Fotó: Tóth Gergő.

- Két éve találkoztunk utoljára. Mozgalmas időszak volt Ön mögött, fellépett a Milla tüntetéseken, részt vett a Klubrádióért vívott harcban. Azóta viszont mintha parkolópályán lenne. Mi történt?

- Én már két éve is jeleztem, hogy rezignált "nyugger" vagyok. Ez az állapot mostanra kiteljesedett. Már tudom, hogy ez a "maszkabál" egyhamar nem fog véget érni. Gyakran eszembe jut, hogy hiúságból vagy rosszul értelmezett művészi öntudatból sokáig azt gondoltam, talán lehet valami hatásom a társadalmi folyamatok alakulására. Ma már nem áltatom magamat ezzel.

- Volt egy beszélgetésünk a választások előtt is. Ebben szintén elhangzott, hogy már nincs mondanivalója. Aztán jött egy ügy, ami magával ragadta, és jött az új lemez teli ütős, aktuális dalokkal. Miért gondolja, hogy egy újabb nekibuzdulásnak nincs értelme?

- Megváltoztak a zenehallgatási szokások, és az Illés szekerén fogadtatása is azt mutatja, hogy egyre kisebb az igény a fizikai hanghordozók iránt. Igaz, a szakma elismerését elnyertem, de a kiadó azóta megszűnt, nem tudom, egyáltalán kapható-e még a lemez, és az új dalokat szinte csak a Klubrádió játszotta. Vidéken alig ismerik ezeket a számokat, tehát bármit írok, nem jut túl Budapest határán. Ráadásul mind erősebben érzem, hogy az a fajta polgári szabadságeszmény, amit képviselek, valójában pusztába kiáltott szó. Ennél most sokkal hangosabb kürtöket fújnak, és szomorúan látom, hogy mára az emberek többsége mintha belenyugodott volna, hogy nem polgár a saját hazájában, hanem kiszolgáltatott alattvaló.

- Legutóbbi interjúnk így zárult: "Ha a kormány továbbra is a háborús logikát követi, könnyen megeshet, hogy már a következő választást elveszíti. De ha nem, akkor is felnő majd és működésbe lép egy új nemzedék, amelyik nem kér belőlük".

- Lassan felnő, csak az új nemzedék legtehetségesebb, leginkább vállalkozó kedvű tagjai elmennek az országból. Két éve még azt gondoltam, az emberek nem fogják tűrni ezt a történelmi hátraarcot. Akkor még nem hirdettek szabadságharcot az EU ellen, nem volt mozgósítás és háborús jelszavak. Elképeszt és megdöbbent, ami itt folyik, mint ahogy az is, hogy sokan a régen lejárt szavatosságú gyógyszerekben bíznak. Mindenesetre a kormány kommunikációja szerint Magyarország jobban teljesít, így aztán nem véletlen, hogy Koncz Zsuzsi új lemeze Tündérország címmel jelenik meg.

- Ejtsünk szót az idei nyár egyik botrányáról vagy ha úgy tetszik, apoteózisáról: az új István, a királyról. Egy vallomással kezdeném, élőben láttam az első előadást a Királydombon. Beleszerettem, az életem része lett, ahogy másoknak is. Értem és elfogadom az új Istvánt, de megszeretni nem tudtam.

- Sokaktól hallom ugyanezt. De talán kevesen tudják, hogy az eredeti István hangzó anyag volt, egy dupla nagylemezre írtuk Leventével. Erre épült a királydombi, hihetetlenül látványos produkció, sok lelkes és tehetséges ember közreműködésének köszönhetően. Az előzetesen felvett hanganyag képezte aztán évtizedeken át minden későbbi előadás zenei alapját. Mindenkibe ez égett bele… Ugyanakkor valahogy standardizálódott a színpadi megjelenés, kialakultak a sablonok, amiket Levente is, én is kezdtünk már unni. Szakralizálódott a mondanivaló is, akár egy passiójáték, amit mindenki tud, de már senki sem gondol bele. Úgy éreztük, használhat a darabnak egy másféle felfogás. Ezért kértük fel a jubileumi előadás megrendezésére Alföldi Róbertet, a kortárs színházi élet kiemelkedő figuráját. A szegedi bemutatón láttuk először az elkészült művet. Kétségtelen, hogy voltak meglepő jelenetek, váratlan megoldások, de alapjában véve korszerű, modern színházat csinált Alföldi, és rendkívül hálás vagyok neki, mert komolyan vette a darabot. Azt pedig végső soron senki nem vonta kétségbe, hogy megrázó, felkavaró, izgalmas előadás született. Számomra ez azt jelzi, hogy sokféleképpen értelmezhető a mű. Márpedig én annak idején pontosan azzal a meggyőződéssel írtam a darabot, hogy nincs egyetlen érvényes igazság, az élet sokszínű és sokféle megközelítésben látható illetve láttatható, s meg kell tanulnunk elfogadni a miénktől különböző szemléletek létezését.

- Sejtette, hogy a bemutató vihart kavar? Főképp a ketrecként ránk záruló korona verte ki egyeseknél a biztosítékot.

