Jellemzőek a zsúfolt várótermek

Fotó: Teknős Miklós

Március elején egy érintőképernyős mobiltelefon mentette meg a SE Neurológiai Klinikán

egy beteg életét. A részben mozgásképtelen, gégekanüllel lélegeztetett fiatal nőt speciális

vizsgálatra vitték az egyetemi klinikára. Már az elhelyezése sem volt egyszerű, mert előbb

tévedésből – a betegirányító összekevert két hasonló nevű orvost – az intenzív osztályra

vitték, noha valójában a neurológiai osztályon várták. A kórház épületén belüli „utazás

közben” elkallódott a zárójelentése, amely a legfontosabb, életmentő gyógyszerelését és

addigi kórtörténetét írta le. A zárójelentés, ami az intenzív osztályon még megvolt, késő

estig sem került elő. Pedig abban az előző kezelőhely célzott antibiotikumkúrát írt elő, ez

a kezelés viszont így itt el sem kezdődhetett.

Az igazi dráma csak ezután következett: a betegnek még ezen az estén eltömődött a

gégekanülje. Az eszközt normális esetben naponta többször is ki kell tisztítani, ám a beteg

lányéhoz senki nem nyúlt. A nő fulladni kezdett, ám hiába nyomta a nővérhívó csengőt,

senki sem reagált, végül a keze ügyében lévő érintőképernyős telefonról szöveges

üzenetben kért segítséget a családjától. Társa azonnal tárcsázta a klinikát: a

telefonközpontos azonban nagyon nehezen értette meg, miért telefonál valaki éjszaka a

kórházi osztályra. Nem hitte, hogy a beteg hiába csenget, és nem tud kiabálni, mert

gégekanülje van, valamint a szobatársa is alszik. A hívást háromszor kapcsolta a

központ az osztályra, mire felvették – ez újabb 3 percig tartott. A nővér állította: a beteg

nem csengetett.

A fiatal nő társa viszont követelte, hogy azonnal nézzenek rá hozzátartozójára. De miután

a lánytól többé nem érkezett üzenet, a férfi a klinikára rohant. A szobába lépve azt látta,

hogy két nővér és két orvos állja körbe az ágyat, a lány fuldoklik, a gégekanüljét kiszedték,

a helyén tátongó lyukon keresztül valami folyadék folyik. Időközben a nővérek az

eltömődést fecskendőbe töltött vízzel próbálták megszüntetni, csakhogy így folyadékot

pumpáltak a beteg tüdejébe. A lány hiába próbált tiltakozni, fuldoklás közben tett

gesztusait nem voltak képesek megérteni.

A helyszínre érkező ügyeletes orvos sem tudott mit kezdeni a helyzettel, másik orvost

hívott, aki megérkezése után – jobb híján – a kanül eltávolítása mellett döntött.

(A gégekanül dupla csővel van ellátva, tisztításkor a belső csövet egy egyszerű

mozdulattal el lehet távolítani.) Problémát jelentett az is, hogy az osztályon oxigén sem

volt elérhető, így az ügyeletes orvos az intenzív osztályból hozatta át az ottani

oxigénpalackot. Végül a beteg légzését hajnali 2-re sikerült rendezni. Két nappal később a

fiatal nőnek magas láza lett, az amúgy is súlyos betegsége mellett valószínűleg nem tett

jót szervezetének a tüdőbe pumpált víz, az idejében meg nem kezdett antibiotikum-kúra.

De legalább túlélte.

Ez a történet elég sokat elárul abból, hogy a hazai ellátórendszer „a nagy átalakítások

közepette” mennyire szétesett. Az egészségügy teljesítőképessége folyamatosan

csökken. Az államosítás alatt álló kórházakban pedig háborús helyzet van, nincsenek

döntések, a beteget esetlegesen küldözgetik intézményről intézményre.

