Varga Éva

Aki Kövér Lászlót – mióta fellépett a nagypolitika színpadára – bármilyen közjogi funkció betöltésére alkalmas embernek gondolja, az vagy süket, vagy közönyös, vagy erkölcsileg nem érez a különbséget a saját és Kövér normái között.

Ez az ember – aki egyáltalán nem mellesleg a magyar Országgyűlés elnöke, valamint éppen ideiglenes államfő a valaha Magyar Köztársaságnak nevezett Magyarországon – műveletlen, általánosan elfogadott emberi normák szerint viselkedni hosszú évek óta képtelen (számomra kérdéses, hogy valaha tudott-e), agresszív és rosszindulatúan gonosz.

Valahol az ország egészének (le)minősítése, hogy ott ülhet, ahol, és az is, hogy ez ellen hangosan és nyilvánosan senki, az ő oldalán álló ( ún. „jobboldali”) soha, sehol nem tiltakozott.

Akinek a közélet iránt érdeklődést tanúsító, írástudó, nota bene: véleményformáló értelmiségiként kötelessége lenne, hallgat. Akinek környezetében élőként hatása lenne rá – úgy tűnik –, az is. Aki családjában vele reggelizik és vacsorázik – annak egy ilyen alkalommal kéne önmérsékletre intenie. Megtette vajon? Vagy szólni ő sem mer?

Nem tiltakozott eddig az, aki szakmájának tudós művelője. Nem tiltakozott a tudomány szolgálója. Az emberi viselkedés avatott ismerője és a kulturált (társas) érintkezés szaktekintélye. A jogtudomány jeles alakja, annak értő – és egyébként kezét korábban a társadalom ütőerén tartó – tudora. A sajtó doyenje(i), bármely oldalról. A baloldaliak különféle körei. És folytathatnám napestig a nemtiltakozók neveivel, de szakmákkal, ezek ágazataival vagy társadalmi csoportokkal egyaránt. Akiket évtizedes szisztematikussággal sérteget halálra. Immáron pulpitusról és naponta.

Ha senki nem szólal meg, hogy eddig és ne tovább! – ez persze most már késő, 1998-ban lett volna aktuális, és 1998-óta sok idő eltelt, lejjebb van az ingerküszöb sok értelemben  –, akkor én most megteszem. Mezei állampolgárként. Nőként. Baloldaliként. Liberálisként. Értelmiségiként. Szavazóként. Szakmám odaadó művelőjeként. Anyaként. Pedagógusként. Erkölcsös emberként. Kinek mi tetszik.

Ellenvetésként persze mondható, hogy ugyan, Kövér korábban sem volt másabb semennyire, csak nem volt ennyire megvilágított helyen, de, ahogyan apám szokta mondogatni, a botnak is van vége. Akkor legyen itt és most!

Kikérem magunknak, hogy az állam – és persze a nép – egyik választott(?) szolgálója úgy beszéljen feljebbvalóiról, ahogyan ez az ember teszi!

Kikérem magunknak, hogy a nagy nyilvánosság előtt sértegessen – majd zárt körben, gyáván, halk bocsánatkéréssel kifaroljon a számonkérésből, hogy aztán ismét folytathassa a gyalázkodást!

Kikérem magunknak, hogy pozíciójából eredő nyilvános megszólalási lehetőségeit szemérmetlenül kihasználva, néhány odavetett, aljas kifejezéssel megbélyegezzen milliónyi embert, vagy akár ezreket, vagy akár csak egyet is!

Kikérem magunknak, hogy az vádoljon, minősítsen, fitymáljon le másokat, aki eddig értékteremtő munkát még nem végzett!

Kikérem magunknak, hogy az Alkotmány által a tisztesség, becsület, igazság kirendelt őrzőjeként éppen azt védelmezze, aki lopással, csalással, simulékony (a gerinctelen szó jobb lenne, de nekem volt gyerekszobám) viselkedéssel megcsúfolta az ország számtalan, tisztességben megőszült sportolóját, diplomatáját, tudósát, pedagógusát, vezetőjét! Ráadásul, mindezt azokkal szemben, akik tanultak, dolgoztak, edzettek, kutattak, tárgyaltak, gondolkodtak és kitaláltak, és közben mondjuk éheztek, fáztak, szűkölködtek, sanyargatták magukat, lemondtak sok mindenről, és tönkrement családjuk romjai felett mégis azt vallották, hogy érdemes volt!

És végül:

Kikérem magunknak, hogy az aktuális hatalomhoz lojális ősökre hivatkozva lehessen bekerülni egyetemre, haverra hivatkozva lehessen pártfunkcióra szert tenni és azt is, hogy a megfelelő emberrel éveken át részegen átdorbézolt éjszakáknak hála, magas állami tisztséget lehessen viselni!

Amit most már szinte naponta produkál, a sárözön, a szóbeli korbácsolás, a fennhéjázóan ostoba gúnygombócok még egy kevésbé felspannolt társadalmat is fel kéne hogy háborítsanak.

Világ csodájaként, minket nem. Belefásultunk?

Maximum, eldugott blogokon taglalják, mit mondott megint, fórumokon szörnyülködik, aki még meglephető, és tapsolja meg, aki már a szájából elhangzottaknál sokkal általánosabb üzeneteket is simán dekódol….

Kevés.

Szóvá kell tennünk! Mindenhol és hangosan, mindenkor és ismételgetve. Sokszor és sokáig.

Ha nem emeli fel a fejét senki azok közül, akiket a hatalom e bizarr birtokosa megsértett már, ha némán tűrjük, hogy sorra vegye mindazokat, akik képesek és hajlandók felhívni a figyelmet arra a képtelenségre, hogy ilyen ember felelős posztot viselhet ma hazánkban, akkor sosem lesz vége!

Ne hagyjuk! Tiltakozzunk!

Nehogy újra kelljen tanulnunk, értelmeznünk, saját, mai létezésünkre alkalmaznunk Martin Niemöller protestáns teológus háború utáni önvallomásának szépen megfogalmazott szavait:

„Amikor a nácik elvitték a kommunistákat, hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat, hallgattam, mert nem voltam szociáldemokrata. Amikor elvitték a szakszervezetiseket, nem tiltakoztam, hiszen nem voltam szakszervezetis. Amikor elvitték a zsidókat, nem tiltakoztam, hiszen nem voltam zsidó. Amikor engem vittek el, már nem volt, aki tiltakozhatott volna.”