Egy ember, akinek a neve a legjobb német futballcsapat nevére emlékeztet, csak annak München a keresztneve, furcsa dolgokat ír és még furcsábbakat vizionál. Azt írja, hogy kormánya és pártja komplett idiótákkal veszi körül magát, és nincs veszélyérzete. Ha magát kormányközelinek gondolja, az első állításban különösen igaza van.

Abban is igaza van, hogy a kormánynak nincs veszélyérzete. Ugyanis aki ilyen gátlástalanul és arcátlanul lop, annak tényleg nincs veszélyérzete, törvények felettinek gondolja magát. A maga kétharmadával olyan törvényeket csinál, amilyeneket akar, magyarul szarik mindenre. Ezt a nyomdafestéket alig tűrő szót azért használom, mert az idézett szerző is ezt alkalmazta, igaz, csak Mozartra vonatkoztatva, elrettentő példaként.

Ez az ember azt írja, csak azért is lesz békemenet, a kormányt védendő. Miért is kell védeni a kormányt? Mert a gonoszok, a nemzetközi „imprialista erők” – Kádár is így mondta –, élükön az Egyesült Államokkal meg a CIA-ügynök ügyvivőjével megtámadta hazánkat. Pont akkor, amikor a keleti nyitás kapujában vagyunk, alig lógunk ki Putyin hátsójából, külügyminiszterünk megkoszorúzza Aliev sírját, akinél kevés nagyobb gazembert hordott hátán a föld. Közben Európa közepén a kínai államkapitalista vagy államszocialista modellt hirdetik követendőnek. Hogy mennyire komolyak ebbéli szándékaik, azt a példaképek is csodálják. Milyen ügyesen lopták el a magánnyugdíjpénztárak 3000 milliárdját, amit azóta elherdáltak. A jogalap az a gyanú volt, hogy a biztosítók eltőzsdézték a pénzt. Nosza, be is perelte a magyar állam valamennyit. Hosszas eljárások után a bíróság az összes biztosítót felmentette bűncselekmény hiányában, egy kivételével, ott bizonyítottság hiányában. Rendesebb helyeken ilyenkor a kormány bocsánatot kér, a jogalap nélkül elkobzott pénzt pedig kamatostól visszafizeti. Még rendesebb helyeken le is mond. Nálunk pedig csönd van. Hallgat az ellenzék, hallgatnak a károsultak, hallgatnak a tönkretett biztosítók.

Hasonlóképpen lopta el a takarékszövetkezetek pénzét a kétharmad, ezermilliárdot. Hasonlóképpen tette tönkre a dohányforgalmazókat, a játékautomata-üzemeltetőket, a földbérlőket, hogy saját komaságát jutalmazza. Harmincezer kereskedő helyett ötezer „közeli” árul cigarettát, sok ezer játékautomatás helyett két ember kezében landol az üzletág teljes nyeresége. Vajna még a játékkaszinók utáni áfa eltörlését is elérte, hála a keresztapa jóságának. Aki földbérlők ezreinek érvényes bérleti szerződését rúgta fel, hogy manikűrösöket, miniszterek rokonait és államtitkárok haverjait ( pl. Lázár és Tállai elvtársak) vagy éppen faluja milliárdos polgármesterét és egyéb gyakorlott földmíveseket hozzon helyzetbe az állami földek újraelosztásával.

Az MNB öt alapítványa pont száz milliárddal kapott többet, mint a teljes magyar felsőoktatás egész évre. A másik Felcsút közeli üzletember ott van abban az ügyletben, amely az offshore cégeken keresztül folytatott gázkereskedésen ötvenmilliárd adózás utáni nyereséget hozott (a kereskedést a Mol meg az MVM engedte át nekik). A NAV elnöke 1000 milliárdos áfacsalást emleget az évtized elején, amit neki mára sikerült 900 milliárdra mérsékelni. Szóval a maffiaállam, élén szépen gyarapodó miniszterelnökével, csinos házakban meghúzódó minisztereivel, folyamatosan lop.

