Pungor András írása Lázár János: Ha süllyed a hajó, gyorsan kell cselekedni Kölcsönös kétségek A csornai Charles Bronson, a horgászok ikonja nem elitista, hanem hétköznapi ember – állítja az államfőjelöltről Lázár János. A fideszes frakcióvezető szerint fontos, hogy az elnök ne elefántcsonttoronyban éljen, hanem egyaránt tudja, hogyan kell viselkedni egy falusi kocsmában és az amerikai Fehér Házban. PUNGOR ANDRÁS interjúja.

- Kínos volt a Schmitt-ügy.

– Nehéz.

- Értem, hogy védte: harcostárs, barát, de...

– Együtt jóban-rosszban, ez szokatlan a politikai életben.

- De ártott.

– Rengeteg olvasata van a történetnek, idő kell hozzá, hogy a mi politikai családunkba tartozók is feldolgozzák.

- Ám nem lehet megengedő az értelmezés. A botrány ártott az országnak, a Fidesznek és a tudományos életnek is.

– Vegyes az ügy megítélése, a felmérések szerint függ a lakóhelytől, az életkortól. Léteznek kommunikációs tanulságok is: három héttel ezelőtt jobban kezelhető lett volna a történet. Olyan nincs, hogy valaki nem hibázik, de a bűnöket be kell vallani. A történetet leegyszerűsítették, nem volt sportszerű tálalása sem, hiszen a botrány Magyarországon több ezer embert érinthet. A rendszerváltozáskor részben elmaradt a tudományos címek felülvizsgálata. 1993-ban azt mondták: a kisdoktori nem számít, aki tudományos fokozatát el akarja ismertetni, lépjen tovább, szerezzen PhD-minősítést.

- Ez nem menti Schmittet.

– Csak annyit állítok, hogy a világ nem fekete vagy fehér. Hiba volt a Testnevelési Főiskola egyetemmé minősítése, és adós a tudományos világ a doktori címek felülvizsgálatával is.

- Tudja, mennyire vékony jégen jár? Másokra is kiterjeszti Schmitt bűnét!

– Azt állítom, amit az utca embere és minden újságolvasó tud: az országban rengetegen jogtalanul használnak doktori címet.

- Még egyszer: a bűn kiterjesztésével nem menti fel Schmitt Pált.

– Csak annyit mondok: mérjünk azonos mércével!

- Először inkább merjünk becsületesek lenni!

– Valóban. És tegyünk rendet a saját portánkon is!

- Most Áder Jánost jelölik az államfői posztra. Miért kell megint egy harcostárs?

– Nem kizáró tényező, ha valaki tagja egy pártnak. Attól még a jelölt lehet tisztességes, korrekt, a nemzet egységét képviselő ember. Gondoljon Göncz Árpádra, aki anno az SZDSZ ügyvivője volt, Sólyom László pedig szerepet vállalt a rendszerváltáskori MDF-ben! A szocialista párt államfőjelöltjeit – a párttisztségeket betöltő Szili Katalint és Balogh Andrást is – talpig becsületes embereknek tartom.

- A két szocialista jelöltet hagyjuk, ők nem lettek elnökök. Sem Göncz, sem Sólyom nem képviselt pártot a napi politikai csatákban, nem vezényelt frakciót, nem támadta napirend előtt az aktuális kormányt. Nehezen tudom elképzelni, hogy Áder képviselni tudja a nemzet egységét.

– Mert lehet, hogy nem is akarja. Megválasztása után független lesz a köztársasági elnök, a saját felelősségén múlik majd, hogyan jeleníti meg a nemzet egységét.

- Nem hiszem, hogy Áder egy csapásra független lesz.

– A köztársasági elnöknek legyenek értékei, és legyen képes mások értékeinek a befogadására. Áderre mindkettő igaz.

- Miért nem választottak végre olyan jelöltet, akiről az ember nem feltételezi, hogy este Orbán megmondja neki, reggel milyen törvényeket írjon alá?

– Na, ezt pont Áderről nem lehet feltételezni! Fontosnak tartom, hogy az államfő ne a gazdasági, társadalmi elitből kerüljön ki. A csornai Charles Bronson, a horgászok ikonja nem elitista, hanem hétköznapi ember.

