A mártírhalált halt miniszterelnök újratemetésének 24. évfordulóján tartott megemlékezést a Demokratikus Koalíció Nagy Imre egykori rózsadombi házánál vasárnap. Az MTI szerint 300-400 fő vett részt a rendezvényen, az ATV szerint „már nem sokkal délután 3 óra után rengetegen voltak”. Gyurcsány Ferenc beszéde (némileg rövidített, enyhén stilizált változat):

Nagy Imre meghalt a hazájáért
„Nagy Imre átlépte a Rubicont, és úgy döntött, hogy ha kell, akkor inkább hal a nemzetéért. Hosszú utat tett meg, zavaros, sokak által vádolt utat. Magányában, börtönében, hónapokon keresztül, vallatóival szembenézve azt mondta: inkább halok.” „Menjenek el a kisfogházba, ahol élt, ahol sanyargatták. Ahol újra és újra azt kérdezte magától, ér-e annyit a haza, a nemzet, ér-e annyit a meggyőződésem, hogy ha kell, akkor inkább akasszanak. Ér-e annyit ez a drága haza, ez az átkozott, ez a kurva ország.”

Nem azért álltunk politikusnak, mert autófényezőnek már szar lenni
„Nem azért álltunk politikusnak, mert autófényezőnek már szar lenni. Azért mentünk politikusnak, mert azt hisszük, hogy amit gondolunk, attól jobb lesz. Nem nekünk, nem a feleségemnek, mert akkor nagyságos asszonyt játszhat, nem a gyerekemnek, mert akkor kivételeznek vele, hanem ennek az országnak.” „A miniszterelnök ezt értette.”

Ma tízezrek élnek remény nélkül, mert „ezek a majmok lemondanak róluk”
„Sokszor álmodtam, hogy én egy másik országot akarok.” „A mi országunk tele van reménnyel és álommal. Ahol nem az a kérdés, amikor megszületsz, hogy ki volt apád meg anyád. Hanem hogy ha van benned tehetség, szorgalom, akkor bárki lehet belőled. Ez ma nem ilyen ország. Százak, ezrek és tízezrek ott maradnak remény nélkül, miközben lenne bennük erő, lenne bennük tehetség, de ezek, ezek a majmok, ezek lemondanak róluk. Mi meg nem mondunk le róluk.”

Ne elnézést kérve éljünk!
„Semmi okunk nincs arra, hogy szerényen visszahúzódva, elnézést kérve éljünk. Ha van valamire okunk, az az, hogy fölháborodjunk. Hogy azt mondjuk, menjetek a pokolba. Persze a pokol is a mi országunk, és ők is a mieink. Ők is magyarok. Ők a rosszabb oldalunk. A rosszabb lelkiismeretünk. A nyavalyás kivagyiság. Az önzés. Az átkozott arisztokratizmus. Azt hiszik, hogy nekik jár. Nekünk meg semmi. Mi meg azt gondoljuk, hogy nekik és nekünk is van hely a nap alatt.”

A mi országunk: ahol nem buktatnak a tanárok, ahol tudnak mosolyogni az emberek
„Az az ország, amelyben mi hiszünk, kinyitja az egyetemek kapuját.” „Abban Judit nénik vannak – ha olvasták –, akik nem buktatnak, akik értik, hogy mindenki a saját tempója szerint megy, és hogy egy jó szó többet ér, mint három egyes.” „Abban tudnak mosolyogni az emberek. Akkor is rá tudnak nézni a másikra, ha az másként gondolkodik, mert ő is a miénk.”

Ezek Szent Istvánoznak, de Belzebubként viselkednek
„Nem az a magyar, aki két fröccs után el tudja énekelni a Székely Himnuszt Csaba királyfihoz, mert ahhoz fröccs sem kell. Az a magyar, aki kinyitja kezét és a lelkét, és azt mondja, milyen állati jó, milyen rohadt jó, hogy ti mások vagytok, mint én, mert így, a sokféleségben az ország még erősebb lesz. Emlékszem, mit mondott István. Tudják, Imre herceghez. Nyavalyás jobboldali teketóriázók, remegő hanggal, mintha ők hordoznák a nemzet lelkiismeretét, hivatkoznak Istvánra, amikor egy átkozott szót nem ismernek belőle. Mert mit mond István? Hogy az egynyelvű, egyszokású ország gyenge és esendő. Mi értjük Istvánt. Ezek meg, a mostani hatalmasok, akik azt hiszik, hogy csak akkor vagyunk magyarok, ha keresztény-konzervatív módon gondolkodunk, ezek semmit nem értenek. Ezek, Szent Istvánoznak, de Belzebubként viselkednek. Mi vagyunk Szent István igazi, hazafias örökösei.”

