A tehetség mellett a másik kérdés, ami a Klubrádió hallgatói és talán mások gondolataiba is befészkelte magát az, hogy vajon okos ember-e Orbán Viktor. Sokan vonják kétségbe, hogy az-e. Két évvel ezelőtt még egyértelműen rávágtam volna, hogy természetesen az! Ma már nem tenném, elbizonytalanodtam és nem tudom egyértelműen megítélni, vajon tényleg okos ember-e.

Mindkét állítást meg kell magyaráznom, mert egyik sem magától értetődő. Ehhez azonban a legelőbb meg kell különböztetnünk egymástól az okosságot és a bölcsességet. A kettő között hierarchikus viszony van, de mindkettő arról szól, hogyan oldja meg valaki az előtte álló feladatokat és problémákat. Az okos ember látóköre azonban meglehetősen szűk. Például: felfogja ugyan, hogy azért hasznos jól megírni a matek dolgozatot, mert a jó osztályzatnak örülnek a szülők, és a tanár is becsülni fogja, ráadásul a bizonyítványa is szebb lesz majd, de ennél többre nem futja tőle. Nem érti és nem is törődik vele, hogy van-e bármiféle értelme a matematikai tudásnak vagy egyáltalán bármilyen tudásnak. Az okos ember számára minden tudás, ember és dolog értelme kimerül abban, hogy fel tudja-e használni a maga javára vagy sem, hozzájárulnak-e céljai eléréséhez. Az okosság elvész a partikuláris célokban, és jól érzi magát ott. A társadalom számos területén hasznos lehet ez az okosság, és még károkat sem feltétlenül okoz másoknak. Fontos meghatároznunk az okosság ellentétét, amely ugyanabban a partikularitásban gyökeredzik. Nevezzük hát butának azokat, akik nem képesek felismerni a közvetlen érdekeiket, és nem képesek megoldani a feladataikat úgy, hogy azoknak haszna legyen a számukra.

A bölcsesség nem azért áll az okosság felett, mert többet ért meg a világból, hanem azért, mert nem csak önmagára figyel. Míg az okos embert tetteinek csupán azok a következményei érdeklik, amelyek közvetlenül járulnak hozzá céljainak eléréséhez, a bölcs eleve másként gondolkodik. Számára a gondolatoknak és a tetteknek nemcsak önmagukra vonatkoztatottan van értelme, az okosok által követett célok, ahogyan a bölcs látja, nem önmagukban állnak és jelentésüket sem a közvetlen hatásaikból nyerik el. A bölcs számára a következmények olyan láncolatot és/vagy struktúrát alkotnak, amelyek a partikuláris célok elérésén keresztül az élhető világhoz vezetnek. A bölcset érdekli az út, amelyen halad, az okost csak az, hogy egyik állomástól a másikig érjen. Tudja, a megérkezésnél sokkal fontosabb, hogyan tettük meg a célhoz vezető utat, mert ettől függ, merre és hogyan mehetünk tovább, és tudja azt is, hogy megállni lehetetlen. A tudásának az értelme tehát abban van, hogy képes felfogni, miféle következményekkel jár a partikuláris célok követése, tudja és érdekli is, hogy ez akadályozza vagy segíti a többieket. Cselekvésének az ad értelmet, hogy képességei és lehetőségei szerint elősegítheti, hogy közös célokká formálódjanak az egyes cselekvések, és az egyesek is elfogadják, hogy a mások számára káros következményeket nem vállalhatják fel céljaik elérése során. Azokat az embereket pedig, akik nem képesek belátni a társadalmi folyamatok szerteágazó és nem várt következményeit, ostobának nevezhetjük. Azokat meg, akik képesek lennének a bölcsességre, de nem hajlandóak élni vele, tisztességtelennek kell hívnunk. Lehet tehát valaki okos és ostoba, illetve tisztességtelen egyszerre.

