Kinyomtatom • Elküldöm •Hozzászólások (#8)

A kormány a magán-nyugdíjpénztári tőke átcsatornázásakor azt ígérte a pénztártagoknak, hogy megmenti a nyugdíjvagyont. Tavaly mégis ő kezelte azt a legrosszabbul, és a pénztárakhoz képest messze a legnagyobb veszteséget ért el az államosított megtakarításokon. Vagyis 2011-ben nem a kasszák "tőzsdézték el" az emberek megtakarításait, hanem éppen az állam.

Kevesebb mint egy hetük van a magánnyugdíjpénztár-tagoknak, hogy eldöntsék, visszalépnek-e az állami nyugdíjrendszerbe, vagy kitartanak pénztáruk mellett. Az állami kapu március 31-ig van nyitva. A döntés nem könnyű, hiszen a kormány a tavalyi nyugdíjállamosításhoz hasonlóan ismét zsarolással felérő, negatív ösztönzőket vetett be. Megszüntette a pénztári tagdíjat (ami ellehetetlenítheti a kasszák működését, vagy jelentős önkéntes hozzájárulással terhelheti a tagokat), és a mai napig nem tisztázta, hogy csökkentett, 75 vagy 100 százalékos állami nyugdíjat kapnak-e azok, akik a pénztárukat választják.

A tét nem kicsi: a 100 ezer pénztártagnak fejenként átlagosan 2,4 millió forintról, összesen 244 milliárdról kell eldöntenie, hogy – leszámítva a reálhozamot – az államnak adja, vagy inkább megtartja. A pénz biztosan jól jönne a kormánynak, a gond csak az, hogy most azokat a makacs pénztártagokat kellene meggyőznie, akik már tavaly sem hitték el, hogy megtakarításaik nagyobb biztonságban vannak az államnál.

A kormány azt ígérte a kasszatagoknak, hogy megmenti a nyugdíjvagyont, a tavalyi tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy ő kezelte a legrosszabbul. Ezt bizonyítja a magánnyugdíjpénztárak tavalyi eredményeinek és az államhoz került nyugdíjvagyon 2011-es alakulásának összehasonlítása. Az átláthatóság, a kormányzati ígéretek értékelése és az esetleges visszalépési döntések megkönnyítése érdekében a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest – az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) honlapján közzétett adatok alapján – kiszámolta, mekkora volt az állami nyugdíjvagyon-kezelés elért hozama. Alábbiakban az ő számításaikat közöljük és ez alapján elvégezzük az összehasonlítást a magánnyugdíjpénztárak hozamaival.

Magánnyugdíjpénztárak hozamai portfóliók szerint, százalékban Fotó: Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest

Vegyes volt a pénztárak teljesítménye

A magánnyugdíjpénztáraknak, ha az egész szektor összesített teljesítményét vesszük, rossz évük volt tavaly: nettó átlaghozamuk a PSZÁF adatai szerint -2,87 százalék volt. Ez nem azt jelenti, hogy minden pénztártagnak csökkent a megtakarítása, ez ugyanis erősen függött attól, hogy ki melyik kasszánál volt, és a három befektetési kosár (portfólió) közül melyiket választotta. Aki például a legalacsonyabb kockázatú konzervatív portfóliót (amelyben a pénztár szinte kizárólag állampapírokba fekteti a pénzt) választotta, kivétel nélkül pozitív hozamot ért el. A legjobb teljesítmény 7,5 százalék volt, emellett több pénztár is 6-7 százalékkal gyarapította tagjai megtakarítását.

De még a valamivel kockázatosabb kiegyensúlyozott portfóliók (melyekben már egyharmad részben hazai és nemzetközi részvények is vannak) döntő többségében is pozitív hozamot lehetett elérni (a legmagasabb hozam 8,5 százalék volt). A legtöbb kockázatos eszközt, például részvényt tartalmazó úgynevezett növekedési portfóliók nagy része viszont veszteséggel zárt. A legnagyobb veszteséget ebben a mezőnyben az OTP produkálta, -7,9 százalékos hozammal, de más pénztárnál ezzel a portfólióval is el lehetett érni kiugróan jó, 9 százalékos teljesítményt, ami egyébként a szektor legmagasabb tavalyi hozama volt.

Elpárolgott 200 milliárd forint

Az államhoz került nyugdíjvagyon már első ránézésre is sokkal rosszabbul alakult, mint a pénztárak által kezelt vagyon. A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap összesen 2946 milliárd forint értékű eszközt vett át a pénztáraktól tavaly június elején (főleg állampapírokat, befektetési jegyeket és részvényeket, május 31-i értéken). Ebből automatikusan megsemmisült 1387 milliárd forint értékű állampapír, mivel ezek az állam tartozását testesítették meg. A maradék vagyonból júliusban visszautaltak 216 milliárd forint reálhozamot a pénztáraknak, amit azok kifizettek a kilépett tagoknak.

