Kibújik-e a medve, avagy meddig tart a tél?

Február másodikán, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, a népi hagyomány szerint eldől, milyen hosszú lesz a tél.

Mifelénk azt tartják, hogy ha a medve kibújik barlangjából és meglátja saját árnyékát, azaz napsütéses az időjárás, úgy még negyven napot kell várnunk a tavaszra. Azaz még nem ette meg a kutya a telet, vagy mi…?

Ha azonban zord telet talál, akkor kint marad és hamarosan beköszönt a várva várt tavaszra. 

Nagy Lajos, a Képtelen természetrajzban ekképpen vélekedik a medve és az időjárás, valamint a néphit kapcsolatáról:

„A medve utálja a telet, ebben e tanulmány jó ízlésű írójához hasonlít. Az egész telet átalussza barlangjában, s ezáltal a szénkérdést s a spanyolnátha kérdését a lehető legpraktikusabban oldja meg, tehát nem is olyan ostoba állat, mint amilyennek kinéz. Gyertyaszentelőkor előjön a barlangból és szétnéz; ha szép idő van, a néphit szerint visszabújik a barlangjába, mert arról megtudja, hogy még sokáig tart a tél, ha pedig csúnya idő van, akkor künn marad, mert tudja, hogy nemsokára 

kitavaszodik. Így hiszi ezt a nép. A medve azonban sokkal ravaszabb, mint a nép és az ő hite, ha szép idő van, kinn marad, azért, mert szép idő van, ha pedig csúnya idő van, akkor visszamegy a barlangjába, azért, mert juj, de csúnya idő van odakinn. Ez a lehető legkörmönfontabb gondolkodás, amit a medve még azáltal is komplikál, hogy nem pont gyertyaszentelőkor 

bújik elő, hanem csak úgy gyertyaszentelő tájban, egy kicsit korábban, vagy egy kicsit későbben, csak azért, hogy a néphit egyáltalában ne tudjon rajta eligazodni.”

Ezek szerint nem is lenne igaz? Hm…

Nézzük csak, mit mond erről Jókai:

Amikor a medve kijön a barlangjából

Jókai Mór: Az új földesúr – részlet

„A medve igen nagy filozóf. Míg derültek az élet napjai, addig élvezi azokat, s ha zordonulni kezdenek, nem keres idegen hazát, mint a gólyák, nem is megy rabolni az erdőre, mint a farkas, nem megszolgálni, mint a kutya, hanem behúzza magát egy csendes, előre kiszemelt odúba, ott összekuporodik, s nagy megnyugvással várja, hogy melyikük unja meg hamarább a passzív ellenállást: ő-e vagy a tél? Rendszerint a tél türelme szokott rövidebb lenni, mert az rendesen elmúlik magától, míg havon 

megfagyott medvét még senki sem látott. 

Néha vannak igen hosszú telek, de az a medvét nem konfundálja; tudja jól, hogy azért mégis csak el kell annak múlni; ha nagyon csípősen fú be odújába a szél, nem ír hozzá szelídítő brochure-öket, hanem betartja a hátával a nyílást, s akkor csak azon az egy helyen fázik.

Van aztán egy napja a télnek, aminek „gyertyaszentelő” a neve. Miről tudja meg a medve e nap feltűnését a naptárban, az még a természetbúvárok fölfedezésére váró titok. Elég az hozzá, hogy gyertyaszentelő napján a medve elhagyja odúját, kijön széttekinteni a világban. Azt nézi, milyen idő van! Ha azt látja, hogy szép napfényes idő van, a hó olvad, az ég tavaszkék, ostoba cinkék elhamarkodott himnuszokat cincognak a képzelt tavasznak, s lombnak nézik a fán a fagyöngyöt, pedig lép lesz abból, melyen ők megulgulnak; ha lágy, hízelgő szellők lengedeznek, akkor a medve - visszamegy odújába, pihent oldalára fekszik; talpa közé dugja az orrát, s még negyven napot aluszik tovább; - mert ez még csak a tél kacérkodása; mint a régi rendszer minisztériuma szabadelvű program mellett.

Ha azonban gyertyaszentelő napján azt látja a medve, hogy rút, zimankós förmeteg van; hordja a szél a hópelyhet, csikorognak a fák sudarai, s a lóbált száraz ágon ugyancsak károg a fekete varjúsereg, mintha mondaná: reszkessetek, sohasem lesz többet nyár; a tél megígérte nekünk, hogy mármost örökké fog tartani; mi kivettük árendába a szelet, fújatjuk, amíg nekünk tetszik; a nap megvénült, nincs többé semmi ereje, elfelejtkezett rólatok! Kár várnotok!

Ha jégcsap hull a fenyők zúzmarázos szakálláról; ha a farkas ordít az erdő mélyén: akkor a medve megrázza bundáját, megtörli szemeit és kinn marad; nem megy vissza többet odújába, hanem nekiindul elszánt jókedvvel az erdőnek. Mert a medve tudja azt jól, hogy a tél most adja ki 

utolsó mérgét. Csak hadd fújjon, hadd havazzon, hadd dörömböljön: minél jobban erőlteti haragját, annál hamarább vége lesz. S a medvének mindig igaza van.

Honnan vette a medve e természettudományi bölcsészeti kontemplatív irányeszméket, azt nem tudjuk megmondani, hanem hogy a magyar időjárási észleletek között az rég fel van jegyezve, az bizonyos.”

Nos, azt gondolom, döntsön mindenki a saját belátása szerint, melyik írónknak is higgyünk, én minden esetre visszabújok a barlangomba, mert elég zimankós odakint az időjárás, no meg nem is vagyok medve, hogy eldöntsem milyen hosszú lesz az idei tél…ezt meghagyom nekik.

http://blogamia.blogter.hu/243111/kibujik-e_a_medve_avagy_meddig_tart_a_tel