Azért szenvedtünk vereséget, mert elhittétek, hogy aljadékok, senkik vagytok
„Amikor utoljára vereséget szenvedtünk, és remélem, hogy utoljára, akkor nem azért szenvedtünk vereséget, mert – bár nem hibátlanul, nem tévedések nélkül – rosszul kormányoztuk volna ezt az országot.  Azért szenvedtünk vereséget, mert elhittétek, hogy aljadékok, senkik vagytok. Hogy erkölcstelenek vagytok, hogy loptok és nokiásdobozosok vagytok. A magyar baloldal elsősorban morális, erkölcsi, kulturális értelemben azért szenvedett vereséget, mert nem hitt önmagában. Hogy jó mindaz, amit csinál, hogy egy nyitott, európai országot akar, amelyben egy hat általános iskolát végzett fonónő fiából is lehet közgazdász és miniszterelnök, amelyben egy bányász fiából is lehet jogász és miniszterelnök. Mert mi ilyen országot akartunk. De ez a jogász, vagy mi a csuda, eladta mindazt, ahonnan származik és ahonnan jön, elárulta a saját világát. Nincs okotok rá, hogy ne higgyetek önmagatoknak, és nincs okuk rá az egyetemistáknak, hogy azt mondják, hogy nem kell tandíj. És nincs oka a betegnek, hogy azt mondja, nem kell vizitdíj. Mert ez nem a tandíjról meg a vizitdíjról szól, hanem rólunk. Arról, hogy felelősek vagyunk. Hogy semmi sincs ingyen. Hogy ez a mi országunk. Hogy két lábon álló normális, magyar, európai polgárok vagyunk, és erőfeszítést teszünk, hogy okosabbak legyünk, és egészségesebbek legyünk.”

A korszakváltás Őszödön kezdődött: mi nem hazudunk
„És nem hazudunk. Nem hazudunk, mert ha van korszakváltás, a rohadt életbe, akkor az Őszödön kezdődött. Mit szégyelljek, a szenvedélyt? Azt nem fogom szégyellni, és a bátorságot sem, hogy szembefordultam a hazugságok sokaságával. A gyöngeséget, hogy magam is része voltam ennek? Nem szégyellem, mert bevallottam. Bevallottam, fájdalmasan, megpróbálva a gyengéket, a hezitálókat, az árulásra készeket felrázni. Hogy ne hátra, előre kollégák! Mert vagy megváltoztatjuk ezt az országot, és jobb lesz belőle, vagy mehetünk a levesbe.”

Az én országomban nem a csirkefarhát fogy
„Persze lehet tovább szórakozni. Lehet rezsit csökkenteni, lehet a dauervíz árát is csökkenteni, torkos csütörtökön egy pacalpörkölt áráért kettőt ígérni. Meg lehet sértődni az ’öregecskedő’ férjeken és feleségeken. És lehet gondolkodni, belátni a szavak-szándékok mögé. Megérteni a szenvedélyt. Megérteni, hogy mi a francnak születtünk erre a világra, ha nem azért, hogy emberivé tegyük. Én azért születtem, hogy jobb legyen. Hogy merjek bőgni, ha azt látom, hogy egy fél szelet üres kenyeret ad az anya a gyerekének, és úgy küldi el iskolába. Merek bőgni, ha azt hallom, hogy két nap óta nem eszik valaki, és úgy megy el dolgozni. Merek szomorú lenni, mert látom, hogy nem fogy a csirkecomb, csak a farhát. Az én országomban nem a csirkefarhát fogy.”

Ne papoljon a miniszterelnök egy jobb világról, amikor szarabb világot teremtett
„Nekem ne papoljon a miniszterelnök egy jobb világról, amikor szarabb világot teremtett. És nem akarok még egyszer, Őszöd óta újra és újra becsomagolt politikusi szövegeket mondani, hogy ez is jó meg az is jó. Nem jó. Mondjuk azt, hogy amit csinál ez a világ, Orbánnal az élen, az nem jó, az nem a mi világunk, nem a magyarok többségének a világa.”

Nem ácsingózok jobbközép szavazatokra, a hátsómat billegetve, hátha még lesz százezer szavazatom
„És nem ácsingózok jobbközép szavazatokra, billegetve a hátsómat, hátha még lesz százezer szavazatom. Aki a hátsóját billegeti, menjen el varietébe, ott felvesznek táncos lányokat. Őszöd igazsága, hogy azt mondjuk, amiben hiszünk. Akkor is azt mondom, ha hárman hisznek benne, akkor is, ha kétmillió hisz benne. Még egyszer nem mondjuk azt a magyaroknak, hogy erőfeszítés nélkül nekik könnyebb lesz. És a legelső erőfeszítés, hogy merjenek felháborodni. Merjék azt mondani, hogy na most már elég, menjetek a büdös francba.”