Így azt mondhatjuk, hogy 2011 közepén 1342 milliárd forinttal kezdett el működni az állami alap (vagy inkább tőzsdézni, hiszen ezek már főleg részvények vagy befektetési jegyek voltak). Az év végéig ebből több részletben összesen 459 milliárd forintot befizetett az állam számlájára (a 2011-es költségvetésbe egyébként 529 milliárd ilyen befizetést terveztek). Ennek alapján a december végi állománynak 883 milliárdot kellett volna érnie. Ezzel szemben az Államadósság Kezelő Központ honlapján található kimutatás a megmaradt portfólió értékére csak 684 milliárdot közöl. A különbség nem kevesebb mint 199 milliárd forint, ami feltehetően árfolyamveszteség. (Csak összehasonlításul: idén megközelítőleg ennyi pénzt költünk például arra, hogy működjenek a bíróságok, a börtönök és a tűzoltóságok, illetve közel ennyi megy el a munkanélküliek szociális juttatásaira).

Az állam a legrosszabb vagyonkezelő

A kétszázmilliárdos veszteség egy 1342 milliárdos vagyonon kevesebb mint egy év alatt látványos bukás, mégsem lenne korrekt, ha ennek alapján állapítanánk meg az állam teljesítményét. Inkább az egész, 2946 milliárd forintos vagyonra vetítve érdemes megadni egy hozamot, hiszen az állam erről az összegről hozott döntéseket.

Ha figyelembe vesszük az Államdósság Kezelő Központhoz került vagyonon elért veszteséget, a megsemmisült állampapírokat, a reálhozamok kifizetését és a költségvetési befizetéseket, a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest számításai szerint az állam éves szinten -10 százalékos "hozamot" ért el az államosított nyugdíjvagyonon. Vagyis az állam a legrosszabb teljesítményt nyújtotta a magánnyugdíjpénztárakhoz képest, hiszen ez több mint 7 százalékponttal alulmúlja a szektor teljesítményét, és 19 százalékponttal a legjobb pénztári hozamot.

Kattintson a nagyobb méretért! Jelmagyarázat: K - Klasszikus, B - Kiegyensúlyozott, N - Növekedési portfólió Fotó: Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest

Van néhány tétel, ami ezt a 200 milliárdos veszteséget részben ellensúlyozza. Ilyen például az, hogy nem kellett új állampapírt kibocsátani azokra az összegekre, amiket a magán-nyugdíjpénztári vagyon átvételekor egyből bevontak, illetve a nyugdíjvagyonból történt költségvetési befizetésekre. Emellett a KFI modellje jegybanki kamattal számolta azt a hozamot, amit a magánnyugdíjpéztárak a befektetett vagyonon minimum elértek volna. Ennek célja az egyszerűsítés volt, ami még jóindulatú is az állammal szemben, hiszen a jegybanki alapkamat magasabb (vagyis: az államnak magasabb hozamot feltételezünk), mintha az összes kibocsátott állampapír átlagos hozama alapján született volna a számítás.

Mindenki viseli a következményeket

Az állam és a pénztárak eredményének megítéléséhez fontos figyelembe venni azt a különbséget, hogy az állam által elért veszteség szétterül majd az egész lakosságon, míg a pénztáraké nem, hiszen utóbbiaknál mindenki maga viseli a saját portfólióján elért veszteséget. Az államhoz visszalépett tagok jövőbeli nyugdíjának fedezete végeredményben az a nyugdíjvagyon lenne, ami a nyugdíjállamosítással átkerült az államhoz. A magánnyugdíjpénztárak bevezetésékor ugyanis azt a szabályt hozták, hogy a kasszatagok 75 százalékos állami nyugdíjat kapnak majd, amikor nyugdíjba mennek, és ezen felül a pénztáruktól számíthattak járadékra. A vagyon átvételével az állam vállalta, hogy 75 százalék helyett teljes állami nyugdíjat fog fizetni az átlépőknek.

A kormány gyakorlatilag azt üzente: aki odaadja neki a pénzt, mert neki most kell, annak megígéri, hogy cserébe a 20-30-40 év múlva hatalmon levő kormány többet fog elvenni neki a többiektől, mint akkor kellett volna, ha a magán-nyugdíjpénztári rendszer fennmarad. Abból, hogy a nyugdíjvagyont elpazarolja az állam, az következik, hogy ezt a jövőben többletadók formájában vagy alacsonyabb nyugdíjak formájában valamelyik akkori társadalmi csoporttól be kell majd szednie.

Ha a pénztártagok maradnak vagy visszalépnek, ez a döntés lényegében nem arról szól, hogy ki kezelje a felhalmozott vagyonukat, hanem arról, mi legyen a későbbi nyugdíjuk fedezete. Ez vagy a pénztáruknál felhalmozott vagyon lehet, vagy az abba vetett bizalmuk, hogy a pár évtized múlva működő állam képes és hajlandó lesz-e erőszakkal elvenni mindenki mástól az ő nyugdíjuk fedezetét. A pénztáraknál maradt tagok jobban bíztak a kasszáknál felhalmozott megtakarításukban, mint az államban, és ezt a döntésüket csak megerősíti az állam összes magánnyugdíjpénztárnál rosszabb, -10 százalékos hozameredménye.