Mi lesz az önkormányzatokkal? Felperzselt föld

Huszka Imre írása

Sokan még mindig bíznak abban, hogy az összefüggéstelen, ellentmondásos kormányzati lépések egyszer csak összeállnak, és végre az avatatlanok számára is felsejlik a Nagy Mű. A józanabb lelkek szerint viszont – ahogyan az elmúlt évtizedekben is – a külvilág realitásai mellett a mindenkori uralkodó párt belső harcai akadályozzák a kibontakozást. A legkeményebb csatákat önmagával a Fidesz az önkormányzati reform terepén vívja. Hálás dolog volt jobbról és balról is tehetetlenkedésnek nevezni, ami kormányzás címén a 2008-as népszavazás után folyt – könnyebb volt nem észrevenni, milyen ádáz harcokat vívtak az MSZP és az SZDSZ bandériumai.

A Fideszt a szakértők többsége hajlamos egységben menetelő falanxként leírni, például a jobboldalra jellemző tekintélyelvűség vagy épp a nyolc év alatt felgyülemlett revánsvágy okán, de az egyre nehezebben fenntartható látszat mögött éppúgy egy heterogén, ezer érdek által szabdalt tömegpárt van, mint egykor az MDF vagy az MSZP esetében. Mindaddig, amíg gyenge érdekérvényesítő erejű csoportokkal (rokkant- és öregségi nyugdíjasok, kiskeresetűek, munkanélküliek, katonák, tűzoltók, segélyen élők) kell tengelyt akasztani, a szövetség működik. Ám ez kevés: a társadalmi nagyrendszerek, amelyekre a GDP ötven százaléka megy el, nem reformálhatók meg a rendszerváltás évében sebtében létrehozott s azóta leginkább csak toldott-foldott önkormányzati rendszer teljes átalakítása nélkül.

Helyi politika

Minthogy a Fidesz döntően az önkormányzatok révén „szervül be” a társadalomba, egyre világosabban látszik: e téren önmaga lesz az átalakítás fő akadálya, amint állami iskolákat és egészségügyet tervez, vagy amikor a helyi közigazgatást kívánja elvonni a településektől. A módszerhez az elmúlt kilenc-tíz hónapban hozzászokhattunk: csepegtetett információkból, Fidesz-politikusok egymásnak ellentmondó nyilatkozataiból kellene összerakni azt, ami a gazdasági döntések mellett a polgárok közérzetét a leginkább befolyásolja. Tudniillik, hogy mit tervez a forradalmi kétharmad a helyi politika, közélet világában.

Az első lépés, a megyei kormányhivatalok megnyitása kissé felemás lett: az államigazgatásban előforduló több mint háromezer ügytípus alig egy százalékát képesek befogadni, jellemzően a hozzájuk fordulók helyett ők lépnek be az internetes Ügyfélkapun, s mindazt, ami amúgy is hozzáférhető, elintézik. Bár célként „a megyék megerősítését” hangsúlyozták, a legtöbb hivatal, a munkaügyi, az adó- és vám-, a közútkezelő, az állami nyugdíj- és egészségbiztosítás továbbra is az MSZP–SZDSZ-kormány által létrehozott regionális szervezeti formában működik.

Így a megyék közjogi státusa – úgy tűnik – továbbra is Mohamed koporsójához hasonlatos: 1990-ben megfosztották őket közigazgatási szerepüktől, vagyonukat pedig az elmúlt évtizedekben szép lassan felélték. Maradt egy árva, nem túl hálás feladat, az intézményfenntartás, de például a névleg megyei tulajdonú kórházak gazdálkodásához jószerivel semmi közük, gazdasági, területfejlesztő szerephez pedig forrásuk nincs. Összevonásokat, elbocsátásokat hozott a megye alkalmazottaira az új rend – most takarékoskodni kell, empatikusan.