- Nem a horgászat a fontos. Szerintem az államfő jelenítse meg a nemzet egységét, és értsen a joghoz, dobjon vissza jogszabályokat, ha azok ellentétesek az alaptörvénnyel vagy saját értékrendjével.

– Göncz Árpád erénye éppen a popularitásában, emberi tisztességében rejlett. Sólyommal szemben pedig az volt a kritika, hogy elefántcsonttoronyban él. Az elnök tudja, hogyan kell viselkedni egy falusi kocsmában vagy az amerikai Fehér Házban!

- Folytathatnánk, de nincs értelme. Áder függetlenségével kapcsolatos kétségeim megmaradtak.

– Majd a gyakorlat meggyőzi.

- Ön 2010-ben azt mondta nekem, más lesz a mostani kurzus stílusa, mint amilyen az első Orbán-kabinet idején volt. Nem lett az.

– Maradjunk abban: ennek megítélése válaszadónként változik.

- Most mosolyog, pedig a Fidesz a parlamenti kétharmad birtokában sem nagyvonalú: cselez, támad, fittyet hány az ellenzékre. Egyéni indítványokkal zárják ki az egyeztetés lehetőségét. Utolsó pillanatban nyújtanak be oda nem illő módosító indítványokat: például a képviselők javadalmazásáról szóló törvényben írják át a villamosenergia- és gáztörvények szabályait, a vízközművekről szóló jogszabályban lehetetlenítik el az orvossztrájkot. Cinkelteknek tűnnek a kártyák.

– Hál’ istennek a parlamentben a képviselőknek az a dolguk, hogy törvényeket hozzanak.

- De nem úgy, hogy az utolsó pillanatban szuszakolnak be egy javaslatot, hiszen így a többieknek azt nem lesz idejük megismerni.

– Erről alkotmánybírósági döntés született. Hibáztunk, kijavítjuk. De azt ne felejtsük el, hogy a törvényhozás felgyorsult. Részben jogos a kritika, de tudomásul kell venni, hogy gyors döntésekre van szükség.

- Nem volt elegáns.

– A hatékonyság és az elegancia nem mindig fedi egymást. Ha süllyed a hajó, gyorsan kell cselekedni.

- Rossz üzenete volt annak is, hogy a kormány két minisztere – Pintér és Navracsics – is vállalt nyílt vitákat a Jobbik képviselőivel.

– Ezeket sem politikailag, sem emberileg nem tartom szerencsésnek. Bár a választók a szélsőjobb képviselőit is bejuttatták a parlamentbe, mégis hibának tartom, hogy egy kétharmados legitimitású miniszter vitaképesnek tartson egy ilyen pártot. Azzal a Jobbikkal nem lehet egy asztalhoz ülni, amelynek a képviselői az elmúlt hetek tűrhetetlen kijelentéseit tették.

- Mondta ezt annak idején a párttársainak?

– Mondtam.

- És?

– Ők másképp gondolják.

- Olykor az ön stílusa is elképesztően durva. Schiffer Andrást például a szülei miatt támadta, amikor az LMP-s politikus az ügynökügyről adott be jogszabályjavaslatot. Nem értem.

– Mert tabu?

- Nem, de mi köze a fiúnak az apja tetteihez? Ha már a kocsmánál tartottunk, ott az ilyen kijelentésekért önre borították volna az asztalt.

– Ez csak ebben a társadalomban baj, Nyugaton kiterítik a lapokat.

- Ám ott sem az apa alapján ítélik meg a fiút.

– A történet nem erről szól.

- Hanem?

– Ha valakinek a családja a Kádár-korszak kegyeltje, és élvezi a kádergyereklét minden előnyét, ne álljon ki azzal, hogy rossz volt az előző rendszer. A vesztesekről kell szólnia a történetnek. Schiffer családja a nyertese volt annak a kornak. A hitelességről beszélek.

- Miért nem a Schiffer-javaslatról beszél, hogy az ügyet végre meg kell oldani?

