Ha én kormány lennék, és szűnni nem akaró diáktüntetések
kezdődnének ellenem, ravaszul járnék el. Azt rögtön leszögezném
magamban, hogy rendőreim – magánterrorelhárítóimról nem is beszélve –
egy ujjal sem nyúlhatnak a tömeghez. Azt még elviseli a sok balek, hogy
napról napra kevesebbet ehet és ihat, de azt nem, ha a kölykét verik.
Attól bedühödik.
Nem maradna más, elő kellene vennem kedvenc csőcselékemet. Egyszer
már majdnem sikerült velük kormányt buktatni, csak az utolsó pillanatban
megijedtem. Most itt az ideje, hogy kormányt védjenek. Azt még nem
tudom, hogy addig ki fogja őrzővédeni az MTVA-t meg egyéb fontos
helyeket, de majd megoldom.
Persze még itt is vigyázni kell, mert kétféleképpen lehet őket
használni. Frontálisan vagy szivárogtatva. A frontális, amikor
rendkívüli megbízott és felhatalmazott civiljeimen keresztül
Tartósbékemenetbe szervezem őket, és ráengedem a gyerekekre: csihi-puhi.
A rendőrség egy darabig tehetetlenül nézi, ahogy a nemzeti
együttműködési érzésükben sértett tartósbékemenetesek verik a diákokat,
majd felocsúdik, és néhány magáról megfeledkezett diákot őrizetbe vesz.
Majd kommünikét ad ki, amelyben közli, hogy a tartósbékementesek
viselkedése szabálysértő ugyan, de emberileg érthető, a verést
kiprovokáló agresszív diákokat pedig kemény szavakkal illeti. A
verekedéshez nem szokott diákok ettől kezdve meggondolják, hogy utcára
menjenek-e.
A szivárgásos módszerhez nem kell a civil szervezés. Csőcselékemnek
egyenként vagy párban el kellene vegyülnie a diákok között, és adott
jelre kirakatokat kellene betörni, kukákat borogatni, autókat
felgyújtani és molotov-koktélt dobálni a rendőrökre. A jelet akár a
közszolgálati hírtévé helyszíni tudósításra készülő rendezője is
megadhatná. Erre a rendőrség megindulhatna, és a szülők sem szólhatnának
egy szót sem.
Mindkét módszernek megvannak az előnyei is, a hátrányai is. Még nem tudom, melyik mellett döntök.
(Andor Mihály)
Kapcsolódó hírek:
Szégyen