• Nyomtatás

2015. január 31. szombat, 02:20

Andor Mihály

Orbán Viktor, aki – a saját függetlenségét az ország függetlenségének hazudva – látványos háborút vív Amerika, Európa és a „belső ellenség” ellen, már 2010 óta láthatatlan hadjáratot folytat az öregek, a betegek és a szegények ellen. Nincs rájuk szükség, pusztuljanak! Míg az Amerika és Európa elleni háborúban esélye sincs a győzelemre (bár a vesztes háború árát nem ő, hanem mi fogjuk megfizetni), a láthatatlan hadjáratban nyerésre áll. Ez a hadjárat csendben folyik, nem reklámozza a tömegtájékoztatást 95 százalékban uraló kormánypropaganda, csak a jóval kisebb hatókörű ellenzéki sajtó ad hírt egy-egy csatájáról.

Mivel a szegények kiszolgáltatottak, és nem tudják magukat megvédeni, első lépésben elkezdte számukat szaporítani. Könnyebb háborút viselni gyenge ellenféllel szemben. Ehhez az egykulcsos személyi jövedelemadó eszközét találta a legalkalmasabbnak. Az egykulcsos adó egy csapásra a keresők 70 százalékának csökkentette a jövedelmét, az amúgy is jómódú 20 százaléknak viszont nagymértékben növelte. (Tíz százalék a pénzénél maradt.) Így például a minimálbér környékén keresők – és ők bizony, jó sokan vannak – adója duplájára emelkedett. És látá, hogy ez jó. Amíg az emberek azzal vannak elfoglalva, hogy mit esznek holnap, addig nemigen fognak ellentámadáson gondolkodni, még talán a védekezésen se. Meghúzódnak vackaikon, örülnek, hogy (még) élnek, és hálásak minden odavetett alamizsnáért.

Néhány ellenséges „célcsoportot” Orbán már az előző ciklusban elintézett. A hajléktalanokat bűnözőnek nyilvánította, és börtönnel vagy pénzbüntetéssel fenyegette. A „projekt” jól teljesít, minden évben egyre több hajléktalan fagy meg. Még az idei enyhe télben is sikerült felülmúlni a tavalyi bázist. Az embertelenség leszivárgott alsóbb szintekre is, és elképesztő ötletek szülője lett. Budapest főpolgármestere megtiltotta a lomtalanításkor kitett lomok közötti turkálást. Pedig az egyik háztartásban fölöslegessé vált tárgyak másokon még segítettek. Ha pedig nem a guberálónak kellett, hanem fillérekért eladta, akkor legalább egy hétig meg tudja venni a vacsoráját. Megdolgozott érte. Más munkája úgysem volt. Megpróbált segíteni magán, nem segélyért állt sorba. Egyetlen Lázárnak, Rogánnak vagy Kósának sem kellett attól félnie, hogy a lomizásból szerzett pénzzel rálicitál az egymilliós aranyórájára, a Louis Vuitton táskájára vagy a Rolling Stones belépőjegyére. A soponyai polgármester még képtelenebb ötlettel állt elő: megtiltotta, hogy a közutat szegélyező diófák alól összeszedjék a lehullott diót. Nem nehéz kitalálni, hogy kik ellen irányult a rendelkezés. Nem a Pasa parki önduzzadó lakások tulajdonosai ellen. A Készenléti Rendőrség őrizetbe vett egy férfit, mert „lehullott faágakat gyűjtött össze és tulajdonított el” – és ezzel még el is dicsekedtek a rendőrség honlapján.

