Az Orbán-kormány nem dicsekszik azzal, hogy miután „megszabadult” az IMF olcsó (alacsony kamatozású) hitelétől, milyen hozamok mellett képes megújítani a piacon lejáró adósságait.

A kormány nem dicsekszik, a magyar közember pedig nem is sejti, holott a számlát ő állja.

A londoni The Economist tanulságos adatsoraiból az derül ki, hogy a mérvadónak tekintett, 10 éves lejáratú államkötvényeket – a bedőlt Görögországot nem számítva természetesen – valamennyi uniós tagország közül MI TUDJUK A LEGDRÁGÁBAN, tehát a legmagasabb kamatfizetés mellett eladni! Az említett kötvény hozama 6,64 százalék (nota bene: az Adósságkezelő Központ szerint is), miközben a nagyon válságosnak tekintett euróövezeti országok közül már a portugálok is olcsóbban jutnak friss pénzhez ( 6,58 %), a 4–4,5 „százalékos” írekről, olaszokról, spanyolokról nem is beszélve. (Kivételes pénzbőség esetén – amilyen például az idén februári dollárkötvény-kibocsátás volt – a fenti referencia-számnál 1-1,3 százalékponttal olcsóbban is el tudtunk adni állampapírt. Ez azonban az amerikai bankóprés visszafogása miatt alighanem megismételhetetlen.)

„Visegrádi” összevetésben pedig egyenesen szégyen, hogy nekünk milyen sokba, nekik milyen kevésbe kerül az adósságmegújítás. A csehek és a szlovákok az 1,90-2,80 százalék között szóródó uniós átlag közepén vannak (2,34 illetve 2,38 %), de még a lengyel kamat is bő két százalékkal alacsonyabb (4,5 %),mint a magyar. Egy 700 milliárdos hitelfelvételnél (ilyen volt a dollárkötvény), a két százaléknyi különbség is 14 milliárd forint, de ha a dollár erősödik, akkor több – népszerűbben: egy stadion ára.

Érdekes, hogy miközben egy sor magyar makrogazdasági adat (különösen a kereskedelmi és a fizetési mérleg, de az államháztartás deficitje és az infláció is) jónak vagy javulónak mondható, jobbnak mindenesetre, mint a viszonylag olcsón kölcsönző országoké, valami magyarázatnak léteznie kell arra nézve, hogy mi MÉGIS miért fizetünk többet. Az ok az Orbán-kormány cikkcakkos, „unortodox” gazdaságpolitikája iránti bizalmatlanságban keresendő, sőt csakis abban lelhető fel, pláne, ha a bankrendszer veszteséges voltát e politika következményének tekintjük.

Említettem, hogy nálunknál magasabb kamatot csak a görögök fizetnek az állampapírjaikért. Erről is van egy tanulságos történetem. Az Orbán-propaganda vissza-visszatérő toposza, hogy Gyurcsány és Bajnai „görög sorsra” ítélte Magyarországot, Orbánék húzták fel a szakadékból. Hajjaj! Csak aki nem akar, az nem emlékszik rá, hogy Kósa Lajos és Szijjártó Péter 2010 június elején, másfél hónappal a választások után – illusztrálandó Bajnai „kártevését” – államcsődöt vizionált és ezzel padlóra küldte a forintot. De nemcsak azt: a piacról felvehető pénz kamatát is. 2010 októberében a 10 éves lejáratú államkötvény kamata már 7,17 százalék, decemberben 7,89 százalék volt, holott… holott Bajnai Gordon áprilisban 6,40 százalékkal adta át a kormányrudat. Ugyanebben az időben a görögök, akiknek ma 10 százalék fölött kell fizetniük, már vagy még 8,07 százalékot voltak kénytelenek fizetni. A görög párhuzam hamis.

De nem is ez az érdekes, hanem a röppálya, amelyet a Bajnai-kormány utolsó, bő negyedévében a magyar állampapír hozama leírt. Íme az adatok: 8,01 százalék (január), 7,67 százalék (február), 6,40 százalék (április). Világosan kirajzolódik, hogy a Bajnai-féle gazdaságpolitika iránt a pénzpiaci bizalom nőttön-nőtt, aztán Orbánék féléves kormányzása idején – hogy finom legyek – máris leszálló ágba került. Hozzáteendő: a csődkockázati biztosítás Bajnai után 100 ponttal emelkedett, 200-ról 300-ra, tovább drágítva az orbáni hitelfelvételt. Válságkezeléséért Bajnai Gordon nem véletlenül kapott elismerést az uniótól, sőt az Egyesült Államok elnökétől is.

Mindezt azért ÓHATATLANUL szükséges fölidézni, mert a választási kampányban állandó téma lesz Bajnai „kártevése”, ami nem más, mint közönséges hazugság, jobb esetben parasztvakítás, amely az amnézián kívül a választópolgárok többségének – hogy is mondjam – ismerethiányos állapotára épít. Fájdalom, nem eredménytelenül.