-
Fotó: Bócsi Krisztián Ehhez képest Lázár János, a miniszterelnök jobbkeze nyár végén Budai Gyula

elszámoltatási biztossal összegezte az első két év elszámoltatásait, s megállapította,

hogy sikert sikerre halmoztak, mert bebizonyosodott, hogy „a korrupció az előző

kormányzat ideje alatt rendszerszerűen működött”. Hogy csak a legpregnánsabb adatokat

idézzük: Budai Gyula az elődjével, Papcsák Ferenccel mindösszesen 1442 ügyet vizsgált,

110 vizsgálati jelentést írt, 61 esetben tettek büntetőföljelentést, végül pedig 7, azaz hét

esetben lett az ügy vége vádemelés, ami még a mai statisztikai metodika szerint is 0,48

százalékos hatékonysági mutató.

Amiből az is következik, hogy az immáron megtizedelt szocialisták, akik tehát

érdekkörszerűen visszaéltek a hatalmukkal, összevissza hetvenen vagy nyolcvanan

lehettek az egész országban a kormányzásuk nyolc esztendejében, ennyien rabolták ki

Magyarországot, mi pedig hagytuk. Abba most nem mennénk bele, hogy a 0,48 százalék

hatékonysági mutató miért siker; Matolcsy miniszter ennél sokkal rosszabb indexekből

képes trendváltó, sőt forradalmi változásokat kimutatni, legyen hát elég Lázár János

összegző megállapítása, miszerint „az a népi vélekedés, hogy a szocialisták szétlopták az

országot, ezen dokumentumból rendszerszerűen megrajzolható”.

Mit lehet erre mondani? Az a népi vélekedés, lehet erre mondani, hogy Budai Gyula rém

buta ember, az általa kibocsátott dokumentumból rendszerszerűen megrajzolható, s ehhez

még hozzátehetjük, hogy az elszámoltatás is komoly, egész embert kívánó szakma, nem

lehet dilettánsokra bízni, a legkevésbé pedig ügyészekre. Mert az azért több mint

kellemetlen, hogy a miniszterelnöki kalkuláció ellenére nemhogy tizedelés, de még

századolás sem történt, hiszen sorra bukik meg a kormányzópárt az úgynevezett nagy

ügyekkel.

Nemcsak Sukoró kudarc, de Bábolna is, és semmi mozgás a Margit híd, a völgyhíd, a

Megyeri híd, a 4-es metró, az M6-os autópálya és alagútjai vagy épp a kormányzati

negyed tárgyában, van, amelyben vizsgálat sem indult, az UD Zrt.-perben fölmentették

Szilvásy Györgyöt, Dávid Ibolyát, a tábornokok perében most derült ki, hogy az

ügyészségi anyagok a kihallgatási módszerek miatt használhatatlanok, de még az oly

egyértelműnek tűnő Hagyó- vagy Hunvald-ügyekben sem sikerült átütő sikert produkálni,

holott e témákban a jobboldali sajtó és a közvélemény már jóval a választások ellőtt

ítéletet hozott. (Gripen- meg Strabag-ügyeket a kormánypárt túlérzékenysége okán ezúttal

nem említünk.)

Jó, némelyeket sikerült végleg kicsinálni, Dávid Ibolya meg az MDF már soha nem lesz

tényező a politikai életben, mint ahogyan a választások előtt pár nappal meggyanúsított

és előállított Molnár Gyula, volt újbudai polgármester sem kaphat már soha elégtételt az

életét tönkretevő aljasságok után, de azért mégis, itt a hivatali tekintélyről is szó van.

Márpedig ott tartunk, hogy vagy a bíróság dobja vissza a vádakat, vagy az ügyészség

maga visszakozik.

Amiből két dolog következne: nemcsak az elszámoltatási biztos, de az ügyészek is

alkalmatlanok a feladatuk ellátására. Az a népi vélekedés, hogy az ügyészség alkalmatlan,

ezekből a dokumentumokból rendszerszerűen kirajzolható, írhatnánk újólag, hozzátéve,

hogy szintén népi vélekedés szerint a legfőbb ügyészség szinte már

Fidesz-pártalapszervezetként működik, a legfőbb ügyész egyszersmind párttitkár. Aki

nyilván a Központi Bizottság minden utasítását teljesíti. A probléma csak az, hogy

nincsenek tökéletes diktatúrák. A miénk ugyan az lesz, de még nem az; még csak az

alapokat rakják.

Így minden szervezetnek, a halmaz minden elemének egyelőre még megvan a maga

önmozgása; az ügyészségen elsősorban ügyészek dolgoznak, akik nagy valószínűséggel

jogot végeztek, s a lehető legjobban átpolitizált ügyeknél is időnként felülkerekedhet

bennük a jogász, ezenfelül már csak a nagy számok törvénye alapján is van esély arra,

hogy olykor-olykor szakmailag jól döntenek. Vagy hogy a politikai küldetéstudaton

felülkerekedik a szakmai önérzet.

