• Homoki-Szabó Attila

Ülök kis Balaton-fölvidéki házam befűtött szobájában, s bámulom a messzi fagyot. Rianástól még nem dörög a Balaton, de ma havazott, fehér prémgallért visel a táj. Egy testes vöröset nyitottam az imént, ráérek, hadd lélegezzen még. Majd szürcsölöm, ahogy az évek apasztják a hátralevő időt: komótosan, ám rendületlenül.

Itt vagyunk. Itt hagyják ünnepelni a karácsonyt. Annak, ami. Nem volt ez itt mindig így, és túlnézve az Óperencián (vagy akár csak ober Enns!) most sem evidencia, hogy kinek a születése emeli fel lelkünket. Keresztényüldözésekről hallani, nyitom a tévét, csukom az újságot, kibillent az idő. O tempora, o mores! Ezredévek óta riadozunk e vasfogú fenevadtól, és a  divattól, mit esztelen diktál.

Pesti barátom, M., a minap telefonozott. Hogy a diákság lázong, a giccs vagy a mudi minősíthetetlenül minősít. Lehet. Mindennek biztosan van valami felsőbb értelme is, amit talán most még nem is láthatunk. Ahogy Betlehemben sem látták sokan, mekkora idők tanúi ők, azon a 2012 évvel ezelőtti éjszakán.

Gondolatkísérletbe kezdek, közben a pohár is eseng, töltsek rá. Nem leszek a gátja. És pőrén leírom kétkedő pesti barátomnak, M.-nek, és talán másoknak is, én ezt innen hogyan látom. Sőt leginkább kérdezek majd, mint tette azt a bölcs Szókratész, mert egy jó kérdés tornára bírja az elmét.

Eljöljáróban még annyit: nékem tetszik ez a mi kormányunk. És minthogy kétharmadmagunkban ott van benne a szívünk is, volnék oly vakmerő, hogy „mi”-ként hivatkozzak reá.

Még a tieitek közül is elismeri a normálisabbja, hogy a devizaadósság szó szerint kivéreztette az embereket, és a vállalkozásokat is. És ezt sehol máshol Európában nem lehetett így megcsinálni! Ez az egész négy év arra megy el, hogy ezt feltakarítsuk. Úgy, hogy közben a fojtogatott az EU, úgy, hogy a világvállalatok vezették garatunkhoz szorító kezét. És ha semmi más hasznosat nem csináltunk, csak ezt, hogy az adósságtól szó szerint fulladozó országnak levegőt adtunk (végtörlesztés! árfolyamgát!), akkor már többet tettünk, mint ami emberileg szinte lehetséges.

Akár ki is oszthattuk, el is adhattuk volna azt a sok megpályáztatott földet. Ám ez bérbeadás. Szerintetek mekkora volt az éhes testvérek csaholása, amikor kiderült, hogy senki nem kap sajátba semmit?

Mert tényleg csak védőhálót akartunk. Egyetlen centet sem akartunk kivenni. De nem hagyták. Többet akartak adni, mint amit kértünk: gyakorlatilag is, és átvitt értelemben is. Át akarták venni a kormányrudat, ezért azzal zsaroltak, hogy mindent vagy semmit adnak. Erre mondtuk, hogy ilyen áron nem kell.

Mindenkit kiszedünk a tarthatatlan adósságból. Előbb a családokat, aztán az önkormányzatokat, és még jönnek az intézmények. Az eladósodás az elmúlt 20-40-60 év igazi csapdája. Minden más csak rizsa. Ezt ennél kisebb vehemenciával aligha lehetett volna megcsinálni. Magyarország olyan új pályára állhat 2014-ben, ami után unokáink leborulnak. Most, ezekben a percekben nyerjük vissza a szabadságunkat.

És egyébként melyik réteg vett fel frankhitelt? Csak nem az (életkor, anyagi helyzet), akiknek egyébként a legtöbb pénz volt a magánnyugdíjpénztári virtuális számlájukon? Nem elvettük tőlük, hanem inkább előre megkapták, mert most voltak bajban. Nagyon nagy bajban. Igen, ehhez pénz kellett. Hogy levegőt tudjanak venni azok, akik már minden forintjukból csak törlesztettek. Innen ti sosem szedtétek volna ki őket. Hanem néztétek volna, ahogy felfordulnak szép lassan, és az IMF a vérükért adja az alamizsnát.

Hány arany volt Londonban? (És Pekingben?)

Mi vagyunk a renegát? Már excuces Bruxelles, de hányan teljesítették a 3 százalékos hiányt? Igen, a 27-ből. Nem hallom, lehetne még egyszer?

Miért sajnáljátok annyira a bankokat, a biztosítókat, a telefonos meg energiás cégeket? Jártatok valaha az irodáikban? Tényleg őket sajnáljátok, és nem azt az apát és anyát, aki huszadika után már nem tud sajtot venni a margarinos kenyérhez? Van szívetek, amikor azt mondjátok, utóbbiakat kellett volna szívatni most is?

Higgyétek el, a beszerzésen elnyert pénzt itthon költik el. És nem másik magyarhoz, hanem Németországba, Ausztriába, Oroszországba menne különben ez a sok forint. Nem lopjuk! Hanem éppen hogy megtartjuk. Itthon, nekünk.

Volt itt már kormány, amelyik az ellene tüntetőket úgy babusgatta, mint mi a diákokat? Elmondtuk, hogy aranyosak, hogy hadd csinálják, és szinte mindent megadtunk nekik. Otthon ha fele ennyit feleselnek, már ment volna a tasli.

Na és ha a Gyuri szeret vicceseket mondani, ne adj Isten urambocsá' csecsemőpopsikról is akár? Talán a Draskovics Tibor vagy a Veres János savanyú képe hiányzik, meg a bölcsességük? Ugyan, hol van még a Földön ország, ahol egyszerre csökken az államadósság és a rezsi? Hol van az, hogy emelkedik a minimálbér, tartja értékét a nyugdíj, és mégis olvad a deficit? Ha bárhol eddig megkérdezték volna, hogy ez lehet-e, csak legyintettek volna: „ugyan, tündérmese”.

Dolgozni, azt sajnos kell. És az államon kívül sokaknak sok helyen nem fog más munkát adni. 20 éve nem adott senki. A közmunkával százezrek szokják most újra, hogy dolgozni kell. Felkészítjük őket, hogy megmutathassák: van értelme az életüknek. Mi ez, ha nem a legnagyobb társadalmi fejlesztés itt évtizedek óta? Talán hagyni kéne még egy generációt a nyomorban tehetetlenül tengődni?

Na az biztosan fog választási regisztrálni, aki a leghangosabban sikítozik, hogy ez milyen antidemokrata. Egy kis előre gondolkodás, egy kis tudatosság, egy kis szervezettség higgyétek el, inkább csak használ majd.

Nagy dolgok vannak itt, és közben Európa beteg. Nagyon beteg. És míg láza nem lankad, e beteg test e csonkolt szegletén az élet sarjad. Örvendjetek, mert ez maga az örömhír!