Nyílt levél Orbán Viktornak

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Amikor Ön 1993-ban a Népszabadságban megjelent írásom miatt pert kezdeményezett a lap ellen és ellenem, mert egy Bill Lomax-idézet alapján felhívtam a figyelmet az Ön diktatórikus hajlamára és, úgymond, csorbítottam az Ön jó hírnevét, nem gondoltam arra, hogy több mint 20 évvel később még érvényes lehet az Önről alkotott akkori vélemény.

Nem az Önök által 2010-től bevezetett „ultramodern” tekintélyuralmi rendszer meghonosítása adja az akkori „vád” aktualitását, hiszen e rendszert, ne sértődjön meg, de Ön nélkül is bevezették volna. Itt arra gondolok, ahogyan Ön egy szűk tanácsadói testület fogságába került, amely Boross úrtól Kerényi úrig egyre inkább elveszíti kapcsolatát a valósággal, nem érti azt a világot, amelynek egy talpalatnyi, de számunkra fontos területén Önök uralkodnak.

A biztosítékot a szobor-ügy verte ki, és Ön még csak nem is érti, hogy miért és hogyan. Igaz, nem könnyű megérteni. Gondoljon csak arra, hogy Déry Tibor A befejezetlen mondat című regényében az internáló tábor lakója, a tipikus „kis zsidó” akkor lázad fel, amikor a barakkban a kübli túlcsordul. A lázadás az ő élete szempontjából ugyan késői volt, de a dolgok egész történeti vonalát tekintve az eset máig fennmaradó módon az erkölcsi ellenállás példájává szublimálódott.

A szobor: a kübli. A fideszes médiaemberek igen büszkék arra, hogy mindent el tudnak intézni a médiában, csak „kezelni kell a dolgokat” és azok mennek maguktól, hiszen minden a „mi kezünkben van”. Most először kiborult az a bizonyos kübli, miniszterelnök úr. De ez nem minden, mert Önökre ömlik vissza. És itt van az Ön médiamestereinek második nagy veresége. Nem sikerült a szoborellenzőket „a magyarokkal szemben álló zsidók táborába” bekényszeríteni. Nem bizony, éppen ellenkezőleg, azokat az embereket sikerült közös zászló alatt egyesíteni, akik ellenzik a magyar történelem meghamisítását, akik ellenzik a holokauszt, a zsidóság kiirtásának elbagatellizálását, akik ellenzik az egész horthysta, árvalányhajas romantikát, a kakastollas Horthy-kultuszt, a kisantanttal való riogatást, az egész ócska kirekesztő gondolkodást. Ez utóbbi egyik gyöngyszeme volt a szegényeket megvető, mindig a gazdagok, az új privilegizáltak érdekében megszólaló Lázár úr közlése az ún. zsidó kerekasztal után, hogy tájékoztatni fogja Orbán Viktort, aki „minden magyar honfitársunknak és zsidó polgártársunknak” kíván válaszolni.

Hát nem, miniszterelnök úr, ilyen megkülönböztetést a magyar társadalom nagyobbik fele már nem fogad el, Eötvös óta – a Horthy-rendszer évtizedeit kivéve – törvénytelen az ilyesfajta megkülönböztetés, sőt ma már világszerte sérelmes az ilyesmi. Sok a világot látott fiatal, ennek már nem dőlnek be idehaza: romák és zsidók, svábok és szlovákok, melegek és másként gondolkodók, liberálisok és kommunisták, marxisták és a kisegyházak hívei, humanisták és hajléktalanok mind magyarok, miniszterelnök úr, pontosan úgy, ahogyan Lázár úr vagy Ön.

A Mazsihisz mostani döntése, amely rengeteg szervezet és egyén tiltakozásának is perspektívát nyitott, világos jelzés, hogy Önök, miniszterelnök úr, megbuktak legalábbis erkölcsileg. Levelem végén szeretném levonni a tanulságot is, bízván abban, hogy nemcsak a múlt igazolásába belefeledkezett, belebódult tanácsadók szavára figyel. Csak olyan emlékmű állítható fel, amely különbséget tud tenni a hóhér és az áldozat között. Közel egymillió ember halt meg a háború során: ártatlan gyermekek, nők, fiatalemberek, öregek és nyomorékok, a Don-kanyarba kikényszerített fiatal és egészséges magyar katonák mind-mind az áldozatok listáján szerepelnek, noha tudjuk, még az áldozatok között is van bizonyos különbség, ha arra gondolunk, hogy mégsem mindegy fegyverrel a kézben elesni vagy egy gázkamrában elpusztulni.

Miniszterelnök úr, a Horthy-rendszer bűnben fogant és bűnben pusztult el, a horthysta állam és apparátusai, beleértve mindenekelőtt és elsősorban a csendőrséget, felelősséggel tartoznak a felsorolt áldozatok haláláért. Miniszterelnök úr, végre tudomásul kellene venniük azt is, hogy Horthy kormányzó és kormánya kettős népirtásban bűnös, a horthysta megszálló erők nemcsak magyar földön, hanem a szovjet népek elleni három évig tartó náci genocídiumban, hadifoglyok, nők és gyermekek tízezreinek elpusztításában vétkesek, tehát nemcsak magyar, hanem szovjet területen is részt vettek a holokausztban.

Miniszterelnök úr, olyan emlékmű nem lehet nemzeti emlékmű, nem lehet a nemzet emlékműve, amely nem ezeken a felismeréseken alapszik.

Krausz Tamás