Ha én kormány lennék, és be akarnék kerülni a diplomáciai-történeti tankönyvekbe, a túszejtők egyszerű taktikájához folyamodnék.
Külpolitikai szakértőkkel jó előre elemeztetném, hogy mi történne
akkor, ha suttyomban megegyeznék az azeri diktátorral, és néhány
milliárd fejében átadnám neki egyik honfitársát, aki arról híres, hogy
álmában szeret bátran agyonütni örmény embereket. Az nem zavarna, hogy
otthon nemzeti hősként ünneplik – az az ő dolguk.
A szakértők elmondanák, hogy Örményország feltehetően megszakítaná
velem a diplomáciai kapcsolatot, a világban szétszórtan élő örmények
nagy ribilliót csapnának, és ezenkívül az összes demokratikus állam
elítélné az üzletet. Diktátorok kivételével a továbbiakban külföldi
vezetők szóba sem állnának velem, és ha meglátnának az Európa Parlament
folyosóján, átmennének a másik folyósóra. Nem hívnának meg sehova, és
hozzám se jönne senki. Fogyasztóik rosszallásától tartva külföldi üzleti
partnereim nem kötnének velem új üzletet, és ahogy tehetik, a
meglévőkből is lassan visszavonulnának.
Szakértőim szerint ettől egy kicsit megijednék, és heves
magyarázkodásba fognék. Először is tagadnám, hogy bármiféle kapcsolat
lenne az üzlet és a gyilkos átengedése között. (Bizonyítsák be, ha a
vevő még nem fizetett!) Közben azzal mentegetőznék, hogy a nemzetközi
jogi szabályoknak megfelelően cselekedtem, majd amikor ez hatástalannak
bizonyulna, dísz- és részvéttáviratokkal bombáznám Örményországot és a
világ örményeit. Ezzel egyidőben panaszkodni kezdenék, hogy az azeri
elnök rútul becsapott. Hazudott nekem, amikor azt ígérte, hogy a gyilkos
otthon is börtönbe kerül.
Ettől a kimagyarázási kísérlettől ugyan jottányit sem javulna a
megítélésem, de az azeri elnök megsértődne, és a továbbiakban hallani
sem akarna a velem kötendő üzletről. De még ha üzletelne is, most már én
nem tehetem, mert ez nyílt bevallása lenne annak, hogy mégis volt
kapcsolat az üzlet és a gyilkos között.
A végső elszámolásban a kiadás rovatban fel tudnék mutatni egy
erkölcstelen tettet, a világ tisztességesebb felének megvetését, az
ország romló nemzetközi pozícióját, a bevétel rovatban pedig semmit.
De ez a szakértői vélemény nem nagyon érdekelne, mert azt nem kötném
az orrukra, hogy mindezt miért tenném: hogy bekerüljek a
diplomáciai-történeti tankönyvekbe. És ha az elemzésük helytálló, akkor
be fogok kerülni. Igaz, hogy csak a „balfasz maffiózó” című fejezetbe,
de kezdetnek ez is valami.
(Andor Mihály)
Kommentáld!