Piszkosul idegesítő jelenség.
A legújabb viccek szerint már a szőke nők egyesülete is
kötelezni kívánja, hogy festesse át a haját, mert lejáratja őket.
Jelzem, ő ebben profi – mindenkit lejárat, akivel csak
kapcsolatba kerül.
Viszont igencsak életrevaló teremtés, hiszen még mindig ott
téblábol a Vezér körül, holott már az alapító atyák és megbízható harcosok
többsége is Brüsszelben eszi a száműzetés porcukorral meghintett
mazsoláskalácsát.
Ő ott áll ma is a vártán, és ha ennek okát meg kellene
magyarázni, akkor a magyarázatot vagy az irrealitás, vagy a hardpornóval
spékelt krimik világában kellene keresni.
Lejáratta már önmagát is, nem is egyszer.
Még ha eltekintünk is az ominózus kifli-ügytől, gyerekes
csínynek tekintve azt, akkor sem lehet elfeledni a hajdani repülőgép-tender
körüli sertepertélését, melynek során akkori partnere cégének érdekében
lobbizott vadul, egészen az ominózus levél megírásáig, melyben önmagát és
társait szenátorként aposztrofálta egy olyan országban, melynek nincs is szenátusa.
Megúszta.
Jelentős érdemei lehetnek, korábbi tevékenysége maradandó
nyomokat hagyhatott a Vezér lelkében, mert egyik jelentősebb beosztást kapta a
másik után, melyek közül az egyikre alkalmatlanabb volt, mint a másikra.
Volt ő a társadalombiztosítás nagyasszonya a
társadalombiztosítás önkormányzatiságának felszámolása idején, nevéhez a
székházban az irodájához kapcsolódó remek fürdőszoba kialakítása fűződik –
vajon mi lett a sorsa?
De ő volt az is, aki a magán-nyugdíjpénztárak kifosztását a
pofánkba verte, meghonosítva a maffia régi kedves intézményét a magyar
belpolitikában: a védelem fogalmát.
A kormány megvédte a nyugdíjakat – ez azt jelentette, hogy
az évek során felhalmozott befizetéseket dicső vezetőink einstandolták, egy
buznyák vas nem maradt a nyugdíjalapban, és hát az eredetileg beharangozottakkal
ellentétben az így megszerzett pénzt még véletlenül se fordították az
államadósság csökkentésére, eltőzsdézték meg a napi kiadások fedezésére
használták fel.
Ez a kopott mucus gátlástalanul ismételgette ostoba hazugságait,
a konklúzió pedig mindig az volt, hogy a kormány megvédte az állampolgárokat.
Sokszor az ember nem hisz a szemének, és ez ebben az esetben
is így van.
Egyszerűen érthetetlen, hogy ez a szavlejárt plázacica hogyan
mer és képes odaállni az emberek színe elé ezekkel a süket szövegekkel?
Mondjuk, az igaz, remekül reprezentálja Orbán bábszínházi császárságát
- éppen olyan ő szóvivőnek, mint a Vezér államférfinak, de azért azt lássuk be,
hogy ha azt mondjuk, hogy olyan buta, mint egy liba, akkor a liba lett súlyosan
megsértve.
Most éppen a frász tör ki, mert miközben az Örömódát
interpretálja hóna alá szorított tenyere segítségével, a nyugdíjasok házatáján
sertepertél, felírva a dicsőségfalra azt, amire egyébként törvény kötelezi a
kormányt: a nyugdíjak emelésére - meghatározott szabályok szerint.
Az emelés másfél százalék lesz, az infláció meg valószínűleg
öt él fél, így aztán a bánatostekintetű nyugger csak négy százalékot veszít az
idei nyugdíja reálértékéből, már aki azok közé a szerencsések közé tartozik,
akiknek ilyen-olyan indokokkal a Vezér és bandája még nem vonta el a nyugdíjjogosultságát,
mert lábak hiányában nem tudta eltáncolni a hattyúk tavából a fekete hattyút a
felülvizsgáló bizottság előtt.
Aztán meg a nyugdíjasok inflációjának méretéke sem egyezik
meg a társadalmi átlaggal, mert ugyan a Bentley és a gőzmozdony ára tavaly óta nem
emelkedett, de a csirkefarhát ára igen, arról nem is szólva, hogy a jövő évi
csirkéket már előre lekötötték a múzeumok.
Az üvegtárlóban ott áll majd a tyúk, mellette egy liba, a
tárló felirata „Tyúk 2013, - ötven év óta az első, melyet import-kukoricával
kellett etetni!” A liba pedig egy táblát lenget: „A piros kukoricára fogok
szavazni!”
Ennek a pályatévesztett piranhának pedig a szeme se rebben,
úgy mondja a magáét, hogy az ember zsebében kinyílik a nemlétező bicska.
Visszafelé mutogat, elmúltnyócévezik meg hazudozik, mondván:
a Fidesz támogatja azt a politikát, amely lehetővé teszi, hogy az európai gazdasági
válság ellenére megőrizzék a nyugdíjak vásárlóértékét.
Ha jól megnézzük ezt az állítást, akkor rájöhetünk, a
hányatott sorsú dáma tulajdonképpen nem mondott semmit, ellenben a nyugdíjak
vásárlóértéke folyamatosan csökken.
Tulajdonképpen itt már lassan mindenkit támogatni kellene,
kivéve az ő politikájukat, ha meg előszedi az ember a hazai Mao narancssárga
kiskönyvét, akkor kedve támad betámasztani egyet nekik is.
Kíváncsi vagyok, megússzák-e ezt a választásokig?
:O))))
Kommentáld!