Kuthi Csaba

Az erkölcs és a jog, az ókor óta az emberi együttélést alapvetően meghatározó két fogalom mindennapi összhangja magától értetődő. Legalábbis ott, ahol mindkettőt komolyan veszik azok, akiknek komolyan kell venniük.

Nálunk ez valahogyan még sincs így. Azok hivatkoznak folyton jogszerűségre, akik ugyanakkor erkölcstelenségeket követnek el. Mondván, hogy amit tesznek, az törvényes, és hivatkoznak arra, hogy őket törvényesen választották meg, így fel vannak hatalmazva.  Erkölcstelenségeiket a jog köpönyegével takargatják.

Ez az álszent magyarázkodás hangzott el eddig minden alkalommal. Például a legújabb vazallusi földosztások idején, de legutóbb a párttrafikok osztogatásakor és az uniós kritikák kapcsán is.

Ezek a nyilatkozók – akik néha bűncselekménygyanús eseteket mosdatnak így – nem tudják, hogy az erkölcs magasabb rendű filozófiai kategória, mint a jog. Valószínűleg azért, mert csak az utóbbit ismerik.

Hiszen régóta tapasztalható, hogy társadalmi életünket nem értékek, hanem érdekek vezérlik. E hazában különösen, és az utóbbi időben meg pláne különösen.

Az erkölcstelenkedések napvilágra kerülésének utóélete döbbenetesen hasonlít a hajdani bolsevik módszerekhez: először masszív hallgatás, majd az illetékes (szóvivő) tagad (ilyen nem volt), hárít (nem ismerem az ügyet), bagatellizál (lufi az egész), azután csúsztat (nem közérdekű adat), viszonylagosít (másutt is van ilyen), később részlegesen beismer (volt, de nem úgy), ugyanakkor visszatámad (politikai zsákmányszerzés) és személyeskedik (biztos polgármester akar lenni).

Az ilyen egyéneknek elképesztően alacsony lehet az erkölcsi hányadosa (MQ), kórképük a teljes moral insanity, az erkölcsi beszámíthatatlanság. Ezért cselekedetük erkölcsi súlyát nem is képesek felfogni.

Persze, hiszen általában nem erkölcsi értékeik alapján kerültek oda, ahol most jogszerűen erkölcstelenkedhetnek.

De egyszer csak jön az erkölcsi számonkérés.

Ez utóbbi helyzetben mutatott jellemző példát minap a mai nemzeti, keresztény pártkurzus szóvivője azzal a saját keresztény erkölcsiségét leleplező válasszal: „a kereszténydemokraták nem dohányoznak” (ld. „nem értek a focihoz”).

Igaz, hogy közben még jobban megvörösödött, szederjes képére kínos vigyor telepedett, fejét lesunyta, tekintetét félrefordította. Ami arra utalhat, hogy pontosan tudta: amit kínjában mond, az oltári nagy baromság, és semmi köze a keresztény erkölcshöz. De amit mondott és mutatott, az a valaha volt legostobább és legerkölcstelenebb megnyilvánulása volt ennek az embernek. Meg a kurzusának.

Ide jutottunk.

Isten óvja Magyarországot!