Kádár alatt nem féltek annyira az emberek, mint ma Orbán alatt
„Belátom, így nem szoktak politikusok beszélni. De ebben az országban, amely egykor a legvidámabb barakk volt, ahol emberek boldogultak, éltek, noha az a kádári diktatúra volt, nem féltek annyira, mint félnek a demokráciában Orbántól. Én vagyok az utolsó, aki a Kádár–Nagy Imre-ügyben – amiért én igen sokat kapok – ne azt mondanám, hogy az erkölcsi és történelmi igazság Nagy Imre oldalán áll. De Kádár, ez az egyre öregedő ember, aki aztán beleőrült Nagy Imre kivégeztetésébe, mégiscsak azt kereste, hogyan lesz ez a diktatúra körülményei között élhető ez az ország. Magyarok százezrei és millió elkezdtek egyre jobban élni. Utazhattak. Ma már talán sokan nem értik, miért nagy ügy ez, de a cipőboltban cipő volt, a húsboltban meg hús. Kádár a diktatúrát próbálta egyre szabadabbá tenni, de hát világos, hogy ez nem működik. A végén törvényszerűen belebukott. A diktatúrából nincs út a szabadságba. A diktatúrának halnia kell.”

Orbán fordított utat jár be, a demokrácia körülményei között lopja a szabadságunkat
„És jön egy fiú 1989-ben, talán éppen ezen a napon, a jövő ígéreteként, mond egy átkozottul jó beszédet, a szeme akkor még tiszta és őszinte, vagy annak tűnik, és ez a fiú, hogy hatalmon maradhasson ő meg az ósdi, ócska, keresztény-konzervatív középosztály összes eszmei zagyvasága és önzése, éppen fordított utat jár be, a demokrácia körülményei között lopja a szabadságunkat. Ez egy tolvaj. Kádárnak volt bátorsága megpróbálni szabadabb levegőt csempészni a diktatúra egyébként dohos és bűzös falai közé, majd jön egy férfi, aki elárulja nemcsak a nemzetét, hanem önmagát is, aki a demokrácia egyébként szellős, kellemes világába hozza az önkény, a diktatúra áporodott levegőjét, becsap bennünket, becsapja az országot, és ma már félnek az emberek, csöndben vannak, nem mernek megszólalni. És azon gondolkozom, lesz-e erejük legalább a szavazófülkében felháborodni, vagy még ott is félni fognak, hogy oda is belopózik a hatalom, és figyeli, kire szavaznak. Mert ettől még ez is kitelik, mert egy csaló gazember.”

Jól alszik, Viktor? Csak a szotyolát köpködi vagy a nemzetére is köp?
„Ha győzni akar Magyarország jobbik fele és lelkiismerete, ha a demokraták vissza akarják adni ennek az országnak, ami az övé, a szabadságot, akkor le kell építeni a félelemnek ezeket az egyre vastagabbá váló falait. Mert látom, hogyan suttognak, hogy alakoskodnak. Látom, hogyan fordítanak hátat, nehogy megtudják, hogy ők kik és mit gondolnak. Jól alszik, Viktor? – kérdezem én. Jól alszik, amikor százezrek magától félnek, meg a rohadt rendszerétől? S mondja, csak a szotyolát köpködi rohadt módon a stadionban, vagy köp a nemzetére is?”

A mi országunkban a parlamenti képviselő nem adja el a lelkét
„Mi egy másik országot képzelünk el. Nem olyat, ahol hitvány középszerűek, akik háromszázezer forintért eladják a lelküket, elmennek parlamenti képviselőnek, és bármilyen törvényjavaslatot odadugnak a kezükbe, benyújtják mint a sajátjukat. Nem olyan polgármesterekkel akarunk élni, akik csak azért akarnak beruházni, mert akkor tíz százalék nekik is jut.”

