2014. 7. 21. 05:00|Utolsó módosítás: 2014. 7. 21. 08:00|Gazdaság » Gazdaságpolitika

Pillanatnyilag nincs gazdasági racionalitása annak, hogy belátható időn belül megálljon, vagy akár lassuljon a magyarországi munkaerő-migráció - nyilatkozta a Világgazdaságnak a téma egyik hazai szakértője. Hárs Ágnes szerint ugyanakkor nem érdemes belebonyolódni az elvándorlással kapcsolatos számháborúba, mert nincsenek mindenre kiterjedő, megbízható statisztikák

Abban a jól mérhető pillanatban, 2004 májusában, amikor a korábbinál lényegesen könnyebbé vált az unióhoz újonnan csatlakozott országok, köztük Magyarország polgárai számára a külföldi munkavállalás, sem tőlünk, sem a szintén magas GDP-jű Szlovéniából és Csehországból sem indult meg tömeges elvándorlás.

A viszonylag magas életszínvonal, a várakozások és a biztató kilátások, valamint a meglehetősen nagyvonalú munkanélküli és szociális rendszer ugyanis visszafogta a migrációt – nyilatkozta lapunknak a Kopint-TÁRKI vezető kutatója. Hárs Ágnes azt mondja: a fordulópontot a 2007-es megszorító csomag jelentette, amire ráerősített az egykulcsos adó 2010-es bevezetése, majd 2011-től a jóléti és szociális rendszerek drasztikus megnyirbálása. Ezt követően felgyorsult a munkaerő-migráció Magyarországról, és az előreszámítások szerint lassan közelítjük a lengyelországi arányt, ahol a népesség 4–5 százaléka dolgozik külföldön.

A munkaerő-migrációban részt vevők számát azonban igazán becsülni sem lehet – nem is érdemes belemenni a témát egyre inkább átpolitizáló számháborúba –, következtetni inkább csak a trendekre tudunk a fogadó országokban bevándorlóként regisztrált magyar állampolgárok száma alapján készült tükörstatisztikákból és a munkaerő-felmérésekből – magyarázza a szakember. Ezek ugyanakkor azt mutatják, hogy folyamatosan nő a külföldön munkát vállaló magyarok száma. Hogy közülük mennyien terveznek hosszabb távra, a migránsok rejtőzködő volta miatt ugyancsak lehetetlen megmondani, de az biztos, hogy miként az elvándorlók száma emelkedik, úgy növekszik ezen belül azok aránya, akik – átmenetileg – biztosan nem térnek haza. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a migráció sosem egyirányú.

A visszatérők arányáról a német statisztikákból például elég pontosan lehet látni, eszerint a Németországban adott évben regisztrált magyarok kevesebb mint negyven százaléka jön vissza, míg arányuk 2008–2009-ben még több mint 50 százalék volt.
Ez is azt mutatja, hogy „ha a migráció egyszer elindul, nehéz megállítani” – mondja Hárs Ágnes, hiszen minél többen élnek kint, annál több a tapasztalat, a kapcsolat, amely másokat is hozzásegíthet a beilleszkedéshez, az elhelyezkedéshez egy idegen országban.

A kutató nem tartja reálisnak, hogy a Magyarország a közeljövőben képes lesz hazavonzani a migránsokat. „Aki elment, az megfizette a távozása árát, mindenféle értelemben. Jelen pillanatban pedig sem a magyar gazdaság, sem a szociális ellátórendszer, sem a közhangulat nem olyan, ami vonzó lehetne. Nincsenek munkahelyek, beruházások, nincs gazdasági növekedés, és nincs igazán kilátás sem arra, hogy ez hamarosan megváltozna” – ad további magyarázatot Hárs Ágnes. Az, hogy a magyar gazdaság nem prosperál, nem csak az elvándorlást ösztönzi, hanem a bevándorlásnak is gátja, és Magyarország már azokat sem vonzza, akik korábban még nálunk látták biztosítottnak a megélhetésüket. Pedig a migráció gazdasági előnyei letagadhatatlanok.