Egy tanár levele Orbán Viktorhoz

Egy tanárnál kicsapta a biztosítékot a debreceni kormányzárón előadott Kotzián Rudolf vers,  ezért a kormányfőhöz fordult: Ha az ön ereje és bátorsága, híveivel és támogatóival együtt ilyen és ehhez hasonló produkciókban nyilvánul meg, akkor csúfos véget jósolok önöknek! Mert eljön az idő, amikor nem csak a német megszállási emlékművet fogják itt bontani, hanem az önök államberendezkedését is!

AZ  ISMERETLEN MAGYAR TANÁR LEVELE A KORMÁNYFŐHÖZ:

Miniszterelnök Úr!

Csak azért nem használok most különféle kötelező udvariassági formulákat, mert a mellékelt video megtekintését követő felháborodásom blokkolt bennem minden kulturált reakciót. Már a részleges és a teljes hasonulás szabályait is összekevertem idegességemben, a zöngés meg a zöngétlen mássalhangzókról nem is beszélve! Tudja, nem kell ahhoz diplomásnak lenni, hogy elszakadjon a cérna ennek a versnek meghallgatása során. Ma költészet napja van. Sebtében írom levelemet, így az esetleges pongyolaságokért előre is elnézést kérek, de annyira megviseltek a látottak, hallottak, hogy nem is szeretnék gondot fordítani sem a stílusra, sem szókincskészletem tudatos felhasználására. Írom csak úgy, ahogy jön ki belőlem. Akkor is így teszek, ha időközben kiderülne, hogy ez az egész csak provokáció, alantas baloldali rémtett, a fényes győzelmet aratott kormánypárt és annak vezetője ellen., hiszen ezt most még nem tudhatom és bevallom férfiasan, nem is nagyon érdekel. Költészet napja van, három nappal a választások után kelteződött a felvétel megjelenési ideje és még egy hete sincs, hogy a debreceni kormányzárón elhangzott mindez. Tudja, megettem kenyerem javát és feltehetően, emberi számítás szerint már nincs annyi hátra, mint amennyi letelt, de elárulom önnek, hogy több évtizedes tanári pályám során ehhez hasonlót még nem tapasztaltam! Gyarló, egyszerű állampolgáraként a hazának, nem szeretnék most önnek citálni nálunk - önnél és nálam - sokkal nagyobb, felkészültebb, okosabb, tiszteletreméltóbb értelmiségiektől, csak szerényen megjegyzem, hogy förtelem, ami történt! A kirekesztés magasiskoláját mutatták be a cívisvárosban, egyetemi környezetben, arany érdemkeresztes előadásban. „Fecseg a felszín, hallgat a mély…”- mondta Attila, de most a mélynek ideje megszólalnia. Ön és mindazok, akik áldását adták, kérve, vagy akár kéretlenül ehhez a democsokráciás szavalathoz, olyan mélyre süllyedtek a felszínes fecsegéseikben, kommunikációs néphülyítéseikben, alantas szándékú közéleti parkettáncolásaikban, politikai ripacskodásaikban, hogy annál lejjebb ebben az országban ezidáig nem volt, nincs és remélem nemsokára eljön az ideje annak, hogy nem is lesz! Azt kívánom önnek, mint a magyar nyelv és irodalom tanára, hogy mindaz, amit a mellékelt vers sugall, hulljon vissza az ön és az önhöz hasonlók fejére halmozottan! Megalázták nem csak József Attilát, nem csak a magyar választók millióit, ha nem tudná többszörösét azoknak, akik önre és pártjára adták voksukat, azzal, hogy „ahogyan szavaztál úgy bánjanak veled” fenyegetésével mutatnak önök erőt és bátorságot a nemzetnek! A vers elmondása után ön fülig érő szájjal fogott kezet azzal a színésszel, aki vehemensebben, mint bármely ismert nemzeti radikális, adta elő ezt a förmedvényt. Nem ok nélkül tette! Tetszését ezzel nyilvánította ki! Szégyellheti magát, hogy ezzel a gesztussal egyetértését fejezte ki az előadott vers mondanivalójával. Én nem szórok sem átkot, se burkolt fenyegetést önökre! Önökre, akik békemenetestől, kormány és pártszóvivőstől az ellenzéki erőszakról papolnak nap, mint nap, miközben egy minapi kampányzárón így viselkedve erősítik meg újra, hogy bort isznak és vizet prédikálnak, vagy ahogy ön mondaná, ne azt figyeljék amit mondok, hanem azt, amit teszek! A kubatovi zárókép is az ön lelkén szárad! Tudja miniszterelnök úr, senkit nem felejtünk és semmit nem felejtünk. Ha az ön ereje és bátorsága, híveivel és támogatóival együtt ilyen és ehhez hasonló produkciókban nyilvánul meg, akkor csúfos véget jósolok önöknek! Mert eljön az idő, amikor nem csak a német megszállási emlékművet fogják itt bontani, hanem az önök államberendezkedését is! Bár Kotzián Rudolf verse 2004 december 5-i népszavazásra íródott és a következő esztendő húsvétjára egészült ki, de aktualizálása az önök részéről az április 6-i választásokra szándékos és tudatos volt, ezt ön sem tagadhatja! „De míg e Földön élsz - csak, hogy el ne feledd -, Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!” Ezzel az idézettel búcsúzva, kérem a mindenhatót én is, ön helyett, hogy tegyen igazságot levelem témáját illetően és annak megfelelően döntsön majd mindannyiunk sorsáról a jövőben!

Egy magyar tanár a sok közül…

Kóczián versét Dánielfy Zsolt színész adta elő, aki Debrecenben 1990 óta az első önkormányzati választáson Fidesz-jelöltként megválasztott egyéni képviselő és 1998 ősze óta minden ciklusban újraválasztották. Állandó tagja a városi közgyűlés kulturális bizottságának. 2006-tól a kulturális bizottság alelnöke. 2014. március 15-én Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere  Magyar Arany Érdemkereszt állami kitüntetést adott át a képviselő/színművésznek.