Ezt azért kell megemlíteni, mert egyre több elszámoltatásnál lép vissza az ügyészség; volt

már rá példa, így a már említett Molnár Gyula, volt újbudai polgármester tárgyalásán,

amikor az ügyész a záróbeszédében módosított a vád tartalmán, elismerve azt is, hogy

nem történt károkozás vagy törvénysértő lépés, ami azért elég nagy égés; a hatalmi

technikák iránt szenvedélyesen érdeklődő felebarátainknak mondom, szép lassan el kell

gondolkodni azon is, hogyan fogják ezek majd a hatalomgyakorlás egy későbbi fázisában

egymást felköttetni, ha már a szocikon fennakadnak.

Ettől eltekintve nem panaszkodhat az örökös miniszterelnök. Ahogyan Budai Gyula 0,48

százalékos mutatója már-már az emberi teljesítőképesség határát súrolja, úgy a bírósági

felmentések, az ügyészségi kudarcok sem változtatnak azon, hogy tényektől, vizsgálatoktól

és bírósági ítéletektől függetlenül a szocik rabolták ki az országot, adták el a hazát, tehát

mindnek minimum börtönben a helye. Ezt azért is kell hangsúlyozni, mert akár ólba is

lehetne őket zárni, szintén egy Lázár-gondolat mentén.

Amikor ugyanis a miniszterelnök jobbkeze bejelentette, hogy Budai Gyula biztosi k

inevezése megszűnik, ellenben agrárállamtitkárként tovább foglalkozik a

sertéstenyésztéssel, azt találta mondani, hogy „elég széles a szortiment, amivel

foglalkozunk. Az egyik legintelligensebb magyar haszonállatok, a disznók felkarolása

legalább olyan fontos Budai államtitkár úrnak, mint a politikai disznók fölkutatása volt az

elmúlt másfél évben; tehát disznótól disznóig terjed a portfólió”.

Nem azért említjük ezt, mintha olyan jaj de nagyon sértő volna; csak azért, hogy rögzítsük,

mi a hozzáállás elszámoltatói oldalon. Ilyen értelemben tényleg teljes a siker. A baj csak

az, hogy cserébe viszont – és ez hosszú-hosszú évekre szól majd – az elszámoltatók a

következő árat fizetik: végképp eltűnik a maradék bizalom a rendőrség, ügyészség,

minden rendű és rangú állami hivatal, intézmény iránt, a napnál világosabbá válik, hogy

érdemes disznónak lenni, hiszen úgy számolnak el vele, hogy közben el se kapják, ergo

továbbra is nyugodt lelkiismerettel lehet lopni.

Megjegyzendő, hogy a 0,48 százalék elszámoltatási eredményből nem következik, hogy a

szociké nem volt korrupt párt, legfeljebb semmivel se korruptabb, mint amelyik most

elszámoltat. Sokáig úgy nézett ki, hogy az elszámoltatás egyetlen célja, értelme és tartalma

, hogy Gyurcsány Ferencet elkapják. Gyurcsánynak ma a magyarok istenének akarata

szerint az ország legsetétebb cellájában kellene nehéz vasakban senyvednie, kenyéren

és vízen élnie, legfeljebb annyi kedvezménnyel, hogy bizonyos Julija Timosenko volt ukrán

kormányfővel ellenőrzött levelezést folytathat.

Ehelyett Gyurcsány Ferenc ma él és virul, esténként az ATV-be jár és utcai eseményeken

randalírozik, ami kétségkívül kudarc. Az az igazság, hogy a kormány a nemzetépítő

munkája közepette elhalasztotta a történelmi pillanatot, pedig amikor Timosenko asszonyt

letartóztatták, Gyurcsányra is lecsaphattak volna; indokot, okot, ürügyet stb. fél perc alatt

találhattak volna, mindjárt beemelve az alkotmányba; így azonban, Gyurcsány nélkül, a

0,48 százalékos mű csak torzó.

Csakhogy ez sem egészen így van. A nemzeti együttműködési rendszer több mint kétéves

áldásos működése kellett ahhoz, hogy az ember szép lassan rájöjjön, nagy tévedésben élt

, amikor azt hitte, hogy Gyurcsány Ferencre megy ki a játék, az ő feje kell, függetlenül az

ügyeitől, már csak azon az alapon is, hogy személyében kemény és okos ellenfélre lelt az

örökös miniszterelnök, hadd ne mondjam, legalább annyira tehetségesre, mint ő, ami már

önmagában ellenséggé teszi, főleg, hogy választáson már le is győzte egyszer.

De nem. Hol van már a Gyurcsány-központúság? Most már hosszú ideje minden új

törvény,

rendelet, intézkedés, szabály, átszervezés, megszüntetés és létrehozás arra utal, hogy

nem Gyurcsány a fontos, hanem a közeg, amelyik az örökös miniszterelnök kudarcait

lehetővé tette. Ez pedig a demokratikus berendezkedés volna, az összes intézményével,

lassúságával, a lehetetlen figuráival, az állandó akadékoskodással meg kötözködéssel,

illetéktelenek belepofázásával; ez a demokratikus, ráadásul nyugati berendezkedés az

igazi ellenség. Ez a leszámolás sem megy persze egyik napról a másikra, de legalább már

vannak jelei. Lukasenko elnök például már el is küldte üdvözletét a nem is olyan messzi

távolból, dicsérve a magyarok demokráciából való kijózanodását; ha úgy tetszik, újabb

stratégiai szövetségesre leltünk.