Bár egzakt adatok a „háborús állapotok” következményeiről nincsenek, a

betegpanaszokat ismertető portálok egyre gyakrabban számolnak be gyógyítási

balesetekről: köztük elcserélt vagy rossz adagban beadott gyógyszerekről, a megkésett

beavatkozások vagy egyéb szakmai tévedések következményeiről. Egy, a

Népszabadságot megkereső daganatos beteg hozzátartozója szerint 84 éves apja hiába

kap kiváló terápiát a Szent László kórház specialistáitól, ha erre esetenként 6-8 órát kell

a zsúfolt váróban, embertelen körülmények között várnia. Noha az infúziós kezelésre

előjegyzéssel, konkrét időpontra érkeznek, szinte sosem sikerül összhangot teremteni a

betegek száma, a fektetési lehetőségek és az idő között.

A váróban, ahol kevés a szék, az állni sem képes öregek egymásnak adják át a helyet.

Mire orvos elé kerülnek, elcsigázottak, és bár számos kérdésük lenne a kezelésről, a

gyógyszerekről, a velük szemben ülő orvosnak minderre nincs ideje. Miután a váróban

uralkodó körülményekkel az orvos is tisztában van, két perc alatt akar túlesni az aktuális

eseten. A férfi szerint ennyi erővel akár már a kórház előterébe ki lehetne írni:

„kérdéseivel ne rabolja az orvos idejét”. Mint mondta: ő például apja leleteit a család

orvos barátaival értelmezteti, majd az elmondottakat az interneten kontrollálja. Erre azért

is szükség van, mert a kellemetlen dolgokról a barátok sem beszélnek szívesen. Így tudta

meg, hogy apja jó ideje már nem gyógyító, hanem palliatív terápiát kap.

Azt már régóta mondogatja Sinkó Eszter egészségügyi szakközgazdász, hogy csak a

szerencsén múlik, ki milyen ellátást kap a hazai egészségügyben. Mostantól viszont már

azt is hozzáteszi, hogy az sem biztos, hogy jól jár, aki végül időben jut a megfelelő

kezeléshez, mert a saját gyógyulásához szükséges alapvető információkhoz, ha nem

elég éber és erőszakos, nem biztos, hogy hozzájut.

Egy minapi zártkörű szakmai fórumon a biztosítók képviselői arról beszéltek, hogy évente

háromezermilliárdos az igény, amely az egészségüggyel kapcsolatos elvárásokban

megjelenik, de az állam nem képes ezt finanszírozni. Lantos Zoltán, a GfK Hungária

igazgatója szerint ma úgy egymillióan lehetnek az országban olyanok, akik valószínűleg

aktív egészségbiztosítási tagként rendszeresen magán-egészségügyi szolgáltatást

vesznek igénybe, és összességében sok százmilliót költenek egészségük helyreállítására.

Évente 17-35 százalékkal nő a magánszolgáltatásokat vásárlók aránya, és tavaly 28

százalékuk többet költött egészségére, mint egy évvel korábban. Mindez piaci lehetőséget

kínál az üzleti biztosítóknak.

Elhangzott az is, hogy az osztrák polgár tárcájában legalább két kártya van: az egyik az

állami szolgáltatásokra jogosítja, a másik a kiegészítő üzleti biztosítója által kínált extra

ellátásokra. Hamarosan a magyarok számára sem marad más út. Bár a hivatalos

kormányzati kommunikáció szerint az ellátórendszer átalakításával nem szűkül a

gyógyítási paletta, formailag az állami ellátás keretében továbbra is mindenkinek minden

jár, a gyakorlatban már koránt sincs így. A társadalombiztosítás által fedezett szolgáltatási

csomag konkrét meghatározása híján a fizetős ellátások körének szabályozása jelenthet

megoldást az ugrásra kész üzleti biztosítóknak.

Az influenzaoltástól a szülés előtti gondozáson át a soron kívüli diagnosztikai ellátásig már

most sok mindent tartalmaznak a biztosítók által kínált csomagok. A biztosítók arra

számítanak, hogy az állami kórházakban díjat fognak kérni attól, aki nem a területileg

számára rendelt helyen akarja magát gyógyíttatni. Ha ez bekövetkezik, az üzleti biztosítók

segíthetnek megtalálni a beteg számára a legmegfelelőbb helyet, és akár kifizetni is

helyette az összeget.