Uff Néked, Nyugodt Erő!

Baj van. Az indiánok nem értik szavaid, a szakindiánok sem, ha igen, akkor meg nem szeretnék. Pedig ők is azt mondják, amit te, hogy sürgősen tenni kell valamit, mi pedig szeretnénk segíteni, hogy ne legyen éhséglázadás. Újjá is akarunk szerveződni, de nem nagyon megy, mert fogyunk (kevesebben vagyunk) és fogyunk (sokan már tényleg éheznek közülünk), miközben az indiánok pénzéből még mindig bőven jut a sápadtarcúaknak, és a jelek szerint ez nem is változik. Azt ígérted, amikor a főnökök főnöke lettél, hogy kitisztulnak ügyeink. Rendről és biztonságról beszéltél. Mondtad, ezek csak annak nem értékek, aki „a zavarosban szeret halászni vagy az ököljog híve”. Mi indiánok mögéd álltunk, mert úgy éreztük, a „szabadság rend nélkül káoszt és félelmet szül”. Ismerős szavak Nyugodt Erő? A tieid. Azok is, hogy Te olyan főnök leszel, aki megújítod a szövetséget a Nyugattal, Amerikával, a szomszédos népekkel elszívod a békepipát.

Csatabárd és indián népgazdasági érdek

Azóta kiderült, hogy előkerült a csatabárd, ami farag múltat, jelent, jövőt és embert is. Mert a közös törvényeink helyett állandó hivatkozási alap lett indiánnépünk akarata és a Nagy Manitu.

Nyugodt Erő!

Eddig pontosan érezted, értetted mindig, mit kell mondanod, mit akarunk tőled hallani. Meg is ígérted. Most úgy kellene tenned. A lelkek meghódítása után bele kellene kezdeni annak igazolásába, hogy jó és nagy főnök vagy. Ehhez nem elég a hatalmat megszerezni, háttérbe szorítani a törzsi gyűléseket, dakota kurzust építeni apacs alapokra. Megmondhatod, ki mennyiért, mit adhat el az indiánoknak, de nem olyan ez, mint amikor a szegfű-indiánok előírták a jövedelmek törzsfőnökök által kívánatosnak tartott elosztását. Ha valóban ez az indián "népgazdasági érdek", akkor veled együtt mondjuk, hogy "hajrá!", de ezt meg kell értetni minden indiánnal!
A korábbi egyenbeszéd legyen egyenes a beszéd. Mondd ki, ha vér, verejték és könny kell! Érezzük mi, hogy a java csak most következik, de nem tudjuk, hogy szavaid nekünk vagy a kisebb főnököknek szólnak. Kritika vagy önkritika, hogy a legfontosabb kérdéseket magadra kell vállalni azért, hogy az alapvetően jó célokat el tudd fogadtatni az indiánokkal. Szeretnénk tudni, mi lett a kincseinkkel, miért ekkora a baj. Célpontokat látunk, meg  hátrafelé nyilazást, de ez nem visz előre és közben mintha fokozódna a baj is. Az indiánnak spórolnia kellene. Ha lenne miből. Nem tud. Az államon tudna, de egyelőre az állam spórol rajta.

„Ha észreveszed, hogy döglött lovon lovagolsz, szállj le róla”

Ezt mondtad és igazad volt. Akkor is, amikor - még csak - a dakoták főnökeként beszéltél arról, hogy a bizalom "gyalogosan érkezik, és lóháton vágtat el". Azóta a főnökök főnöke lettél, mert kemény harcos és jó stratéga vagy, és azt ígérted minden indiánra számítasz. Sokan mégis menekülnek. Van, aki azért, mert úgy érzi, gyógyító ereje éppen itt – az indiánok őshazájában – hagyja el, mások meg amiatt, hogy ne kelljen mások vagy saját maguk ellen küzdeniük. Az indiánok előtt ugyanis két út áll. A csatabárdé és a békepipáé. A többség békét szeretne.

Azt hittük, már nem kellenek skalpok

Bizakodtunk. Azt mondtad, nagy lehetőség előtt állunk. Elhittük, hogy a tüzes vízért megvett törzsfőnökök helyett Te az indiánok közös céljait, érdekeit szolgálod, nyitott lesz a füled a rézbőrűek panaszaira, figyelsz rájuk. Azt mondtad, hogy az indián ügyek politikája nem szétválasztja, hanem összeköti a törzseket. Csalódtunk, mint a tiszta időre vágyó csalódik a goromba villámok, viharfelhők láttán. Úgy tűnik, rézbőrű testvérem – a főnökök főnökeként – elfeledte, mit ígért. Pedig mi hiszünk szavaidnak. Hittünk abban is, hogy végre minden indián belátja, nincs szükség a törzsek megosztottságára, egymásra uszítására. Legyenek öregek, fiatalok, harciasak, megfontoltak, legyen bár totemük a virág, a narancs…. ők véreink, indiánok, akikre számítasz.
 
Uff Néked, Nyugodt Erő!

A kígyósimaságú szó megigézi, majd megmarja a lelket, ha kiderül, hogy indiánok százezrei jelentelenül, jövőtlenül tengődnek, saját földjükön otthontalanok. Népünk öntudatra szeretne ébredni, de félelemben él. Tehetségében, tudásában, erkölcseiben nem maradunk el senki mögött, nincs miért szégyenkeznünk. De Te egy kicsit mégis szégyellsz minket. Azt mondod, többet kellene dolgozni, meg hogy nem mindenki beteg, aki annak látszik. Az indiánoknak így nehéz öntudatot adni. Pedig az kellene, nagyon. Meg tiszta szó, kiegyenesített nyelv, beszéd. Olyan, mint az, hogy „saját magunkra érdemes hallgatnunk, és nem szabad várnunk senkinek a jóváhagyására vagy ellenkezésére”, meg az, hogy szeretnéd, ha meg lehetne "élni heti ötnapnyi munkából", de nem lehet. Ez tiszta beszéd. Meg az is, hogy bevalljuk neked, jelenleg már nem nagyon tudunk többet dolgozni.
Nyugodt öregségre pedig még így sem számíthat egyetlen átlagos indián sem.

Te, aki minden indiánok főnöke vagy harcolj – ha kell magányos bölényként – mindenki ellen, akinek csak a szava láng, de a lelke hamu. Tagadd meg őket, ha nem akarod, hogy felébresszék az alvó dakotát! Ha pedig kiástad a csatabárdot, legalább a gödröt temesd vissza. Uff! A Nagy Manitu legyen Veled!

farkaskölyök, az indián

P.s.: Dakota törzs egyébként nincs. A „dakota” elnevezés az Amerikai Egyesült Államokban levő őshonos lakosság közös nyelvcsaládját, szövetségét jelöli, ezen belül vannak különböző törzsek, külön-külön törzsfőnökökkel. Ma a dakoták, önálló kultúrával, és nyelvvel rendelkező nemzetnek tartják magukat. A dakoták szenvedései – sokak szerint – valóban hasonlatosak a magyarokéhoz.