Choo-choo! - kiabál a hátizsákos angol fiú a gyermekvasút után, majd odasétál társához, aki egy zacskó barackkal a kezében várja, hogy végre folytassák túrájukat. Azóta, hogy megindult a fogaskerekű, a környék a város távolabbi pontjairól is elérhető, mitöbb, nemzetközi szintű lett az érdeklődés Budapest egyik kedvenc helye iránt. De ki is volt Norma, Schodelné, és miért ródliztak annyian a Sváb-hegyen? A fővárosiak népszerű kirándulóhelye a Sváb-hegy - János-hegy vonulatában húzódik, és az itt elterülő tisztásról pazar kilátás nyílik a városra, illetve a belső budai hegyekre. A Normafát megközelíthetjük busszal, fogaskerekűvel, gyermekvasúttal, vagy autóval. Bármelyiket is választjuk, hangulatos utazásban lesz részünk. A Költő utca, Eötvös út vonalán haladva igazi sváb környezetbe csöppenünk. Az alpesi jelleget magán viselő környék buja kertekkel, takaros portákkal várja az erre járókat. A Költő utca tájékán ma is láthatók annak a sváb falunak az emlékei, mely a XVIII. század második felében kezdett kifejlődni. Az utca egyébként Jókai Mórról kapta a nevét 1886-ban, aki itt épített villát magának, hogy abban - távol a város zajától - nyugodtan tudjon írni. Bár a villa már nem áll, a jó levegő megmaradt, és a Jókai emlékszobába is bárki betekinthet.

A természetjárók - akik a XIX. század első felében kezdték felfedezni maguknak a Normafát - közül ma kevesen tudják elképzelni, hogy milyen lehetett egykoron, amikor a budai parkerdők a magyar királyok vadaskertjei voltak. Bár a középkori történelemnek nyoma sincs a területen, a hétezer hektárnyi rész mindig jelentős volt: eleinte a vagyonos réteg vette birtokba a helyet, leginkább egészségügyi célzattal. A korszak pusztító járványai elől ide menekültek, hogy jó levegőt szívjanak. A városrészben élő svábok előszeretettel piknikeztek itt, de közkedvelt pihenőhelynek számított művészeink körében is. Aztán a XIX. század végére már mindenkinek volt valami emléke a Normafáról. A hegyvidék sportélete meglehetősen aktív volt, a Svábhegyen nyáron teniszeztek, télen pedig a jégpálya örömeinek hódoltak a sport szerelmesei. Nem csupán autóversenyeket tartottak a hegyen de itt üzemelt a Széchenyi-hegyi golfpálya is. A budapesti vezetés ebben a korszakban erdőtelepítési programot szervezett, kiépítette az első sétautakat, 1910-ben és 1929-ben pedig felavatták az Erzsébet-, illetve az Árpád kilátót. A főváros környéki erdőket 1954-ben nyilvánították parkerdőkké, 1978-ban pedig kialakították a Budai Tájvédelmi Körzetet.

A Normafa elnevezést csupán a XIX. század közepétől használják, a fát azelőtt Viharbükk néven emlegették a környék régi sváb lakosai. A város leghíresebb lombosához históriák sora fűződik. Egyes legendák szerint az ősi bükkfa még akkor sarjadt, amikor Mátyás király született. Az azonban bizonyos, hogy a több száz éves, magányos bükk alatt pihentek meg játékszüneti napokon - "norma napokon" - a Nemzeti Színház tagjai. A terebélyes fa 1840-ben ihlette meg a társulat egyik színésznőjét, Schodelné Klein Rózát, aki szerint rendkívül hasonlított a bükk Bellini Norma című operájának a díszletére, és elénekelte a fa alatt a Norma-áriát. Ettől kezdve terjedt el az elnevezés a fa körüli rétre is. A bükk számos vihart túlélt, de 1927-ben egy végzetes villámcsapás miatt kidőlt, emlékét ma már csupán egy tábla őrzi. Az 1967-ben felállított táblára Devecseri Gábor költő sorait vésték:

"Normafa,
Hajdanidőn itt lengett lombod a szélben,
Ünnepi hegymászók vig dala szállt körüled,
Normafa,
Majdanidőn lombod közt éled az ének,
Győzve sivár közönyön, győzve dühös viharon."

A főváros konzerválás céljából kiemelte a csonkot, majd azt a margitszigeti artézi forrás vízesése alá tették, hogy a mésztartalmú termálvíz által képzett bevonat tartósítsa a csonkot. A torzóról azonban sajnos elfeledkeztek, és idővel az enyészeté lett.