- Talán azért is, mert azt jelképezi, hogy a nemzeti összetartozás érzése, ami a 80-as években felszabadítóan hatott mindenkire, az most az "oszd meg és uralkodj" hatalmi politika foglya és a jövőnket zárja el az Európába vezető út előtt. Egyébként a darab már 1983-ban is erről a tragikus megosztottságról szólt. És ha a művésznek az a célja, hogy új irányt adjon a közgondolkozásnak, akkor ez a mű - régen is, most is - elérte a célját.

- Mire gondolt, amikor azt mondta: "ma sokkal hangosabb kürtöket fújnak"?

- Az Illés szekerén lemezről úgy véltem, hogy fontos, összegző alkotás. De amióta egyre durvább ütközetek zajlanak a kommunikációs térben, be kellett látnom: én ezt nem tudom, nem akarom túlkiabálni. Bizonyos jelenségek, helyzetek kísértetiesen ismétlődnek, a "déja vu" érzetét keltik bennem, mintha már láttam volna ezt, sőt azt is tudom, hová vezet. Aki elolvassa Márai Hallgatni akartam című könyvét - amely az író 1938-1949 közötti emlékezéseit tartalmazza - megértheti, miért azonos természetű a nemzeti szocializmus és a bolsevizmus. Azért, mert a különböző színű diktatúrák egyaránt üldözik, és idegen testnek tartják a szabad polgárt, aki maga akar rendelkezni sorsa felett, és nem kíván a hatalom kegyétől függő vazallus maradni. Itt ellenség lesz mindenki, aki az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát emlegeti, akinek fontos a Köztársaság, és aki látja, hogy a jelenlegi kormányzat az etatizmus, a központi akarat érvényesítése irányába tesz mind gátlástalanabb lépéseket. Az a demokrácia, ami minden normális országban a hatalom megosztására épül, nálunk már nem működik. A látszólag független intézményeket kétharmados alapon sok évre kinevezett barátok és hűbéresek igazgatják. Tehát hazánkban az autokratikus hatalomgyakorlás felé haladunk, már gyakorlatilag rendeleti kormányzással, szemben a lanyhuló ellenállással és szabadságvággyal. Eközben demokratikus díszletek közt úgy alakítják a játékszabályokat, hogy hatalmukat egy választási vereség se befolyásolhassa lényegesen.

- Elmehetett volna, más zenészek is megtették. Bánja, hogy itt maradt?

- Én csak az anyanyelvemen tudok úgy megfogalmazni gondolatokat, hogy sokak számára érthető legyen. Ha a szüleim 56-ban disszidálnak - tízéves voltam akkor - bizonyára másként alakul a sorsom. Talán számítógépes fejlesztő lennék a világ túlsó felén. Ez az eredeti szakmám, Dani fiam is ezt műveli Amerikában. Babó, a kisebbik lányom erős vonzalmat érez a lengyel kultúra iránt. Olyannyira, hogy a krakkói Jagelló Egyetemen tanul, s nem titok, hogy ebben egy lengyel fiú is igen nagy szerepet játszik. Lucát, a másik lányomat a devianciakutatás érdekli, most Amszterdamban társadalomtudományt hallgat. "Képzeld apu, itt minden másképp van! A szélsőjobbosok egyben melegjogi aktivisták, és a zsidók nem nemzetidegen elemek, hanem szívesen látott országlakók" - újságolta a múltkor. Nyugat-Európa nagyon máshol tart. Ez történelmi adottság is, de hát a 80-as évek vége felé már azt reméltük, a különbség csökkenni fog, s egy darabig tényleg úgy tűnt, jó irányba megyünk. Azokban az években volt valami tavaszias hangulata az országnak. Most viszont mindinkább a télbe futunk, fogy a fény és terjed a sötétség.

- Ha lélekben feladjuk, akkor itt semmi sem fog változni.

- Nem gondolom, hogy Magyarország egyszínű, vagy hogy az ország egésze azonos a magát állampárttá kinevező társasággal. Most éppen ezerötszáz zenész tiltakozik a kormányzat legújabb húzása, az Artisjus bekebelezése ellen. Remélem, lesz valami eredménye. Nemrég volt egy székelyföldi turném, ott mintha jobban értenék, miről szólnak a dalok. A színpadon, a zenészek közt otthon érzem magam, vannak barátaim és szerető családom, csak hát az én világom mind jobban különbözik attól, amit Magyarország magáról mutat. Mintha a szavak és a tettek, a kijelentések és a tények egy folyó két partján lennének. Mintha nem ugyanarról az országról volna szó. Én is tudom, hogy amit a nagyközönségnek a színpadon eljátszanak az cirkusz, álca, Patyomkin-falu. A darab forgatókönyvét homályos szobákban írják, fogalmam sincs milyen elvek, elképzelések alapján. Időnként nyilvánosságra kerülnek eltitkolhatatlan dolgok, ilyenkor az emberek - mintegy kulcslyukon keresztül - bepillantanak a valóságba. És ha belegondolok, hogy egy esetleges kormányváltás után a kis és nagy machinációk lelepleződhetnek, akkor megértem, miért ragaszkodnak foggal-körömmel a hatalomhoz.

Sombor Judit írása a Népszavának