Egyházak: a lelkek szolgálata nem azonos Orbán Viktor szolgálatával
„Mi azt gondoljuk, hogy ez a mi országunk. És nem kell nekünk ehhez megváltó, és senki, aki ezt elmondja a Demokratikus Koalíció sok-sok hívének, mert Őszöd óta a DK-ban hívők sokasága tudja, hogy az igazság és a tisztesség a mi oldalunkon áll. Mi olyan országot akarunk, amelyben szabadon lehet hinni Istenben, a genetikai véletlenben. Ahol az egyházak, bár kereshetik az üdvözüléshez vezető utat, de tudják, hogy az út semmiképpen nem a politikai hatalmon keresztül közelíthető meg, és tudják, hogy a lelkek szolgálata nem azonos Orbán Viktor szolgálatával. Ne csodálkozzanak azok az egyházak, amelyeknek nem a jóság, a tisztesség, a keresztényi szeretet és megbocsátás a fontos, hanem Orbán kollégának a hátsó fele, ha megvetjük őket. Ha ugyanúgy bánunk velük, mint bármely más politikai tényezővel. Mert el kell dönteni: aki a földi hatalmat szolgálja, az nem szolgálhatja Isten békéjét. Tessék eldönteni: vagy itt, vagy ott.”

Alkotmánybírók: nem tűrhetik szó nélkül, hogy megalázzák őket
„Mi olyan országot szeretnénk, ahol az alkotmánybírók nem tűrik el szó nélkül, csak azért, mert van kétmilliós fizetésük, hogy megalázzák őket. Hogy elveszik a jogkörüket. Aztán még nyammognak és csámcsognak is egy kicsikét hozzá. Olyan országot akarunk, ahol ha valakit megláznak, különösen ha ezek közjogi méltóságok, fölemelik magukat, és példát mutatnak a többségnek, hogy nem tűrjük el, hogy lázadunk! Hogy szembemegyünk, hogy lássa a sokaság, nem muszáj lehajtani a fejünket, és nem muszáj csöndben maradni, eltaposottnak lenni, hanem föl is lehet állni. Erről szól Őszöd, és ez az üzenete a Demokratikus Koalíciónak – amely úgy meg fogja ezeket verni, de úgy!”

Politikusból sok van, kellene egy-két államférfi is
„Nem tudom, mennyi idő kell hozzá. Persze, azt szeretném, hogy jövőre, de ahhoz sok minden kell még. Ahhoz az kell, hogy legyen bölcsesség is. Politikusból sok van. A mi oldalunkon is. Mi lenne, ha lenne egy-két államférfi, kollégák? Mi lenne, ha ezt a sok sasszét végre fölváltaná az egyenes út? Mi lenne, ha nemcsak magára gondolna mindenki? Mi lenne kollégák, ha úgy viselkednétek, mint akik értik, hogy az ország nagyobb része ennél jobb életet kíván? Mi lenne, ha értenétek, milyen az, amikor nyolcvanezer forintért a nővér testeket emelget egész éjszaka? És semmi reménye, hogy ennél több lesz? Mi lenne, ha értenétek, milyen az, amikor az embernek hónap huszadikán nincs már egy rohadt buznyákja sem? Ehhez képest, őszintén szólva, ki érdekel, hogy mit mondanak magukról ezek a fiatalemberek, akikben egyébként van tehetség és tisztesség is, de ennél több kell. Böcsület.”

Nagy Imre térde legyen a mérce, hogy végre ne kelljen hazudni ebben az országban
„Vessétek szemeteket Nagy Imrére, aki magányosan, a cellájában végül a hazájáért az akasztófát választotta. És gondoljatok arra, milyen nagyszerű ez a világ, ahol legalább nem az akasztófa árnyékában élünk. Hogy azok a döntések, amelyek ránk várnak, összese sem hasonlíthatók ennek a miniszterelnöknek, Nagy Imrének a döntésével. És ő meghozta ezt a döntést is. Akkor meg ti mi a francot szórakoztok, drága barátaim? Mi lenne, ha legalább Nagy Imre térdéig érnétek? Ha legalább ezt megcéloznátok mérceként? Mert Nagy Imre térde, úgy látom, sokaknak áthidalhatatlan magasság. Mi, a Demokratikus Koalícióban, célozzuk meg Nagy Imrének ne a térdét, hanem a szellemét, szemének tündöklő szikráját, az akaratát, és mondjuk együtt azt: abban az országban, amelyben mi hiszünk, nyugalom van, békesség, ott tudjuk szeretni azt, ami másmilyen, amelyben – hogy felháborítsam jobboldali barátaimat – akár homoszexuális is lehetsz, az lehetsz, aki vagy, mert az a fontos, hogy végre ne kelljen hazudni ebben az országban.”

„Nagy Imre, mártír miniszterelnök halálának napján azt szeretném, ha megfogadnánk, hogy jó magyarként, jó hazafiként megküzdünk ezért az országért, mert ez az ország valóban többet érdemel. A köztársaságért, Magyarországért!

/mzs/