A Fidesz szóvivőjéről eddig legfeljebb annyit tudtunk, hogy a közreműködésével fémjelzett sajtótájékoztatók úgy zajlanak, hogy tenyérbe mászó módon felmond valami közleményt, kérdezni pedig tilos. Noha jól emlékszünk Szijjártó Péterre, s hogyan is felednénk Selmeczi Gabriellát, Hoppál náluk is rémisztőbb; míg az előbbiekben nagyritkán – igaz, kifejezetten visszatetsző – emberi vonásokat is felfedezhettünk, ez az ember valóban olyan, mint a betanított papagáj. Ezzel az erővel egy robotot is kiállíthatnának, akibe magnót szereltek. Ki jöhet utána? Legfeljebb az éneklő kutya.
A Népszabadságnál viszont úgy gondolták, nem a szerelőt hívják ki hozzá, inkább elérkezettnek látták az időt, hogy a köz is megismerje az „emberarcú szóvivőt” – Hoppál pedig beállt modellnek a portréhoz.
Talán még tetszett is neki, amit az újságban viszontláthatott magáról…
Még szép, hogy tetszett. A cikkből olyan epizódokra derül fény, hogy ifjúkorában „csajozós srác” volt, zenei pályára készült, gitározik és orgonál, illetve, hogy a pécsi református gimnáziumban, ahol előbb ének-zene tanár, majd igazgató lett, olyan projektekkel hívta fel magára a figyelmet, mint a Szentírás egy héten át tartó felolvasása – stafétában.
Soha nem tudjuk meg, hogy hosszú távon milyen iskolavezető lett volna Hoppál Péter, ő ugyanis inkább a politikát választotta, ahol a papagájkalitkát jelölték ki tartózkodási helyéül.
Mert mit mond ez a jóember, miután elcseverészett az ifjúkoráról? Például azt, hogy azért vállalta a szóvivői munkát, mert úgy vélte, „ez ismertséget biztosít számára, és előrelépést jelent a politikában, és ő megpróbál profi politikussá lenni”. Ezek szerint 2007–2010 között egy bevallottan amatőr volt a pécsi közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője, egy műkedvelő, akit csak azért választottak szóvivőnek, mert „az egykor iskolai szavalóversenyeket nyerő politikus fejből és hibátlanul mondja fel a kormány leckéit”. Amúgy sincs más dolga. Szövegeit nem ő írja, és saját bevallása szerint is mindent elhisz, amit be kell magolnia és fejből elmondania, legyen szó trafiktörvényről, pedagógus-béremelésről vagy éppen rezsicsökkentésről, sőt hozzáteszi, hogy „némi kockázattal járna”, ha megtagadná egy olyan nyilatkozat felmondását, ami tudomása szerint hazugság.
Ám egy percig se gondoljuk, hogy Hoppál és a hozzá hasonlók bármit kockáztatnának. A „nagy emberek” közelében ők maguk nagy embernek képzelik magukat, noha csak betanított pártmunkásként, megfélemlített dedósként mondhatják, amit mondanak nekik, hogy mondják. Nincs önálló gondolatuk, de ha lenne is véletlenül egy, attól megrettennének, s a halálukig titkolnák. Bárki bármit mond: 2014-ben nem a bal- vagy jobb-, nemzeti vagy nem nemzeti oldal között lehet választani, hanem a hoppálok és a nem hoppálok között.
Nincsenek illúzióink.
Kommentáld!