– Schiffer Andrással ellentétben én Vásárhelyen hétszáz ügynök nevét hoztam nyilvánosságra, és vállaltam ennek minden kockázatát. Nem csináltam belőle reklámot. Schiffer viszont politikai célra használta fel az ügyet. Ha így tesz, ne ijedjen meg, ha kritika éri.

- De miért nem a törvényről vitatkozik?

– Magyarországon véleménynyilvánítási szabadság van. Schiffer gőgös szerepfelfogása megint azt tükrözi, hogy a magyar balliberális elit a saját véleményén kívül mást nem képes tolerálni.

- Másként látom, és egyébként sem erről van szó. Hanem arról, hogy bőszítően igazságtalan valakit a felmenői miatt támadni.

– Aha! Most nem erről van szó. Én tényeket állítottam. Ügynökök nevével vagdalkozunk, és nem a megrendelőkről beszélünk, akik irányították a rendszert. A rendszerváltás legnagyobb hazugsága az ügynökügy. Az ember gyomra felfordul, ha elolvas egy beszervezési nyilatkozatot. Volt, hogy egy három gyereket nevelő apát munkahelyének az elvesztésével fenyegettek meg. Milyen mértékben bűnös a zsaroló, és milyen mértékben az, akit megzsaroltak? A megrendelő nevét nem ismerhetjük meg, az ügynökét igen? A teljes nyilvánosság híve vagyok. Lehetőséget kell adni arra, hogy az ügynök és a beszervező is elmondhassa a saját történetét.

- A kilencvenes évek Zétényi–Takács-törvénye óta a politikai elit egy részének a büntetés, és nem a múlt megismerése a célja. Most is ezt látom.

– Magyarország nem tudja lezárni a kommunista múltat. Pedig segítene a ki- és megbeszélés.

- És? Az önök kezében van a megoldás kulcsa.

– A Nemzeti Emlékezet Bizottságában történelmi, szakmai és etikai kérdéseket kell tisztázni. Miért nem hozzuk nyilvánosságra azoknak a nevét is, akik a feladatokat kiosztották? A rendszerváltás rossz kompromisszuma volt, hogy a rendőrség és a titkosszolgálat egykori vezetői szolgálatban maradhattak.

- Párttársával vitázik: Kövér László pont ezért minősíti gumicsontnak az ügyet, hogy védje a mundér becsületét.

– Léteznek olyan nemzetbiztonsági szempontok, amelyeket mérlegelnünk kell. Nincs tökéletes megoldás. Eddig azonban semmilyen sem volt.

- Nem stílus az sem, hogy még mindig az IMF ellen hangolják a politikát. A Nemzetközi Valutaalap egyértelmű összefüggést lát a szélsőjobb Bank Centerben végrehajtott akciója és a kormány negatív kommunikációja között.

– Könyvtárnyi szakirodalma van annak, hogy az IMF hogyan hangolta maga ellen a vele tárgyaló országokat. És az nem lehetséges, hogy az unió hangolja maga ellen – többek között – a magyar társadalmat?

- Ők csak annyit kérnek, hogy a jogrendünk ne térjen el az európai normáktól.

– A jegybank függetlenségéhez kértek garanciákat, és ezt a kormány írásban vállalta is. Reményeink szerint rövidesen tárgyalóasztal mellett teszünk pontot az ügy végére.

- Ám a Velencei Bizottság még a hazai médiaszabályozást és az új bírói rendszert is kritizálta.

– De ezt az IMF nem hozta szóba.

- Nincs megállapodás az unió nélkül.

– Valóban. A Velencei Bizottság javaslatait a kormány mérlegelte, és indítványozta a hibák kijavítását. Tévedés ne essék, eszem ágában sincs megkérdőjelezni a testület tekintélyét, de itthon sokan keverik az Európa Tanácsot és az Európai Tanácsot, néha szándékosan, néha tudatlanságból. A Velencei Bizottság nem az E- hivatalos szerve, Brüsszel sok tekintetben messze nem volt ilyen következetes, de legalábbis nem mért azonos mércével. Hiszen más országok ellen is indítottak eljárásokat, Magyarországot mégis jobban büntetik, mint a többieket. Ez nem méltányos!