Orbán Viktor Tusványoson elmondott irányadó beszéde nem elsősorban a liberális demokrácia elvetése miatt, hanem az új világrendről alkotott fantazmagóriája miatt rémületes. Egy olyan országban beszél munkaalapú társadalomról, ahol lényegében nincs munkavállalói érdekképviselet, kifilézték a munkavállalói jogokat, és az ország közel fele nem is álmodhat munkáról.

(Fotó: Hír24)

Bár fontos, hogy a vezető végre önként kimondta, hogy meg kívánja szüntetni Magyarországon a liberális demokráciát, azaz a fékek és ellensúlyok rendszerét, a hatalom bárminemű korlátozásának rendszerét, és a kisebbségi vélemény érvényesülésének rendszerét, de ennél sokkal fontosabb a vezető társadalmi képe.
Ugyanis a munkaalapú társadalom víziója azt mondja ki, csak az ér valamit, aki dolgozik. Nem a munka van az ember megélhetéséért, hanem az ember van a munkáért. A munka érdem, nem lehetőség.

Félreértés ne legyen, mi is annak örülünk, ha minél több ember dolgozik, tud magának pénzt keresni, csak ez nem ilyen egyszerű. Felső középosztálybeliként, fehérként, jó kapcsolatokkal rendelkező, magasan képzett férfiként, számomra lényegében semmibe se kerül munkát találni. Lehet, lesznek az életemben olyan pillanatok, amikor fél évig mondjuk, nem lesz munkahelyem, de a statisztikai adatok szerint tovább nem nagyon, ha csak nem fordul az ország dolga még rosszabbra, vagy én nem fordítom a sajátomat szánt szándékkal rosszabbra.

De ezzel nincs mindenki így, és a jelenlegi globális tendenciák alapján, még kevesebben lesznek így. Jelenleg a világban nem a nagy munkaigényes, hanem pontosan az egyre kevesebb embert foglalkoztató technikák felé haladunk. Nem nagyobb, hanem egyre kisebb az ipar, a szolgáltató és a mezőgazdasági szektor munkaigénye is.

Magyarországon az elmúlt években nem nőtt a dolgozók száma, csak akkor, ha beleszámítjuk a közmunkát is. De a jelenlegi közmunkarendszer gazdaságilag tarthatatlan, és a rossz munkakörülmények, illetve az alacsony fizetés miatt, nem nevezhetjük megélhetésnek ezt a fajta munkát. Márpedig Orbán eddigi tevékenysége nem segített több munkahelyet teremteni, sőt a munkához jutás esélyét számos csoport számára nehezítette.

Amikor Orbán Viktor munkaalapú társadalomról beszél, azt a bűnt követi el, amit a rendszerváltás utáni magyar politikusok mindegyike. Nem vesz tudomást az ország alsó 50%-áról, és legfőképp nem vesz tudomást a legszegényebbekről. A rendszerváltás utáni Magyarországon csupán a felső 50% tudott bármikor is a jólétében pozitív változásokat elérni, csak ők tudtak plusz jövedelemhez, és ezzel jobb megélhetéshez jutni.

Magyarországon ma számos helyen már a második generáció nő fel munka, megélhetés, és ezzel oktatás, normális lakhatási körülmények, normális étkezés, kapcsolatok és példa nélkül, és ezzel nem csak újratermeli a szegénységet, hanem generációról generációra még inkább elveszíti a képességét a munkavállalás vagy munkakeresés iránt. Aki nem tanul meg írni-olvasni, nem tanulja meg, hogyan kell jól tanulni és dolgozni, vagy egészségügyileg képtelen a munkára, esetleg nincs tömegközlekedés a lakóhelyén, amivel eljuthatna a munkahelyére, vagy gyerekként iskolába, hónapokig nem eszik húst, és alultáplált, azt a munkaalapú társadalom kirekeszti, és ezt a kirekesztés generációról generációra örökíti át.

De az a társadalom, ami csupán a munkavégzés alapján válogat, a munkát tekinti értéknek, a dolgozó és az ember helyett, az kizárja a társadalom „normális” tagjai közül a munkaerő-piacról kiesőket, őket is az előbbi csoportokhoz kapcsolva, és így gyarapítva azoknak a tömegét, akik kirekesztettek a rendszerben, és termelik újra saját kirekesztettségüket.

Márpedig ezek az emberek is az ország részei, és itt is maradnak, az ő sorsukra pedig csupán a felemelkedési csatornák szélesítése lehet megoldás. Ennek a megteremtése viszont nem a munkára, hanem az emberre épülő társadalomképre alapulhat csak.

Magyarországon ma szükség van a munka még nagyobb megbecsülésére. Szükség van a dolgozók védelmére, hiszen naponta halljuk a sztorikat, a tárgyalás közben kirúgott szakszervezeti vezetőről, a gyerekvállalás után kirúgott anyukáról, a munkavédelmi előírások be nem tartása miatt megsérülőkről, és ismerjük a sztorikat a fekete alkalmazásról, az elfelejtett utazási támogatásról, a kötelező túlórákról, az alulfizetettségről.

De ha ezeket a problémákat megoldottuk, akkor se oldottuk meg az ország problémáit. Szükség van az oktatási rendszer megerősítésére és szélesebbre nyitására, a példateremtő felemelkedési lehetőségek bemutatására, olyan életpálya modellek bemutatására és rögzítésére, amik valóban segítik, és meg tudják győzni a szegénységből kitörni próbáló embereket, a borzasztó kemény előrejutás választásáról. Szükség van olyan lakhatási, kollégiumi programokra, amikkel megfelelő életfeltételeket tudunk ezeknek az embereknek biztosítani. És szükség van arra, hogy minél több emberből jól képzett munkaerő váljon, sőt szükség van arra is, hogy ezeknek az embereknek kinyíljon az értelmiségi pálya lehetősége is.

Hiszen a minél nagyobb társadalmi felzárkózás hozza magával a munkahelyeket, ma már nemcsak az olcsó, hanem a szakképzett munkaerő is számít. De az új társadalmi csoportok és tömegek megjelenése a ranglétra magasabb fokain sehol sem az eddigi privilegizált csoport új elnyomását hozta, hanem erős középosztályt, több munkahelyet, erősebb belső keresletet és erősebb gazdaságot. A nyugati államoktól, Indián át, Brazíliáig.

A munkaalapú társadalom viszont valójában nem a munkást, nem a dolgozót támogatja, hanem pont őket semmizi ki azzal, hogy a munka piedesztálra emelésével kiszolgáltatottá teszi, és még inkább lejjebb nyomja őket. A munkaalapú társadalom eltörli a munkavállalói jogokat, és azt mondja, küzdj meg a munkáért, hiszen az érdem; nem azt mondja, hogy a munka és a megélhetés nekem jár, hiszen ember vagyok. Így, aki Orbánt és a munkaalapú társadalmat támogatja, az vagy saját elnyomását, vagy mások kizsákmányolását, és a társadalmi szakadék erősítését tudja csak támogatni.