Korábban lehetett nyakló nélkül hiteleket felvenni Orbán Viktor 2006-os győri útmutatása szerint, aki a Fidesz XXI. kongresszusán, illetve az ott megalakított önkormányzati szövetség gyűlésén erre kimondottan felszólította híveit, mondván, ha hatalomra kerülnek, mindenki megkapja a magáét.

Nyilván a Pest megyei diákok, akik hetek óta nem kapnak meleg ételt, s valószínűleg a jövő tanévben tankönyveket sem, mert a közgyűlés fizetésképtelen, nem hallottak erről. Az önkormányzatok adóssága ma már ezermilliárd felett van. Várható, hogy Szigetvár, Esztergom és számos kisebb település eleste után jó néhány megye is a csődgondnok kezére kerül. A kormány – szigorú feltételek mellett, amelyeket ellenzékből a legdurvább beavatkozásnak minősítettek volna – átmenetileg kisegíti a legnehezebb helyzetben lévőket, bár ahogy az államháztartási hiányt látjuk, ez is bizonytalan. Akár az, mit tervez hosszú távon a Fidesz az önkormányzatokkal. A „lopakodó reform” célja az ellenfél elaltatása.

A nagy kiszervezés

Kérdés, ki az ellenfél. Amikor néhány hete váratlanul kiderült, hogy Orbán Viktor államosítani akarja a teljes iskolarendszert, Kósa Lajos felhorkant. Többen úgy látják: a vidéki izomembereket rosszul érintené, ha csendesen megfosztanák feladataitól az önkormányzatot, kihúznák alóla hatalmi bázisát, amely a poszt- és pénzosztásra épül. Pedig úgy tűnik: Orbán ki akarja szervezni a közoktatást, az egészségügyet, sőt a közigazgatást is hűséges polgármesterei alól.

Mások – közéjük tartozik Lamperth Mónika volt belügyminiszter, MSZP-s képviselő is – úgy gondolják, Orbán Viktor célja a totális hatalomkoncentráció. Ennek útjában szerinte alig vannak akadályok.

– Elég megvásárolni vagy sarokba szorítani egy-két erősebb vidéki Fidesz-vezetőt, a többiek meg füttyszóra ugranak – fogalmaz. – Orbán éppoly nehezen tűri a helyiekkel való alkudozást, mint anno Gyurcsány Ferenc. (Emlékezzünk, ő javasolta az összeférhetetlenség törvényi kimondását, hogy polgármester ne lehessen képviselő, ne szorongathassák helyi ügyekkel.) Orbán Viktor kétharmados többségének birtokában másképp csinálja. Létrehozzák a járási – miket is? – talán szolgabíróságokat, ehhez rendelik „le” a közoktatást, az egészségügyet, a jegyzőséget pedig megkettőzik, lesz állami és önkormányzati jegyző, utóbbi nyilván csak a testület által hozott döntések végrehajtását ellenőrzi.
Lamperth Mónika szerint Fidesz-mintára szervezik újjá az országot, alapjául a Horthy-korszak közigazgatása szolgál, figyelmen kívül hagyva az EU egyik legfontosabb elvét, amely szerint a döntéseknek ott kell születniük, ahol a következményeik jelentkeznek.

Kormánypárthoz közeli, inkognitójukat a szokottnál is gondosabban őrző forrásaink szerint viszont Orbán Viktornak még számos formában meggyűlhet a baja a „helyi erőkkel”.

Állami struktúra

– Tény, hogy jó néhány embert okosan kivett a rendszerből – fogalmaz egyikük. – Például Kovács Zoltán pápai polgármestert, vagy Hargitai Jánost, aki a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke volt – néhány hónapig –, és másokat. Az, hogy meglepetésre politikusokat nevezett ki az egyelőre súlytalan kormányhivatalok élére, leginkább az elszigetelésük érdekében történt.
Ágh Attila politológus is hasonlóan fogalmaz a Népszavában megjelent írásában: „A Fidesz béna és tehetetlen a közpolitikában, különösen a gazdaságpolitikában. Hiszen nem tud semerre mozdulni, mert ha bármerre mozdulna is, akkor saját magával, az ott állomásozó, frissen toborzott támogatóival kerülne szembe. Ezért a párt szerkezetileg is a körkörös semmittevésre van berendezkedve, vagyis strukturálisan alkalmatlan a strukturális reformra.”

