A megvetést a bőrükön érző diktátorok, Kimek, Alijevek, Mugabék szoktak ekkora energiát

fektetni a külvilág véleményének befolyásolásába. Ez a legfontosabb feladata a diplomáciai

karnak, a titkosszolgálatoknak és a milliárdokkal kistafírozott Fellegi Tamásnak, ezen

dolgozik a Századvég (szintén milliárdokkal megsegítve) meg Kumin helyettes államtitkár az

apparátusával. A dolog persze reménytelen. Ürülékből nem lehet aranyat csinálni. A

Budapesten akkreditált nagykövetek közül talán ha ketten kívánják őszintén a Fidesz

választási győzelmét, az azeri és az orosz. Még kínai kollégájukról lehet sejteni, hogy neki

mindegy. Mindenki más pezsgőt nyitna Orbán bukásakor.

Ha nem bukik, akkor is fagyokra számíthat. A német koalícióban a szocdemeknek jutott a

külügy, és a magyar kormány egyetlen reménye, hogy a bajor Keresztényszociális Unió

tompítani igyekszik majd a kritika élét. (Nem mintha márciusban a bajor törvényhozás

CSU-s elnöke fogadta volna az arra járó Kövér „Gennyedző Sebező” Lászlót.) Jó esélye

van, hogy az Európai Parlamentben a baloldal adja az új bizottsági elnököt. Ha Orbán eddig

a konzervatív Barrosóval nem értette meg magát, most majd próbálkozhat a szocialista

Martin Schulzcal, netán, ha a Néppárt mégis befut, a luxemburgi exkormányfő Jean-Claude

Junckerrel. Utóbbi külügyminisztere, Jean Asselborn két éve így fogalmazott egy interjúban:

„Magyarország az Európai Unió szégyenfoltjává válik.”

Amíg Orbán egyre várja, hogy a gazdagoknak kedvező egykulcsos adó beindítsa a

gazdaságot (nem fogja, mert e fixa idea kedvéért minden más, a fejlődéshez szükséges

körülményt tönkretett), a kormányok világszerte megfontoltan keresik az egyensúlyt: hogyan

lehetne úgy serkenteni a növekedést, hogy közben a szociális feszültségeket is csillapítsák.

Franciaországban például a szupergazdagok extraadójával kísérleteznek, de hát Párizs

nekünk csak a hatalom tévéelnök-kinevezési jogkörét illetően példa.

Az Orbán–Matolcsy-modellbe kódolt gazdasági lemaradás mellé járul önkéntes

elkülönülésünk az európai (transzatlanti, zsidó-keresztény, ahogy tetszik) értékektől.

Földrajzi helyzetünk és történelmünk amúgy is a fejlett térségek szélére helyez minket,

de

az utóbbi években, ahelyett hogy minden erőnkkel igyekeznénk befelé, magunk indultunk el

ellenkező irányba. Ez nem csak képletes beszéd. Ha marad a mostani kormány, a

zöldenergia helyett az orosz atomerőmű országa leszünk. Lettország most, Litvánia

2015-ben bevezeti az eurót, nálunk az alaptörvény kétharmaddal őrzi a forintot.

2013-ban valamelyest csillapodott az Orbán-kormány konfliktusa a külvilággal. Ha marad,

jövőre újra élesedni fog. Ahogy a Trónok harcában mondogatják: Közeleg a tél. Ez

amagyarok döntő többségének rosszat jelent. Nem az a baj, hogy küszködni fognak, hanem

az, hogy – ha itt maradnak – a gyerekeik is. Az uralkodó osztály gyerekeire ez nem

vonatkozik. A többieknek a nemzeti együttműködés jegyében ennek még örülniük is

kellene.