Kirándulók paradicsoma

A hatalmas tölgyfák szegélyezte túrautak, az eldugott ösvények és a szétterülő tisztások számtalan lehetőséget kínálnak a természetjárók és a pihenni vágyók számára. A napimádók és a gyerekes családok elsőszámú kedvence az Anna-rét, ahol hatalmas, üde, zöld pázsit és folyamatosan megújuló játszóterek várják a kirándulókat. A bogárlesre indulók mellett a sárkányeregetők, a biciklisek és a nordic walking rajongók is megtalálják számításaikat a Normafánál.

A gyalogos sétákra indulók a szélrózsa minden irányában rácsodálkozhatnak a természet megejtő szépségére. Ha nyugati irányba indulunk, a budakeszi erdőn át Makkosmáriáig vezet az út, ahol megnézhetjük a kegytemplomot. A búcsújáróhely hiteles története szerint 1731-ben egy Traub János nevű legénynek egy útszéli tölgyfánál megjelent a szenvedő Jézus arca. Traub később megbetegedett, és csodás gyógyulása után a gyermekét tápláló Szűzanyát ábrázoló olajfestményt vásárolt egy budai festőtől. A képet az ominózus tölgyre függesztették, majd a tömeges látogatások eredményeként kis kápolna épült köréje. Északi irányba, a libegő felső végállomásától indul a János-hegy csúcsára vezető út, melynek végén az 527 méter magasan álló Erzsébet-kilátótoronyhoz érünk, ahonnét csodálatos panoráma nyílik a fővárosra. A névadó Erzsébet királynő 1882-ben három alkalommal is elsétált a helyre, ami, tekintve a korabeli közlekedési lehetőségeket, derekas túrának számított. A Klunzinger Pál és Schulek Frigyes közös tervei alapján készülő, neoromán stílusú kilátó építési munkálatai 1908-ban kezdődtek. A környék folyamatosan szépült, kiemelkedő fejlesztésnek számított az 1926-ban megvalósított állandó díszkivilágítás, mely Magyarországon az első volt.

Érdemes ellátogatni a Farkas-völgybe, a Harang-völgybe és a Hárs-hegyre is, ahol egy másik kilátótoronyba kapaszkodhatunk fel. Bármelyik erdei úton vagy füves lejtőn is menjünk, utunkat csertölgyek, vadkörte- és naspolyafák keresztezik, no meg a köztük megbúvó, kis fapadok, ahol szusszanhatunk két túraszakasz között.

Aki fáradtság nélkül fedezné fel a Normafa és környékének csodáit, az a Hűvösvölgy és Széchenyi-hegy között közlekedő gyermekvasúton ezt is megteheti. A korábban úttörővasútnak hívott pálya sínjeit 1948-ben kezdték lefektetni, a teljes vonalat két év múlva nyitották meg az utazók előtt. A mai napig gyermekek által üzemeltett vasúton igazi időutazást tehetünk.

Egy megújult gyöngyszem: a Síház

Az elmúlt évek cserjetelepítései és a padok, asztalok cseréje mellett valódi élményben lehet részünk, ha betérünk a 2009 végére felújított Normafa Síházba. Egy klasszikus, szájban olvadó borjúpaprikás felett merengve, szikvizet kortyolgatva gyönyörködhetünk az épületben. A régi képeken láthatjuk, hogy az 1920-as években az autóversenyeket is tartottak a Normafánál. A közelben teniszpályákon pattogott a labda, ami a közeli Széchenyi-hegyen még messzebbre szállt. Itt működött ugyanis a kor egyik legszínvonalasabb golfpályája.

Aki télen jár erre, a cserépkályhánál melegedhet, aki pedig nyáron, az azon is elgondolkodhat, hogy milyen piknik kosarat béreljen. A bicikli-kölcsönzésen kívül ugyanis erre is van lehetőségük a vendégeknek. Választhatunk szalonnás-sörös, katonázós kosarat, vagy szendvicseset rántott hússal, csalamádéval és házi rétessel. Ha pedig kifinomultabb piknikre vágyunk, akkor a borozgatósat rendeljük meg gyümölcscsel, kecskesajttal és egy jó palack nedűvel. Bizonyára Bellini is az utóbbit választaná.

A magyar St. Moritz

Az első világháború után hozták létre a több mint egy kilométer hosszú ródlipályát. Büszkeséggel töltötte el a svábhegyieket, hogy a lejtő dőlésszöge egyes helyeken a tizenkét százalékot is elérte, míg a külföldi pályák legnagyobb esése csak tíz százalékos volt. Ezért a Svábhegyet a magyar St. Moritznak is hívták. A XX. század harmincas éveire a szánkózók mellett már a síelők is igazi paradicsomra leltek itt. A Magyar Sí Szövetség 1920-ban épített ugró- és gyakorlósáncot, 1971-ben pedig elkészült a Kis-Normafa lesiklópályán az első elektromos meghajtású, drótköteles sífelvonó, melyet azóta már lebontottak. Bár több koncepció is született egy új sí-központ fejlesztéséről, ezek egyelőre nem valósultak meg.