhetjük azt a különös energiát ami óhatatlanul megérinti az embert. Teljes csönd uralkodik ezen a fenséges vidéken, mi vagyunk az egyetlen zajforrás, ahogy a jeges köves hegyoldalon egyensúlyozunk hogy a kijelölt úton maradjunk. Azt mondják a fáknak gyógyító hatása van, ezért én út közben meg-megállok és módszeresen végigölelgetem őket, azzal a tudattal hogy Föld legöregebbjeit tartom a karomban. 

A nap egyre magasabbra emelkedik,és lassan melegszik az idő ezen az októberi reggelen, de még így is közel vagyunk a fagyponthoz, így a piknik lehetősége részemről kizárt. 1-2 órás séta a Matuzsálem fák közt és az ember teljesen megtelik itt élettel. Egy biztos: aki ide ellátogat abban átértékelődik az idő fogalma, és megérti hogy az emberiség csak egy kis aprócska porszem a természet nagyszerű alkotásai között.  Lassan megérkeznek az első turisták (csakis utánunk) és mi átadjuk a terepet, hogy más is élvezhesse itt a tökéletes magányt. Emlékül még felkapok a földről egy aprócska tobozt, mintha valamiféle tárgyi bizonyítékra vágynék, hogy itt jártunk majd elindulunk vissza a “civilizált világba” búcsút intve a Matuzsálem fáknak akik rendületlenül nyújtózkodnak az ég felé, remélhetőleg újabb évezredekig.

Szöveg és képek: Kiss Juditka