Elintézte a rokkantakat is. A módszer ugyanaz volt, mint oly sok „ellenség” esetében. Először hangulatot keltett ellenük: mérgezett nyelvével csalónak és munkakerülőnek nyilvánította őket. Ezután megszüntette a rokkantnyugdíjat, és bevezette helyette a rokkantsági ellátást, amelynek jogosságát mindenkinél egy új felülvizsgálattal állapították meg orvosnak nevezett személyek. A felülvizsgálat csodálatos orvostudományi eredményeket hozott. Egy 53 éves nőt, akinek  ér-, szív- és ízületi betegsége és asztmája volt, súlyos vizelet- és széklettartási problémától szenvedett, munkaképesnek nyilvánítottak. Egy másikat, aki az ízületeket megtámadó autoimmun betegségben és magas vérnyomásban szenved, térde funkciócsökkent, bőrbetegsége miatt jelenleg is szteroid kezelést kap, gyógyultnak és munkaképesnek nyilvánítottak. Dolgozni nem tud, ezért a tébéjét is elveszíti, tehát halálra ítélték. Egy négyszer operált nőt, aki a gyógytornászhoz is csak mankóval tudott eljutni, keresőképesnek nyilvánítottak. Felülvizsgálatra hívtak be olyan „csalókat”, akik elvesztették valamelyik végtagjukat, olyanokat, akik szklerózis multiplexben szenvedtek vagy vakokat és süketeket. Az embernek Švejk egyik története jut eszébe, amelynek hőse „aztán meghalt mint szimuláns”. De az sem járt jobban, akinek elismerték „megváltozott munkaképességét”, mert olyan szintre csökkent az ellátása, amennyiből nem lehet megélni, úgyhogy nem fogja sokáig húzni. Pontos terv szerint hulljon a férgese!

Annak érdekében, hogy ne maradjanak ki azok se, akik nem hajléktalanok és nem is rokkantak, csak szegények, folyamatosan csökkentette az egészségügynek szánt pénzeket. Ettől aztán olyan hosszúra nyúltak a várólisták, ami a gyógyítást nem az egészség, hanem a halál előszobájává tette. (A stadionépítés az átalakítás alatt zavartalanul folyik.) Ha valakinek nincs pénze arra, hogy magánrendelőben diagnosztizáltassa betegségét, akkor már túl későn derül ki, hogy mi a baja. Aztán amikor végre „kezelésbe veszik”, kiderül, hogy a kórház pénz- és anyaghiány miatt nem tudja ellátni. Ha a késés miatt már menthetetlen, akkor modern gyógyszeres kezelést nem fog kapni, mert az drága. De megtizedelheti a betegeket az is, hogy a mentőszolgálat lerongyolódása miatt olykor egy órát is kell várni a segítségre. Jó módszer, már többen belehaltak.* Hulljon a férgese!

A láthatatlan hadjáratban Orbán az idei évre új csatákat tervezett. Megszüntette a lakásfenntartási támogatást, amelyet eddig félmillió család kapott. A lakásfenntartási támogatást azokhoz a rendszeres kiadásokhoz nyújtották, amelyek elmaradása veszélyeztetné a lakhatást: villany-, gáz-, víz- és csatornaszámlák, szemétszállítási díj, tüzelőanyag-vásárlás, lakbér vagy albérleti díj, lakáscélú pénzintézeti kölcsön törlesztőrészlete, társasházi közös költség. Az Orbán vezette csata első rohamában az ellenség gyengébb egyedei megfagynak vagy éhen halnak. (Hullik a férgese.) Az első rohamot túlélő erősebb egyedeket a második rohamban kilakoltatják. A hajléktalanok seregét fogják szaporítják, akik jóval kisebb tűzerőt képviselnek. Ráadásul ellenük már megvan a bejáratott taktika.

Orbán másik megnyert kis csatája az adósságkezelési szolgáltatás megszüntetése, ami körülbelül 13 ezer főt érint. Egy kis néma átmenet, egy alig néhány ember által észrevett nyűglődés és lecsúszás után ők is a hajléktalanok számát fogják gyarapítani.

Megszüntette a 35 ezer főt érintő óvodáztatási támogatást, ami halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek esetében segítette az óvodába járást. Ha az önkormányzat kockázatosnak ítélte a pénzbeli folyósítást, adhatta természetben is (utcai ruha, utcai cipő, váltóruha, váltócipő, tisztasági csomag). Orbán egyszerűbben oldotta meg a kérdést: kötelezővé tette az óvodába járást. Hogy miben fog menni a gyerek, az nem érdekli. Az önkormányzat talán majd adhat segélyt abból a büntetésből, amelyet az óvodából való kimaradás miatt fog kiróni. Ez a megoldás amúgy is jobban illeszkedik az Orbán-rendszer logikájába, mint a megszüntetett támogatási forma.

