Orbán Viktor kiemelt javadalmazású beszédírói egy belarusz szöveggeneráló szoftver színvonalán állítják elő a (szabadság)harc metaforavilágában gyökerező, a bonyolult valóságot vagy-vagy választásokra redukáló szónoki beszédeket. A kormányfő litvániai látogatása során is ilyen termékekben gyönyörködhettek az efféle események hivatásos és laikus megfigyelői.

Orbán Vilniusban az államadósságnak és az ország szabadságának csak számos bonyolult áttételen keresztül érvényesülő összefüggésrendszerét zárta rövidre. A kormányváltáskor átvett magas magyar államadósság – a kormányfői retorikában – „közel van az adósrabszolgasághoz”, míg a 38 százalékos litván államadósság „maga a szabadság”. De „ha a Jóisten megengedi... mi is csatlakozni fogunk az alacsony államadóssággal rendelkező közép-európai országok családjához”. Semmi kétség, nemsokára „Európa leendő sikerövezetéhez tartozunk”.

Andrius Kubilius litván államfő beszéde ezzel szemben az uniós kérdések, az energiabiztonság és a keleti partnerség tárgyalásával a józan szakszerűségre mutatott példát.

Orbán beszédeinek szokásos szimpátiakeltő fordulata –  a két nép vérzivataros századaira, múltbeli sanyarú sorsára való utalás – most sem maradt el, különös tekintettel arra, hogy nemcsak bennünket, hanem Litvániát is „megtaposta a kommunizmus”. Egy váratlan elemre azonban felfigyelhettünk a közös szenvedéstörténetben: „Önök is elveszítették az önökkel együtt élő zsidó közösség java részét, mint ahogy mi magyarok is”. Chagall hazájában csakugyan nehéz lett volna kikerülni a holokauszt tragédiájának említését. Itthon persze a kormánytöbbség vezetői – a szélsőjobb választók füleit kímélendő – nem sok szót vesztegetnek a magyar zsidók túlnyomó többségének brutális meggyilkolására.

Most is elhangzott a kormány legújabb célkitűzésének a hazai közönséget sokkoló, szokatlanul világos megfogalmazása: „Egy húron pendül a két ország: mi is nukleáris fejlesztésben gondolkodunk”.

Persze ha a kormányfő beszédírói milliós honoráriumukból vásárolnának néhány értelmező szótárt és szólásgyűjteményt, talán nem sértenék meg ennyire a litván vendéglátókat. Az egy húron pendül valakivel fordulat jelentése ugyanis: „a. valamely kérdésben ugyanazt a nem helyes vagy nem tisztességes álláspontot foglalják el, b. egyik sem különb a másiknál, egyformán hitványak”. (O. Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások. Gondolat, 1982., 292. l.)

Csak a tolmácsok intelligenciájában bízhatunk, hogy ezúttal nem ragaszkodtak az elhangzottak pontos lefordításához.

(Huszár Ágnes)

A szerk. megj.: A Jóisten Orbán Viktor vilniusi beszédeiben

A találkozón, ahol egykori politikai foglyokkal és száműzöttekkel beszélt: Látva az ő nemzedéküket, azokat, akik megjárták a Gulagot, Szibériát, koncentrációs táborokban szenvedtek, mindig megerősödik benne az az álláspont, hogy „persze sok baj van a mai világban, kicsi a nyugdíj, magas a tandíj, nem elég nagy a minimálbér, és időnként úgy érezzük, hogy ez már kibírhatatlan [...], mégis arra szoktunk gondolni, jó az Isten, hogy nekünk sokkal könnyebb sorsunk van”. „Ha önöknek sikerült túlélni a 20. századot, akkor ezzel a gazdasági válsággal majd elbánunk valahogy. Menni fog ez.”

A már idézett sajtótájékoztatón: „Mi naponta folytatunk egyfajta szabadságharcot, hogy le tudjuk hozni az államadósságot az 50 százalék alá, ahol már biztonságban érezheti magát az ember. [...] Ha a Jóisten megengedi, hogy még egy-két évig dolgozzunk Magyarországon, akkor mi is csatlakozni fogunk az alacsony adóssággal rendelkező közép-európaiak családjához.”  (Az egy-két év rendben van – m.zs.)