Miután a magyar gazdaság gyakorlatilag az EU lélegeztetőgépén vegetál, és ennek a pénznek a jelentős részét is a Közgépen és csatolt részein keresztül ellopják. Jogos a holland nagykövet kijelentése, hogy Európa adófizető polgárait kezdi érdekelni, ki lopja a pénzüket.

A telhetetlen kormány a norvég kormány civileknek adományozott pénzére is ácsingózik, íziben nekiesett az Ökotárs alapítványnak, szégyenpadra ültetve a civileket, akiket szerinte egyébként a külföld pénzzel és irányít. A norvég miniszter pedig nem hajlandó Lázárral találkozni. Ad magára.

A rohadó Amerika meg nem engedi beutazni az Egyesült Államokba a NAV elnökét, a helyettesét, meg néhány más tettestársat.

No, ez ellen a rohadó világ ellen akarja utcára vinni a népeket, a maffiakormányt védendő, a nem München keresztnevű. Van képe tettestársával egyetemben, aki még a létező szocializmusban dolgozott az akkori pártlapnál, a Népszabadságnál, ártatlan, kisemmizett, félrevezetett és félretájékoztatott embereket utcára vinni, hogy a világ előtt, a tömegre hivatkozva és mögé bújva védje a politikai felvilágot, amelyet egyébként momentán magyar kormánynak hívnak. Ez több mint bűn, ez aljasság.

Egyébiránt a fent említett újságíró ominózus cikkében egy Nyikita Mihalkov filmjéből idézett mondattal minősíti Amerikát, kultúrájával, polgáraival, szabadságával egyetemben. A mondat egy amerikai kiképző őrmester szájából hangzik el 1905 táján, aki – a szerző szerint – egész Amerika nevében azt üvölti, hogy „leszarom Mozartot”.

Lesújtó mondat, arra nézve, aki kimondta. Meg arra, aki ezt saját ízlés- és lelkivilágát kitárva, egész Amerikára vetíti rá. Le „kőbunkózza” azt az Amerikát, amely otthont adott a kivándorolt, kitántorgott, kimenekült magyarok millióinak, akik nem kellettek a magyar hazának. Lebunkózza azt az Amerikát, amely befogadta a tudós magyarokat, Teller Edét, Lánczos Kornélt, Kármán Tódort, Szilárd Leót, Wigner Jenőt és a többieket, akik hazájukban vagy származásuk miatt vagy tudományos szabadságuk megvonása miatt nem leltek hont. Aki befogadta az elüldözött magyar művészeket, mint Bartók Bélát, magyar papokat, mint Vargha Bélát, a Nemzetgyűlés elnökét, magyar forradalmárokat, mint Király Bélát. Akinek a budapesti nagykövetsége menedéket adott Mindszenty bíborosnak. Csupa olyan embert, akiket a magyar autokratikus rendszerek nem tűrtek – az amerikai demokrácia befogadta őket. Hála érte.

Tisztázzuk. Amerikának nem Magyarországgal, hanem a demokrácia magyarországi állapotával van baja, tehát a magyar kormánnyal. Még akkor is, ha kétharmad választotta. A világ nem olyan hülye, ahogy a koszorús szerző képzeli. Ez a kétharmad a szabad világ szemében egy önkényesen megváltoztatott választási törvény terméke. A normális világ szemében ez a kétharmad a joggal való visszaélés minősített esete.

Amerikát szabadságszerető nép lakja, akik tudnak is élni szabadságukkal. Mint minden demokratát, roppant mód zavarja őket, hogy vannak olyan országok, ahol a polgárok nem élhetnek szabadságban. Pláne, ha ezt szövetséges országokban tapasztalja, ahol az alkotmányban rögzítik az egyetemes emberi szabadsághoz és az emberi méltósághoz való jogokat.

