Ha
újra kezdhetném, csakis közszolgálati hírműsorokat néznék. Látástól
butulásig. Bámulnám őket napestig, videóra venném valamennyit, nehogy
bármi jóról lemaradjak. Mert a közszolgálati tévében egy ideje csupa jó
híreket lát és hall az ember, a kellemetlen információktól, amíg lehet,
megkímélnek bennünket. Erre szavaztunk áprilisban, hogy minden jó legyen
– és láss csodát, a közszolgálati hírműsorokban minden jó lett.
A
magyar médiatörvénnyel kapcsolatos nemzetközi visszhangról például
napok óta egy árva szó sem hangzik el a Magyar Kir. Televízió
hírműsoraiban. Persze, minek is hangozna - van hír e nélkül is, épp
elég. Meg aztán, tegyük a szívünkre a kezünket, nem is nagyon hiányzik
az igazság. Főleg, ha van helyette más. Szebb, jobb, felemelőbb.
Szijjártó éjjel, Szijjártó nappal, Szijjártó minden hullámhosszon.
Persze,
a közszolgálati tévék nem azért hallgatják el, hogy a magyar
médiatörvényen most már szó szerint a fél világ kiakadt, mert az ott
dolgozók szakmailag képzetlenek. Ellenkezőleg: ha valaki, ők aztán
ismerik a dörgést. De azt is tudják, milyen rossz nekünk ezt a sok
rosszat hallani, amellyel tele van a világ. Hogy az egekben jár a svájci
frank árfolyama, soha nem látott magasságokban az üzemanyagok ára, és
hogy már egymilliónál is többen tartoznak a közmű számlákkal.
Ezért
van, hogy a közszolgálati médiák, akár a gondos szülő, amíg lehet,
elrejtik előlünk a sötét titkokat: hogy nem a Mikulás hozza a csomagot a
sok csokival, és a karácsonyfa alját sem a Jézuska pakolja tele
ajándékokkal.
Tulajdonképpen hálásnak kellene lennünk, amiért megkímélnek bennünket a sok rossztól.
Ez
lenne a normális, hogy hálásak legyünk. De mi nem szeretünk hálálkodni:
elszoktunk attól, hogy a gazda kegyeit keressük, és attól is, hogy a
kezéből együnk.
Talán soha nem is szoktunk hozzá teljesen.
Lássuk
be, éretlen okostojások vagyunk, sehogyan sem akarjuk megérteni, hogy
miért jó nekünk az, ami rossz. Miért jó nekünk, ha a kormány kezében van
a média - ahelyett, hogy a sajtó kontrollálná a kormányt.
A
Kedves Vezető és pártja végtelen jóságára érdemtelen, gyarló
teremtmények vagyunk – talán még Schmitt Pált, és az új alkotmányt sem
érdemeljük meg. Még szerencse, hogy a Kedves Vezető elnézi nekünk a mi
botlásainkat, és bár a hatalom akár súlyos bírságokkal is sújthatná a
renitens médiumokat, ezzel az eszközzel ígérete szerint csak végső
esetben fog élni.
Azért
ez valahol bíztató: talán nem állítják vissza a halálbüntetést.
(Persze, ha időközben mégis kiderülne, hogy az emberek áprilisban erre
is szavaztak, akkor ezt a lehetőséget sem lehet kizárni.)
Már
csak a világsajtó száját kellene valahogyan befogni. Mert az mégsem
járja, hogy felelőtlenül telecsaholják az étert, mindenféle
sületlenségekkel. Hogy a Kedves Vezetőt Putyinhoz, vagy ne adj isten,
Lukasenkához hasonlítják. És van újság, amelyik attól sem riadt vissza,
hogy hataloméhesnek, vagy éppen a Nap Pinocchiójának nevezze!
Már
csak annyi kellene, hogy a Fidesznek előbb Európában, idővel pedig a
világban is kétharmados többsége legyen. Akkor a Washington Post is
meggondolná, mit ír, és a Der Standard sem közölne valótlanságokat.
Az lenne csak a szép új világ: szabadon szárnyalna a szó, határtalan lenne a gondolat.
Kommentáld!