2013-08-26 16:43:04

Van tehát egy történelmi determinációjában vesztes, folyamatosan újra meg újra,

felemelkedéseiből is biztonsággal lecsúszó nép, akit már "szent" királya is

harmadában megritkított, mint valami túltermő fát (a német lovagok segítségével)

azt a saját maga által is propagált hitet megtagadva, miszerint legyünk színesen

sokfélék.

Historikus és geopolitikai adottságainál, lehetőségeinél fogva még a legsikeresebbnek

látszó periódusaiban is csupán néhány milliós létszámúvá gyarapodva. Egy eredeti gyökereihez és misztériumaihoz túl hosszan és túl makacsul ragaszkodó, környezetébe folyamatosan

integrálódni képtelen nép, amelyik kezdetben sikeres, - mert harcmodorában egy

rövidebb terminusban eredményes lehetett, - nem tudott soha időben elszakadni hamis

mítoszaitól és beteg tradícióitól.

Hagyományai őrzésében túlzásokba eső, abban túl sokáig megragadó, azt önálló

értékként fejlődésének gátjaként makacsul fenntartó nemzet, sorozatos

sikertelenségeivel és ezért önmagával sem volt képes kibékülni. Kellett tehát valami,

amivel önbecsülését megtarthatja. Ezek többnyire az önnön hősi múltjának túlértékelt és

jellemzően hamis eposzaira épített, önigazolás áfiumai.

E törzsi vonásait körömszakadtáig fenntartó magatartás akadályozta fejlődésében,

ezért szükségszerűen maradtak el az új, európai közegbe tagozódás lehetőségei s így

saját, jól megérdemelt sikerei is.

Ázsiából vele érkezett s kultúrájában megragadt érzelmi túltöltöttsége egyszerre volt

képes azt a látszatot kelteni s elhitetni önmagával, hogy nagy, erős törzsszövetség

utódaként maga is azzá vált s közben feledtetni magával, hogy mégsem.

Nem volt könnyű dolga azonban, lévén hiába volt kötelező nemzeti tradíció az

önáltató mítosz, egész kultúráját arra kellett felépítenie, hogy keleti szokásként, önmagával

elnéző módon ne kelljen feltétlenül ragaszkodnia a tényekhez és a valósághoz. Ezzel a

rugalmas önképpel és egy képzelt hősi eposz kultúrává emelésével lehetett őrizni egy

nemesnek tűnő, ám hamis illúziót.

Az idők során felgyűlt kudarcok s eltagadásuk, utólagos megszépítésük

egyfajta törzsi-nemzeti frusztráltsággá gyűlt fel közösségi tudatában. Ennek az elemzésnek

nem célja kitérni a folyamat leírására, így beéri annak közreadásával. Miközben jelentős

művészeti értékek is születtek e népi mítosz kultúrává gazdagodása során, rengeteg

történelmet hamisító vízió torzította el e nép valós identitástudatát.

 Gondolkodásmódjának, szokásainak építőelemévé kövesült múltjának, identitásának

hamisítása. Valós sikerek, tényleges eredmények híján, azok tetszőlegesen

kedvező színben való feltüntetése, a szégyenletes kudarcok kritikátlan eltagadása.

Afféle szómágia segítségét igénybevéve. Bár minden előző háborúját elvesztette, arra volt

érkezése, hogy a föld legnagyobb, legerősebb országait megtámadja, papíron. Ezzel

ringatva magát a hatalmasság illúziójába, melyben sohasem lehetett része, de amelyre éppen ezért oly régóta s oly erősen vágyakozott.

Íme egy ország, amely történelme során pótmegoldásként kereste önmaga megnyugvására

s bíztatására a tündérmeséket s közben észre sem vette, hogy mentalitásává rögzült

az önbecsapás, hamisítás, hazudozás. Mindenkori vezetői akkor sem átallottak

megtéveszteni népüket, ha véletlenül a tényszerűség felismerésében képességük

adatott. A nép pedig rákapva, mint gyönge jellem a kábítószerre, szinte már elvárta,

hogy olyan képet vetítsenek neki, amelyikkel képes szembenézni, amely bíztatást,

reményt ad neki, lemondva arról, hogy híven tájékoztassák valós lehetőségeiről.