Tipikus példa

A centralizáció híveinek (jobbhiszemű) magyarázata szerint a mostani rendszer égbekiáltóan rosszul szervezett. A miniszterelnök központosító törekvéseit stábja és sajtója a hatékonysággal igyekszik magyarázni, hisz a napnál is világosabb, hogy a réseken súlyos száz-, talán ezermilliárdok folynak el évente. Kérdés, hogy egy bürokratizált-hierarchikus állami struktúra, amelyhez volt szerencsénk a tanácsvilágban, mennyire lenne hatékony. Nyilván annyira, mint bármely vazallusi, felülről szervezett szisztéma, helyi mindenhatóságaival, mikszáthi urambátyámvilágával.

Persze van mit tenni a kistérségi vagy épp a regionális szerveződések terén is. Életképes példák mellett sok helyen áldatlan osztozkodást látunk, hisz a korábbi évek kormányai csak ösztönözni próbálták a társulásokat, teret adva a spontán, demokratikus folyamatoknak. Tipikus példa volt erre a közelmúltban Somogysárd és a közeli Mezőcsokonya háborúja: mindkét település kilobbizott – más-más forrásból – több száz milliós nagyságrendű támogatást iskolafejlesztésre, hogy aztán politikai fórumokon azóta is öljék egymást a gyerekekért.

Más nagyságrendben, de ugyanez zajlik Pécs és Kaposvár között. Az évtizedes harc most újra fellángolt: a Repa Imre vezette kaposvári kórház Pécs helyett Veszprémmel és Székesfehérvárral szövetkezne ellátási feladatokra, ami ellen a pécsi egyetem vezetése számos fórumon tiltakozott. Jellemző, hogy mindkét intézmény most kezdett súlyos tízmilliárdokat felemésztő fejlesztésekbe: Pécsett a négyszáz ágyas klinika teljes felújítás előtt áll, Kaposváron pedig tömbkórház épül annak ellenére, hogy a meglehetősen kidolgozatlan Semmelweis terv szerint nem is kap területi ellátó szerepet.

Vármegyei urak

Az ügyben már az amúgy hallgatag Bánki Erik dél-dunántúli Fidesz-választókerületi elnök is megszólalt: kijelentette, hogy meg fogja akadályozni Somogy megye kilépését.

És nyilván nem mellékes az sem, mennyibe kerül majd a rendszer átalakítása – az ütemezéstől függ, de a szakértők több száz milliárdról beszélnek. Állítólag 2013 januárjától vezetik be a járási közigazgatást, nyilván ezt követheti a többi. Úgy tűnik, a Fidesz hosszú távra rendezkedik be, kérdés, jut-e hely minden hűséges kliensnek.

Az önkormányzati funkció kiüresítésének kiváló példája, a már említett megyerendszer – úgy tűnik – biodíszletként, protokollszervezetként mégis megmaradhat, hisz az új alkotmány személyesen Orbán Viktor fogalmazta bevezetőjében a „vármegyéket” mint a területi tagozódás egységeit említi.

Somogyban a megyei vezetők már tudhattak erről valamit: a közgyűlés épp most túrta ki helyéről a múzeumot. Jakó Gergely alelnök „Európa legdrágább csontraktárának” nevezte az intézményt, amelyet most méltó helyére telepítenek, a közeli Taszár elhagyott, lepusztult laktanyájába. Az immár „vármegyei uraknak” nem jó az 1984-ben épült irodaház: visszaköltöznek a Fő utcai patinás, neoklasszicista épületbe.

Innen csak egy lépés, hogy az állami iskolák kötelező tananyaga legyen, kit kell „méltóságosnak”, „nagyságosnak” vagy „kegyelmesnek” szólítani – a díszmagyart már megcsináltatták a legutóbbi megyebálra.

Korábbi cikkeink a rovatban