Arany János után szabadon...

Viktor király, magyar király

Léptet fakó lován:

Hadd látom, úgymond, mennyit ér

A magyar tartomány.

Van-e ott folyó és földje jó?

Legelőin fű kövér?

Használt-e a megöntözés:

A pártos honfivér?

S a nép, az istenadta nép,

Ha oly boldog-e rajt’,

Mint akarom, s mint a barom,

Melyet igába hajt?

Felség! valóban koronád

Legszebb gyémántja ez:

Földet, folyót, legelni jót,

Hegy-völgyet benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép

Oly boldog rajta, Sire!

Kunyhói mind hallgatva, mint

Megannyi puszta sír.

Viktor király, magyar király

Léptet fakó lován:

Körötte csend amerre ment,

És néma tartomány.

Alcsútdoboz a vár neve,

Hol aznap este szállt;

Gyurcsány Feri, a vár ura

Vendégli a királyt.

Vadat és halat, mi jó falat

Szem-szájnak ingere,

Sürgő csoport, száz szolga hord,

Hogy nézni is tereh…

S mind, amiket e szép sziget

Ételt-italt terem,

S mind, ami bor pezsegve forr

Túl messzi tengeren.

Ti urak, ti urak! Hát senki sem

Koccint értem pohárt?

Ti urak, ti urak!… ti rút ebek!

Ne éljen a király?

Vadat és halat, s mi az ég alatt

Szem-szájnak kellemes,

Azt látok én: de ördög itt

Belül minden nemes.

Ti urak, ti urak! Hitvány ebek!

Ne éljen Viki hát?

Hol van, ki zengje tetteim —

Elő egy magyar bárd!

Egymásra néz a sok vitéz,

Vendég magyar urak,

Orcáikon, mint félelem,

Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,

Lehellet megszegik.

Ajtó megől fehér galamb,

Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet

Elzengi, mond az agg;

S fegyver csörög, haló hörög,

Amint húrjába csap.

Éhezünk mind, ki dolgozik

S az Eu harcra vár

Nincs már ki hozzánk befektet

Te tetted ezt, király!

Éheznek emberek ezrei

s döntesz a nép helyett,

Hogy sírva átkoz, aki él:

Király, te tetted ezt!”

Máglyára! el! Igen kemény —

Parancsol Viki hát

Ha! lágyabb ének kell nekünk;

S belép egy ifju bárd.

„Ah! lágyan kél az esti szél

Alcsútdoboz felé;

Szűzek siralma, éhezők

Panasza nyög belé.

Ne szűlj rabot, te szűz! anya

Ne szoptass csecsemőt!”

S int a király. S elérte még

A máglyára menőt.

De vakmerőn s hivatlanúl

Előáll harmadik:

Kobzán a dal magára vall,

Ez íge hallatik:

Éhenhalt munkában a derék—

No halld meg, Eduárd:

Neved ki diccsel ejtené,

Nem él oly magyar bárd.

Emléke sír a lanton még —

No halld meg, Eduárd:

Átok fejedre minden dal,

Melyet zeng magyar bárd!”

Meglátom én! — S parancsot ád

Király rettenetest:

Máglyára ki engem gyaláz

Ellenzéki énekest!

Szolgái szétszáguldanak

Ország-szerin, tova

Alcsútdobozon így esett

A híres lakoma.

S Viktor király, magyar király

Vágtat fakó lován,

Körötte ég földszint az ég:

A magyar tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment

Lángsírba velszi bárd:

De egy se birta mondani,

Hogy: éljen a király. —

Ha! ha! mi zúg?... Mi éji dal

Felcsút utcáin ez?

Felköttetem a lord-majort,

Ha bosszant bármi nesz!

Áll néma csend; légy szárnya bent,

Se künn, nem hallatik:

„Fejére szól, ki szót emel

Király nem alhatik!”

Ha, ha! elő síp, dob, zene!

Harsogjon harsona:

Fülembe zúgja átkait

Az esti lakoma...

De túl zenén, túl síp-dobon,

Riadó kürtön át:

milliók éneklik  hangosan

A vértanúk dalát.