Nem tudott még felemelkedni a realitások elfogadásához, a valósággal való

szembenézéshez, ezért inkább népmeséket hallgat, melyek simogatják érzékeny lelkét,

semmint reményei illuzórikus voltával szembesítsék. Kultúrája és történelme nem engedte

még megtanulni, hogy több esélye adódik elérni céljait, ha megküzd démonjaival s

tényleges győzelmet vív a nehézségei felett, inkább vállalja a hamis operett

sikerboldogságait, hiszen, ha mégis szembesülnie kell majd az újabb kudarccal, lehet

újabb hamis mesével fedni azt. Minden eltagadott sikertelenség újabb hazugságba

kényszeríti hát s nem mond még le a jótékonynak vélt mákonyról.

Itt van egy nemzet, amelyik szinte mindig a dolog könnyebbik végét fogta meg

s nem tudott igazi sikersorozatokban a nagy küzdelem örömében, a jól végzett munka

birtokában valós sikerélményekhez jutni. Egy nép, amely megszokta, hogy nála

valamivel tanultabb kormányzói megtévesztik, becsapják, félrevezetik s ezt mintha meg is

kedvelték volna, újra, meg újra várják is tőle, hogy csak azt mondják nekik, amit

hallani akarnak s nem kíváncsiak arra, mi a valóság, mert azt valóban többnyire

kényelmetlenebb hallani.

Operettet az opera helyett, nótát és műdalt az igazi dalok helyett. Műmesét a dráma

helyett, ponyvát az irodalmi próza helyett. Számukra még könnyebb befogadni

Munkácsyt, Moholy Nagy helyett, Petőfit, Ady helyett. Jókait, Thomas Mann helyett,

Csirkefej helyett a János Vitézt, hiszen annak megértéséhez kevesebb

energia szükséges, a többletráfordításhoz viszont sikerélmények adta önbizalomra volna

szüksége.

E történetben olyan nemzet szerepel, amelyik nem tudta még szétválasztani a vágyait a

valóságtól, illúzióit a realitásoktól s reményeit a ténylegesen elérhető javak körétől. Egy

igazi jövőtől. - Van tehát egy nép, amelyiktől, nem először, de most különösen fájdalmas

módon - mert már éppen elérni látszhatott egy fejlettebb társadalmi szintre emelkedés

lehetősége - elvették szinte mindenét.

 Elvették tőle - a XXI.század kezdetén - törzsi-feudális-utópisztikus fékei levetésének

lehetőségeit. - Elvették elért, bár nem munkában szerzett szabadságát, - Elvették

intézményeit - Elvették javainak többségét - Elvették épülésének lehetőségét -

Elvették önállóságának megteremtését - Elvették jövőjét s abba vetett, jogos hitét -

Elvették tisztességes gyógyulásának esélyeit - Elvették gyermekeitől a méltó tanulási

feltételeit - Elvették megélhetését - Elvették reményeit.

 Mindezekért cserébe kifizetik eszement hazugságokkal és újabb hamísított

reményekkel. De mint akit kómába sodort a rossz hír, ül otthon és mindenkivel pöröl,

aki és ami elé kerül. Nem leli ellenfelét, nem érti helyzetét, így pótcselekszik, vagy

apátiában lapít. Most kifosztva, kisemmizve,, megalázva, zavarában s kínjában

egymásba s önmagába marva lapul, pedig ha nem dolgozik meg a változásért, akkor

megint nem lesz képes értékelni és könnyen újra elveszítheti mint ebül szerzett,

érdemtelenül ölébe pottyant kincsét. Ül otthon és nem tudja, hogy mit kell tennie. Nem tudja,

hogy nem pártot, hanem saját hazát kell választania és nem tudja, hogy ehhez mi

mindent kell tennie. Ül otthon, elkaparja sebeit, de bénultan újabb csodákban

reménykedve várja a sült galambot. Ül otthon, ha még van neki otthona. Vagy éppen végleg

elhagyja.

Még nem tudja, hogy nem is a megfelelő kérdéseket teszi fel neki a politika, a

közvéleménykutató, aki eleve hibás módszerekkel faggatja mert nem az az érdekes,

hogy melyik pártra szavaz, hanem az, hogy bármelyik a jövőjéért felelős politikai

csoportosulásra adja voksát. Elvileg s részben már nyert is, mégsem tudja, hogy nem

a miniszterelnök személye fontos, hanem az a demokratikus törekvés, amelyben

önmagáért kell dolgoznia s közösségéért kell küzdenie s ne egy bűnözői kör legyen a

választottja. Ne a politikai s gazdasági maffia legyen a szavazásnál a kedvezményezettje.

- Kedves, drága, szegény kis Magyarország,,, aranyos magyar nép,,,- kifosztottak, már alig

maradt, ami tőled elvehető.

Azért azt még megvárod ?