2012. október 27. szombat, 04:25 | Csabai Tamás, Lángh Júlia |
Kedves Lángh Júlia!
Rosszkedvűen álltam fel írása [Egy választás két Magyarországnak] olvasásából.
Holott a „tüntetőtúra” csúcspontja nekem is ugyanaz volt, mint
Kegyednek: a Bajnai-beszéd minden egyes szavában, de hangvételében is az
volt, amit egy politikustól ma hallani szeretnék.
Mindazonáltal a 2014-re vizionált rezsimváltás sem tudna valódi
elégedettséggel eltölteni, ha az Orbán-rendszer meghaladása mellett nem
haladjuk meg annak politikai és vitakultúráját is. Amelynek, mint minden
bolsevik típusú rendszernek, egyik pillére a politikai ellenfél
megbélyegzése. És előbb-utóbb − általában viszonylag korán − a
kételkedők vagy „lelkesedni restek” megbélyegzése.
Akármiben hiszünk, akármilyen nézetet teszünk magunkává vagy
utasítunk el, létezniük kell olyan közös fogalmaknak, amelyek a
társadalmi együttélést lehetővé tevő etikai racionalizmus legfőbb
szerkezeti elemeiül kell, hogy szolgáljanak. Ilyen példának okáért az,
hogy miközben minden bírálatnak helye van, mégis van egy határ, amit nem
lehet átlépni: nem bélyegezhető meg maga az ember. Azt a képességet
követeli meg ez mindnyájunktól, hogy elválasztjuk az általunk bírált
véleményt a vélemény gazdájától. Az ember ember mivoltának tiszteletben
tartása a legártalmasabb gondolatok kiötlőinek és terjesztőinek is
kijár.
Annál is inkább legitim szabály ez, mert minél inkább ellenállunk
ennek az esendő emberi létünkből fakadó gyarlóságnak, annál nehezebb
dolga van a zsarnoknak, aki kisszerűségeinkre, alantas indulatainkra
játszik rá. A köztársasági jogrend ilyen mértékű lebontása nem lett
volna lehetséges egy erősebb morális alapokkal bíró közösségben, amely
morális alapok vezérlő eszméje egymás tisztelete.
Nem vagyok semmilyen földi utópia rabja. De ha bármily csekély
javulást is remélhetünk ezen a téren, abban a véleményformálóknak
kitüntetett szerepe lehet. Ők nem engedhetik meg maguknak a Kossuth téri
tüntetők negatív tipizálását, még ha tényleg csak ámulhatunk és csak
csóválhatjuk a fejünket az érthetetlen rajongás láttán. És még kevésbé
engedhetik meg maguknak, hogy az − ugyan, ki tudja, milyen okból: az
indítékokat nincs jogunk megítélni − aggályoskodók, a fontolva haladók, a
lassan ébredezők stb. népes táborát „bűnös”-nek és „ártalmas”-nak
nyilvánítsák.
Mindez ugyanis így, pusztán a szavak szintjén, számomra dermesztő
módon, ugyancsak osztályharcos jelleget ölt. A fekete-fehér logikája
sejlik fel. Őszintén feltételezem egyébként, sőt biztos vagyok benne,
hogy nem áll ilyesmi a szándékában. De tudja, szerintem sokkal jobban,
mint én, hogy „a szó elrepül, ki tudja, kit hogyan talál; a szó messze
száll, ki tudja, hol áll meg végül” (Bródy J.).
Elárulom, hogy a magyar irodalomból kevés sort kezelek olyan morális
távolságtartással, mint ezt: „Sehonnai, bitang ember, / Ki, hogyha kell,
most halni nem mer…”
Nagyrabecsüléssel, szíves üdvözlettel:
Csabai Tamás
***
Kedves Csabai Tamás!
Gondolatmenetével teljesen egyetértek, éppen ezért az az érzésem,
hogy valamit félreértett. Ön a „politikai ellenfél megbélyegzéséről”
beszél, én viszont a potenciális szövetségesekről írtam azokat a csúnya
jelzőket, ezt is csak arra az esetre, ha pártérdekekből és, ki tudja,
talán még személyes érdekből is, ellenállnának a hívó szónak, hogy a
nyitott és befogadó együttműködésben részt vállalva csatlakozzanak az
Együtt 2014 választói szövetséghez. Azt hittem, ez egyértelmű. Eszemben
sincs a fontolva haladók, a lassan ébredezők népes táborát „bűnös”-nek
és „ártalmas”-nak nyilvánítani, sőt, meggyőződésem, hogy az MSZP- és
LMP-szavazók közösen valóban népes tábora is azt kívánja, hogy
becsületes választásokon együtt, mert csak együtt lehet, megállítsuk a
mostani uralkodó elit rombolásait. Szerintem egyébként, ha majd eljön az
ideje, a most még némi fanyalgást mutató pártvezetők is megértik az
idők szavát, és csatlakoznak. Nehéz lesz, persze hogy nehéz, és az út
kompromisszumok sorozatán vezet át, amit a hazai gondolkodás többnyire
megalkuvásnak tekint. A nyugati gondolkodás viszont a kompromisszumra
való készséget erénynek tekinti. És arról van szó, hogy Európához
akarunk tartozni.
Egyébként talán, ha jobban odafigyelek, azt az utolsó mondatot, ami
Önt levélírásra késztette („És aki tovább folytatja a huzavonát, hogy
ezzel vagy azzal együtt nem, nem soha, az bűnös ember. Bűnös és
ártalmas”) másképpen fogalmazom, és nem embert írok, hanem viselkedést.
De ezt tényleg fenntartom.
Üdvözlettel
Lángh Júlia
(Csabai Tamás–Lángh Júlia)
Kommentáld!