Amy Parker, a cikk szerzője

Amy Parker 37 éves, kétgyermekes családanya, és jelenleg is kismama. Az északnyugat-angliai tóvidéken nőtt fel két művész gyermekeként, akik nagyon odafigyeltek arra, hogy lányukat minél egészségesebben neveljék, és ennek jegyében semmilyen oltást nem adattak be neki. A nő egészségügyi tapasztalatait a Voices for Vaccines nevű, oltáspárti szülők által vezetett oldalon foglalta össze, az írás fordítását az alábbiakban olvashatják.

Az 1970-es években születtem, egészségmániás családban. Nem kaptam meg a védőoltásokat. Hihetetlenül egészséges étrenden tartottak: egyéves koromig semmi cukor, viszont anyám több mint egy évig szoptatott; organikus háztáji zöldségek, nyers tej, semmi ízfokozó, semmi adalékanyag, semmi mesterséges édesítőszer. Anyám homeopátiával, aromaterápiával, oszteopátiával gyógyított, és naponta szedtük a C-vitamint, az echinaceát és a tőkehalmájolajat…

Sok időt töltöttem a szabadban, hiszen az északnyugat-angliai tóvidéken, egy farm mellett nőttem fel. Mindenhová gyalog mentem, sportoltam, heti kétszer táncoltam, és rengeteg vizet ittam. Pálcikás jégkrémekről szó sem lehetett: még a gyümölcslevet is felvizezték nekem, nehogy megártson a fogaimnak. És ölni tudtam volna, csak hogy nagy ritkán nekem is ugyanolyan rendes, boltban vett fehér kenyér kerüljön az uzsonnazacskómba, meg keksz a gyümölcs helyett, mint az összes többi gyereknek.

Húst – persze kizárólag helyi organikus tartásból valót – egyszer vagy kétszer ha ettünk a héten, és a szüleim mindent feldolgozatlan alapanyagokból főztek. A gyorsfagyasztott ételek legtöbbjét még ma is csak a hűtőpultból ismerem, és sült krumpli is csak olyankor került az asztalra, amikor anya és apa vendégeket hívott.

Egy 14 hónapos brit csecsemő megkapja a kanyaró, a mumpsz és a rubeola ellen védő MMR oltást (illusztráció)

Nos, ahhoz képest, hogy milyen egészséges életet éltem, voltam én kanyarós, mumpszos, rubeolás, megkaptam a vírusos agyhártyagyulladás egy formáját, volt skarlátom, szamárköhögésem, bárányhimlőm, plusz mandulagyulladásom átlagban évente. Még nem voltam harminc, amikor a nőgyógyászati szövettanon HPV okozta méhnyakrákközeli elváltozást diagnosztizáltak nálam, és mielőtt rendesen kiműtötték, hat hónapot töltöttem az életemből azzal, hogy kitaláljam, vajon hogyan mesélem majd el a két 7 év alatti gyerekemnek: lehet, hogy anya rákos.

Szóval a militáns oltásellenesek jelszava, miszerint épp az oltások ölik ki belőlünk a természetes immunitásunkat, nálam nem igazán nyert igazolást. Kíváncsi volnék, vajon akkor én az idilli gyerekkorommal meg a verhetetlenül egészséges étrendemmel miért voltam megállás nélkül totál beteg?

Anyám bizony megszégyenítené a mostani legelszántabb egészségmániás barátaimat. Ő aztán nem ivott, nem cigizett, nem szedett semmit, mi meg persze nem nézhettünk a tévében csak úgy akármit, amit akartunk. Ja, és nem hordhattunk műanyag cipőt vagy bármi ilyesmit. Ha valaki, hát ő valóban az alternatív egészség elvei szerint élt. És tudjátok, mit? Én örülök, hogy ilyen remekül táplálkoztunk. És örülök annak is, hogy így viselte gondunkat.

Csak éppen ettől még ugyanúgy megkaptam az összes gyerekbetegséget. Eközben az én két saját gyerekem, akik rendesen be vannak oltva, alig betegek, és talán ha kétszer szükségük volt antibiotikumra eddigi életükben. Nem úgy, mint nekem. Nekem végül egy csomó betegségemet antibiotikummal kellett kikezelni. Huszonegy éves koromban összeszedtem egy penicillinnek ellenálló tüszős mandulagyulladást – tudjátok, afféle régimódi betegség, állítólag ez végzett I. Erzsébet királynővel, de az antibiotikumok lényegében lesöpörték a föld színéről.

A gyerekeimnek ezzel szemben az egy szál bárányhimlőn kívül, amit mindketten még szoptatós korukban szedtek össze, semmilyen gyermekbetegségük nem volt. Nem mondom, ők is egészséges étrenden nőttek fel, háztáji organikus és a többi. De nem voltam olyan doktríner, mint anyám, és lám, mégis mind a ketten egészségesebbek, mint én valaha.

Nem igazán tudok mit kezdeni azzal a vélekedéssel sem, hogy a gyermekbetegségek extrém ritkán járnak szövődményekkel, miközben állítólag lépten-nyomon előfordulnak mindenféle „oltási balesetek”. Ha ez így van, nehezemre esik megérteni, miért ismerek sok olyan embert, akinek valamilyen megelőzhető gyermekbetegsége szövődményekbe torkollott, de senkit sem, akinek oltási komplikációja lett volna. Van olyan barátom, aki a kanyaró szövődményeképpen süketült meg. Egy másik barátom még születés előtt részben elvesztette a látását egy, az anyaméhben elkapott rubeolafertőzés miatt. Az exemnek tüdőgyulladása lett a bárányhimlőtől. Egy ismerősöm bátyja belehalt az agyhártyagyulladásba.