Az okosság és a bölcsesség két követelmény, amely nem mindenütt és nem mindenkivel szemben áll fenn. Egyáltalában nem szükséges, hogy mindenki bölcs legyen, vannak azonban olyan tevékenységek, amelyek megkövetelik, hogy művelőjük bizonyos mértékig bölcs legyen. Ilyen a politika is.

A politikai okosságot a korlátolt sikerorientáltság jellemzi. Az okos politikus a hatalom érdekében finomabban vagy durvábban, de felhasznál minden eszközt, tekintet nélkül alkalmazásának következményeire. Csakis egyetlen cél lebeg a szeme előtt: hogy minden egyes siker hatalmat szül, és minden hatalomból újabb hatalom fakadhat. Orbán Viktor egész pályája során ebben az értelemben vett okos politikus volt. Soha nem szégyellt semmit, soha nem bánt meg semmit és soha nem érdekelte, milyen egyéb következményei voltak a tetteinek. Természetesen számos ilyen okos politikus találhattunk más pártokban is. Ezt a politikusi magatartást a felelőtlenség és az erkölcstelenség különféle kombinációi jellemzik. Nagyon érdekes, hogy a magyarországi egyházaknak mennyire nincs érzékük egyikhez sem. Fogalmazzunk másként, mert ez talán közelebb áll a valósághoz: az egyházak nem törődnek sem a felelősséggel, sem az erkölccsel, ha az érdekeikről van szó*.

Az okosság természetesen elvezethet a hatalom és/vagy a vagyon megszerzéséhez, ez sokaknak sikerült már. Viszont sohasem visz tovább. Aki csak ennyit akart, az megérkezett, és mivel nem akar már sehová sem menni, megpróbálja úgy alakítani a világot, hogy sohase kelljen megválnia a hatalomtól. Ekkor azonban látóköre még inkább beszűkülhet, és még a butaságról is azt képzelheti, hogy bölcsesség. Két évvel ezelőtt azért válaszoltam volna kétségek nélkül azt, hogy Orbán Viktor okos politikus, mert ez egyértelműen látszott abból, ahogy korlátolt céljai érdekében minden akadályt széttaposott maga körül. Ma viszont gondolkodása és tettei ambivalenssé váltak. Láthatólag elhiszi a legsötétebb butaságról, például a Matolcsy-féle gazdaságpolitikáról, hogy érdekében áll fenntartani, mert hozzájárul hatalmának megőrzéséhez. Úgy tűnik, már azt sem tudja megítélni, mi hasznos neki és mi nem. Ezért elbizonytalanodtam, vajon tényleg okos politikus-e még Orbán Viktor, vagy már nem az.

Sohasem tartottam viszont bölcsnek. Elismerem, néha, régebben keletkezett ilyen látszat, s neki is érdekében állt, hogy ezt terjessze magáról. Nem tartottam bölcsnek, mert sosem akart és sohasem tudott az orránál, vagyis a saját hatalmi érdekeinél tovább látni. Ez eleinte nem volt túl veszélyes, de 2002 és különösen 2006 után azzá vált – nem sorolom fel, hogy mi mindenben érhető ez tetten, hisz annyiszor írtunk erről itt a Galamusban is, hogy már minden olvasónk kívülről tudja. Orbán Viktor nem bölcs politikus, mert nincs előtte semmilyen értelmes cél. A hatalom megtartása, egy önkényuralmi rendszer kiépítése ugyanis teljesen értelmetlen cél. Nem bölcs, mert képtelen megérteni tetteinek következményeit, és mert a saját önző céljainak akarja alárendelni valamennyiünk életét. Nem bölcs, mert nem vállal felelősséget mindazért, amit tett és tesz, mert csakis a saját korlátolt érdekeit követi.

* Az egyház szervezet, s egy szervezet tulajdonságait sohasem hordozza minden alkalmazottja. Szerencsére.

Krémer Ferenc