A miniszterelnök és tettestársai demokrácia-felfogása alapvetően más, illiberális. Leginkább a népi demokráciák hajaz. A többség mindent visz. Ott is, itt is. Csalárd módon megszerezni a hatalmat, aztán szíjat hasítani a magyar hátából. Lopni, hazudni, aztán megint lopni és megint hazudni. És elvárni, hogy ezt a mérhetetlen bunkóságot a civilizált világ tolerálja és tudomásul vegye. Ha nem veszi tudomásul, le a cipővel, ahogy Nyikita Szergejevics Hruscsov elvtárs tette az ENSZ közgyűlésén, azzal verni a szószéket, és azt üvöltözni, hogy nincs magyar kérdés.

Verheti magyar kormány a pulpitust bárhol a világban, újra van magyar kérdés. A szabad világ ma ugyanúgy megkérdőjelezi a magyar demokrácia létét, ahogy azt Kádár idején is tette. Pedig Kádárt nem kétharmad, hanem 99,99 százalék választotta meg, és az sem volt elég. A mostani választások meg annyira voltak szabadok, hogy ha a kétharmad négy hónappal korábban nem írja át az önkormányzati választási törvényt, akkor ma nem Tarlós a főpolgármester. Ez az apróság a kétharmadnak nem, de a szabad világnak feltűnt.

Szóval ott tartunk, ahol Kádár idején, azzal az eltéréssel, hogy Kádárék nem loptak, ennyit biztosan nem, és főleg nem ilyen szemérmetlenül. Szabadság sehol, a civilek vegzálva, külföldi hatalmak előretolt alakulatainak minősítve. A magyar kormány a keresztapa helyettesének vezérletével vért izzad a norvég kormány civileknek szánt pénzéért. Kádár azt mondta, elvtársak, a kenyér ára politikai kérdés. Orbán azt mondja, a pálinka ára politikai kérdés. Az elvekben nincs különbség.

A maffiakormány és csatolt részei pedig gátlástalanul gazdagodnak. Egy nyolcszáz négyzetméteres miniszteri villa nem pénz, hanem ízlés kérdése. Pont annyit árul el gazdájáról, mint a méretes arany nyaklánc és aranykarkötő arról, aki hivalkodva viseli.

A kétharmad és kormánya arroganciájával, egész stílusával kilóg a civilizált országok sorából. Ennek ordító példája az emlegetett újságíró írása, Amerika és az EU totális lebunkózása.

A „leszarom Mozartot” mondathoz valami hasonlót mormolhatott magában a Fideszes kiképzőtiszt, amikor feljelentette Heller Ágnest és filozófustársait, vagy az MMA elnöke, amikor azt mondta Konrád Györgyről, hogy külföldön azt hiszik róla, magyar. Vagy amikor egy volt államtitkár aljas vérbajos liberálisnak minősítette Adyt. Vagy maga a cikk szerzője, amikor úgy minősíti az Orbánt meghátráltató tüntetőket, hogy szerinte nem többek, mint a telefonjuk.

Az amerikai kiképzőtiszt nem a honfitársait minősítette, hanem egy számára ismeretlen zeneszerzőt, elfedni, illetve erényként akarván feltüntetni brutális műveletlenségét. De ő csak egy szakasz katonával művelte ezt.

Ellentüntetők az „Éljen az orosz-magyar barátság! Éljen bölcs vezérünk, Viktor!” feliratú molinó alatt a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződésénél a CÖF március 29-ei békemenetén – MTI/Szigetváry Zsolt

Az ominózus cikk szerzője és társai viszont egy országgal teszik ezt, és elvárják, hogy az egész ország üvöltse velük együtt: le van szarva Amerika, le van szarva Európa, éljen a nagy Oroszország kovácsolta frigy.

Bunkót akarnak csinálni belőlünk, hogy ne lógjanak ki a sorból. Azt akarják, segítsünk nekik elhitetni a világgal, hogy ebben az országban minden rendben van. Virul a gazdaság, korrupciónak nyoma sincs, tombol a demokrácia. Pedig nincsen rendben a Kárpát-medencében semmi, és ezt a világ pontosan tudja.

Herényi Károly, volt MDF-es politikus
(Fotó: ATV.hu)