Én vagyok az megint. Emlékszel? Amikor legutóbb itt jártam, rengeteg dolgot csináltunk együtt: Szabadon döntöttél úgy, hogy földedet, állataidat, gépedet és műhelyedet, meg mindent, amire csak úgy gondoltam, hogy szükségem van, önszántadból nekem adod. Szabadon, hiszen magad írtad alá. Hogy közben gazembereim fenyegettek, zsaroltak téged, s ha kellett, hát ütöttek, vertek? Ugyan, kérem! Még a padlásod is lesöpörtem...

Na, figyelj, most hogy megint itt vagyok, tudod, mit akarok. Igazából ugyanazt. Lássuk be, az nem megy, hogy te megint félrerakosgatsz magadnak ezt-azt abból, ami az enyém. Az nem működik, hogy elkezdesz önállóan tervezgetni, előre gondoskodni magadról, munkád által megtermelt jövedelmed egy részét kivonod a közvetlen felügyeltem alól. Nem. Ebből voltak a problémáink a múltkor is.

Ne ágálj, majd én gondoskodom rólad; ahogy tettem ezt mindig is! Megígértem, hát megteszem. Emlékszel hányszor tiltakoztam érted az elmúlt, bűnös években? Ha kellett utcára mentem, s ha kellett - mint tavaly ősszel - interpelláltam. Emlékszel: "Igaz-e a hír, miszerint a kormány ellopja, de legalábbis időlegesen saját céljaira használja a magánnyugdíjpénztári-tagok levont járulékbefizetéseit?" - kérdeztem azoktól az eredendően bűnösöktől 2009. októberében. Mert nehogy már elvegyék tőlünk azt, ami az enyém! Tavasszal megígértem, hogy én majd vigyázok a befizetéseidre. Ősszel megígértem, hogy csak 14 hónapra függesztem fel. Most megígérem saját politikai nyilatkozatom becsület szavára, hogy egyénileg vezetem számlád, s vigyázok minden filléredre. Bármit megígérek, ismersz.

Szóval itt vagyok, s neked más dolgod sincs megint, mint hogy önszántadból, szabadon lemondj a javamra. Tudod, a nemzetközi helyzet megint csak fokozódik, az élet meg nem habos torta... Nem ismétlem el újra, ezt a részt úgyis ismered.
S bár a gazembereim természetesen megint itt vannak velem, annyira azért mégse félj! Egy ujjal sem nyúl hozzád senki. Úgy elveszem, hogy észre sem veszed. A múltkor túl nagy cirkusz volt abból, hogy magad kellett aláírnod minden belépést. Most egyszerűsítettem, elvégre én is haladok a korral: ha nem nyilatkozol, hogy megtartod magadnak, már be is léptél a kolhozba. Ugye milyen zseniális?

De vigyázz! Tudod, velem nem érdemes packázni. Amíg tudsz viselkedni, nem fáj semmid. De ha olyan csökönyös szamár leszel, mint a múltkor, hát magadra vess! Ha képes vagy odautazni, sorban állni, kitöltögetni, aláírni, beadni, kijavítani, megint aláírni, újra sorban állni, újra beadni, meg amit még addig kitalálok... Nos, hát azzal magad írod alá saját ítéleted. Mert onnantól kezdve, barátocskám, eljátszottad a bizalmam. Nyíltan szembeszálltál a Rendszerrel, s elvesztetted oltalmazó védelmem. Én nem vigyázok többé rád, nem gondoskodom rólad, s persze azt sem engedem, hogy magadról gondoskodj. Neked onnantól kezdve nem jár semmi! Nem, még a szád sem, hiszen arra is törvényt írtam.
Most azt kérdezed, mit keresek itt megint? Hát még mindig nem érted? Én belőled jövök. A hiszékenységed, az irigységed és az ostobaságod támaszt fel engem újra és újra. Minél jobban elhatalmasodik e három dolog rajtad, én annál hamarabb jövök.

Hát itt vagyok megint, s egykönnyen most sem megyek. Nagyon össze kell szedned magad, hogy újra elmenjek...

Szabadai Viktor az SZDSZ ügyvezető elnöke / Népszava