Megszüntette a méltányossági közgyógyellátást. Ezzel legalább 50 ezer embert ítélt halálra. Ennyien kaptak eddig egy-egy évben, és ennyinek nem lesz pénze kiváltani az összes szükséges gyógyszerét.

Megszüntette a körülbelül tízezer családot érintő méltányossági ápolási díjat. Bizonyos betegségek esetén azonban alanyi jogon jár az ápolási díj, és az ápolással töltött idő beleszámít a nyugdíjba. Alanyi jogon ezt a súlyosan fogyatékos családtagot vagy tartósan beteg gyermeket ápolók kapják, fogyatékosnak pedig  érzékszervi fogyatékosok, mozgáskorlátozottak, autisták és értelmi fogyatékosok számítanak. Az állam jól jár, mert ezért az összegért (havi 29 500 Ft) senki nem menne el dolgozni fogyatékosokkal foglalkozó intézetbe. (És akkor még az intézet rezsijét nem is számítottuk.)

Viszont ha valakinek valamelyik rokona csak időskori demenciában szenved, vagy csak végstádiumban lévő rákos beteg, vagy csak valamilyen állandó felügyeletet igénylő pszichiátriai beteg, akkor márciustól ingyen ápolhatja, holott ugyanannyit spórol az államnak, mint az, aki alanyi jogon kap méltányossági ápolási díjat. Szabad a választás: vagy hagyja, hogy idős édesanyja, aki nem tudja, hogy hívják és hol lakik, elkóboroljon hálóingben, esetleg véletlenül felgyújtsa a lakást, netán csak elfelejtse időben bevenni életmentő gyógyszerét, vagy úri passzióból kilép a munkahelyéről, és napi huszonnégy órában vigyáz rá. Ha ezt az úri megoldást választja, akkor éveket veszíthet a nyugdíjmegállapítás alapjául szolgáló időből, sőt – hogy saját egészségbiztosítását se veszítse el – havi 6810 forintot kell fizetnie. Persze ezt az úri megoldást csak az választhatja, akinek van egy kis tartaléka. De az ilyen család egyre kevesebb, és a tartalékok is egyre kisebbek. Akár van tartalék, akár nincs, a csatát Orbán nyerte. Ha van felélhető tartalék, akkor a család tett egy lépést a szegénység felé. Ha nincs, akkor a beteg hamarabb elhullik.

És hogy esélye se legyen, Orbán megnehezítette a házi segítségnyújtás igénybevételét is. Új, szigorúbb számítást vezetett be a rászorultságra, és a jövőben sokan eleshetnek attól a lehetőségtől is, hogy az otthonukba kijárjon valaki az önkormányzattól gyógyszert adagolni, bevásárolni vagy segíteni a mosakodásban. Természetesen a csata első lépése itt is a rágalmazás nehéztüzérségi csapása, ami megpuhítja az ellenséget: a házi segítségnyújtást igénybe vevők csaló gazemberek, akik a gondozóval kutyát sétáltatnak vagy nyúlketrecet tisztíttatnak. Nincs helye hát kíméletnek.

Az már csak hadművészeti elterelő manőver, hogy mindezt az önkormányzatok nyakába varrja. Miután minden pénzt elvett tőlük, megengedi, hogy annyi szociális támogatást adjanak, amennyit csak akarnak. A semmiből. Szidják az emberek az önkormányzatokat! Régi receptje ez a vezénylő tábornoknak, bár nem ő találta ki. A királyok annak idején kiadták bérbe az adószedés jogát. Az adót nekik szedték, de az emberek az adószedőt szidták.

A láthatatlan hadjáratnak nem a megtakarítás a célja, mert a tervek szerint ezekkel a csatákkal mindössze 24 milliárd forintot spórol a költségvetés. Ennél egy kis offshoros gázüzleten is kétszer annyit lehet nyerni. A cél az „ellenség” megsemmisítése. Hadat visel saját népe ellen.

__________________________________________________________________

* Lásd még: Ismét sokat késett a mentő; Másfél órán át várt agyvérzéssel a hideg kövön; Késett a mentő, belehalt; illetve Mentés másként.

Andor Mihály, szociológus