Még évekkel ezelőtt láttam az El Camino Del Rey-ről készült videókat a Youtube-on, de akkoriban az anyagiak hiánya mellett azzal együtt, hogy néhol a mai napig azt írják róla, hogy illegális meg így-úgy életveszélyes, annyira valószínűtlennek tűnt eljutni ide, hogy el sem gondolkodtam komolyan a dolgon.

Viszont eltelt pár év, változtak a körülmények, december óta azon filózgattam, hogy hova utazzak tavasszal, és akkor megosztottátok a Világutazó blog Facebook oldalán az El Camino Del Rey-ről írt 2011-es cikketeket, én pedig újból elkezdtem utánanézelődni, hogy hogyan is működik ez.

Bár engem az illegális mivolta sem zavart volna, de kiderült, hogy több cég is foglalkozik itt túrák vezetésével, ami már gyanússá tette azt, hogy talán mégsem illegális az ösvényen korzózni. A helyzet a következő: eredetileg a vasúti hídról lehetett legegyszerűbben megközelíteni az ösvényt, viszont lebontottak egy bő 20 métert, ezért kezdődik a sziklafalon a semmi közepén az út, ezzel is megnehezítve a feljutást. Most ahelyett, hogy rásétálnál, alulról kell felmászni az útra, ami talán nem teljesen egyértelmű egy átlag turista számára, akinek nincs vagy vezetője vagy sziklamászási tapasztalata.

Az El Camino Del Rey nem illegális, viszont a síneken rohangálást valóban 6000 eurós büntetéssel sújtják. Nem mintha mindig lenne, aki ellenőrizné, az emberek vidáman szaladgáltak ki-be a vasúti alagútba, mondjuk szerintem az is elég büntetés, ha ott kap el a vonat, és a falhoz lapulva kell kivárnod, míg 10 centire az orrodtól elsüvít melletted 100-zal, egyéb lehetőségekről nem is beszélve.

Ami a veszélyt illeti, az El Camino Del Rey-en komolyan igyekezni kell, hogy meghaljon az ember. Természetesen mindenféle védőfelszerelés nélkül nem ügy, viszont ha szeretnénk elkerülni, akkor igazán könnyű. A via ferrata drót elejétől a végéig fel van szerelve, és azt rendszeresen ellenőrzik, ha kell, cserélik. Azt kell mondjam, ide nem sziklát mászni, via ferratazni érdemes menni, mert ezek a részarányukból fakadóan már-már csak érintőlegesen részesei az élménynek, aminek a csúcsát mindenképp a kilátás jelenti.

Nem tudom pontosan, milyen lehet tériszonnyal élni, nekem kicsit gyanús, hogy több ember állítja, hogy van neki, mint ahányan nem, talán nem mindenkinek pontosak a fogalmai róla. Nem tériszonyosnak lenni nem azt jelenti, hogy bármikor kiülnék a 200 méter magasan lévő vasrúdra biztosítás nélkül lábat lóbálni, igenis fura, félelmetes érzés áttipegni egy ilyenen. De aki nem szédül le 2 méter magasból, az már 200 méterről sem fog szerintem, ráadásul ezek a magasságok a helyszínen már felfoghatatlanok, egyszerűen nem jönnek át. 

Az El Camino Del Rey egy egészséges ember számára egy minimális fizikai megterheléssel, és némi mászással járó nagyobbacska sétát jelent - napi 14 óra számítógép mellől álltam fel, farmerben (ami nem kifejezetten sportruházat, ugye) sétáltam végig, és másnapra még izomlázam sem lett.

Magát az El Camino Del Rey-t végig lehet rohanni 1 óra alatt is, de nekünk nagy szerencsénk volt a túravezetőnkkel, Steve-vel is, aki egy vérprofi sziklamászó volt a Barbary Rock Adventures képviseletében, évente 40-50 túrát vezet az ECDR-en, és tényleg mindent tud róla, amit tudni érdemes. Az út során végig fotózott, így mindenkiről készültek szuper képek, és túránk úgy vált 5 órássá, hogy oda-vissza 3-5 percenként megálltunk, és mutatott vagy mesélt valami érdekességet. Ilyen például, hogy az úton lévő lyukak sem olyan veszélyesek, mint amilyennek tűnnek, ugyanis olyan sosem történt, hogy valaki alatt beszakadt volna a beton.

Azokat minden esetben a magasból lepottyanó sziklák becsapódása okozta, többek közt ezért is érdemes védősisakot hordani az út során. De ismerte azokat a helyeket, ahonnan a legjobb fotókat tudott rólunk lőni, és mutatott például szundikáló denevért is egy barlang plafonjában lévő lyukban, ahova magunktól be sem mentünk volna. A hab a tortán a túra végén az volt, hogy a sziklafal közepén kezdődő - számunkra visszafele inkább végződő - útról, 27 méter magasból kötélen ereszkedtünk le egyesével. A vicc az, hogy egy köteles ereszkedés nem kifejezetten El Camino Del Rey-specifikus dolog, mégis talán ez volt a legfárasztóbb és legveszélyesebb része a túrának. Ha rosszul engeded a kötelet, becsípődhet a kezed, és onnantól kezdve se fel, se le, jöhet a mentés. Persze nem kötelező magadnak intézni, ha jól értettem, a túravezetőnk is le tudott volna engedni minket, de mi mind magunk csináltuk.

Így hát összegezvén a dolgokat: remélem, az írás nem vett el sokat a hely varázsából, viszont feloldott annyit, hogy belátható legyen, tényleg bárkinek nyugodt szívvel ajánlható az El Camino Del Rey, aki nem fél a magasságtól, átlagosnál nem rosszabb formában van, és gyönyörű tájakat szeretne látni. A megfelelő védőfelszerelés (amit a túravezetők általában biztosítanak) megléte és a vezetői utasítások betartása mellett nagyon kicsi a baleset esélye. Szóval akiben megmozdított valamit a képek látványa, és megteheti, de eddig bizonytalan volt, az ne legyen, hanem menjen, mielőtt felújítják. Azért szétesetten mégis mókásabb.

Szöveg és képek: Taker