A döntéseinket nem alapozhatjuk anekdotikus beszámolókra. Mégis mindig ezek kerülnek elő, amikor valakinek az oltásokkal kapcsolatos ellenérzéseit próbálják tényekkel és bizonyítékokon alapuló tudományos érvekkel megingatni. „Nézd, ez az én személyes tapasztalatom” – hangzik az utolsó szavuk. Nos, az én személyes tapasztalatom pedig engem arra indít, hogy beoltassam a gyerekeimet, és magamat is. Nemrég kaptam meg az influenzaoltást, és kértem egy szamárköhögés-ismétlőt, hogy megvédjem a méhemben növekvő kisfiamat. Az én természetes immunitásom – ami abból adódik, hogy ötévesen átestem a szamárköhögésen is – a születése után már nem fogja a gyerekemet megóvni.

Egy bizonyos pontig meg tudom érteni az oltást ellenző szülőket. A ’90-es években, tizenkilenc éves aggályos kismamaként, akit megrémít az a világ, ahová a gyerekei születni fognak, még én is tanulmányoztam a homeopátiát, a füveskönyveket és az aromaterápiát. Hittem az angyalokban, a boszorkányságban, a tisztánlátókban. Elhittem, hogy a gabonaköröket az ufók csinálják, hogy ők rajzolták a Nazca-sivatagi ábrákat is, és ők adták át a tudásukat az aztékoknak, az inkáknak meg az egyiptomiaknak. És még abban is hittem, hogy személyesen a Szentlélek által lettem gyógyítói képességekkel felruházva. Súlyos pénzért vizsgáltattam meg az aurámat, és drágán vett berendezéssel szűrtem a fluoridot az ivóvizemből. Inkább próbálkoztam regressziós hipnózissal visszajutni előző életeimbe, mint hogy beszedtem volna egy antidepresszánst. Tarot-kártyákban kerestem útmutatást a mindennapjaimra nézve. Csak magam termesztette zöldséget ettem, és magamnak készítettem a természetes orvosságokat is.

Annyira durván bio voltam, csoda, hogy bele nem zöldültem. De szó szerint. Akkor lettem csak jobban, amikor elkezdtem végre legyőzni a világgal kapcsolatos paranoid félelmeimet és gondolataimat, és objektív módon kezdtem gondolkodni. Onnantól fogva, hogy nem cukorbogyókat kapkodtam mindenre, hanem az egészségi problémáimmal egészségügyi szakemberekhez fordultam, elkezdtem felépülni mind testileg, mind szellemileg.

Ha azt gondolod, a gyereked immunrendszere elég erős ahhoz, hogy segítség nélkül legyőzze az oltással megelőzhető betegségeket, akkor bizonyára ahhoz is elég erős, hogy az oltásokban megtalálható parányi mennyiségű elölt vagy legyengített kórokozóval megbirkózzon.

De nem mindenki egyformán erős körülötted, nem mindenkinek van választása, nem mindenki képes leküzdeni ezeket a fertőzéseket, és nem mindenki kaphatja meg az oltásokat. Ha a te gyereked egészséges, akkor a te egészséges gyereked megkaphatja az oltást, és segíthet azoknak a nem teljesen egészségeseknek, akik nem kaphatják meg.

Szeretnék arra kérni minden oltásellenes szülőt, hogy amikor a saját gyerekeivel kapcsolatban dönt, legyen benne kis együttérzés és felelősségérzet a többi ember iránt is. Szeretném megkérni őket, hogy ne neveljenek a gyerekeikbe önzést, és a világtól és a társaiktól való örökös rettegést. (És tanítsák őket arra, hogy szeressék, és ne károsodottként megbélyegezzék azokat, akik állítólagosan az oltásokkal összefüggő problémával, például autisztikus spektrumzavarral küzdenek.)

De legelsősorban is azt szeretném, ha az oltásellenes szülők megértenék, hogy a gyereküket tudatosan betegségeknek kitenni szimplán kegyetlenség. Ezek a betegségek még bármiféle szövődmény nélkül sem kimondottan kellemesek. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én még azt se szívesen nézem, amikor egy gyerek a megfázástól vagy a felhorzsolt térdétől szenved. Ha ti nem estetek át ezeken a gyermekbetegségeken, nem tudhatjátok, milyen rémesek. Én tudom, mit jelentenek. Fájdalmat, rossz közérzetet; azt, hogy képtelen vagy lélegezni, enni, nyelni; lázas vagy, és rémeket látsz; úgy viszket az egész tested, hogy nem bírsz az ágyban feküdni; úgy lefogysz, hogy a végén alig állsz a lábadon; addig megy a hasad, hogy a végén a fürdőszoba padlójáról se bírsz felkelni. A szüleidnek a fizetés nélküli szabadságot, neked az elkülönítést, a rengeteg iskolai hiányzást. Az elmaradt partikat, a sok aggodalmat, az álmatlan éjszakákat. Vért, könnyet és verejtéket. Éjszaka közepi látogatásokat az ügyeleten. És azt, hogy egyedül ülsz az orvosnál a váróteremben, mert senki nem mer melléd ülni: teljes joggal félnek, hogy elkapják a kiütéseidet, amikkel telis-tele van az arcod.

Azok, akik oltások nélkül megúszták a gyerekkori betegségeket, szerencsések. Nem tudták volna megtenni az oltáspártiak nélkül. Ha az oltottsági arány csökken, akkor a nyájimmunitás egyre kevésbé fogja megvédeni a gyermeküket. Minél többen lesznek oltásellenesek, annál hamarabb fog elfogyni ez a szerencse.”

Forrás: origo.h