2011. június 7. kedd - Róbert. Holnapi névnap: Medárd RádióFókuszFórumGalériaFotóVideóArchívumElőfizetés Buják Attila írása Brutális üzenetet küldtek Orbánék a választóknak Csak düh, sértettség, keserűség érzékelhető A kéziratot le kell zárni, a szöveg egy ponton túl „nem frissíthető”. Varázsa is ez: a véglegesség, a lezártság. A könyvek mégis tovább íródnak, mint a szerző tervezi. Lengyel László könyvnapi esszégyűjteményének (Pretoriánusok kora) számos írása megjelent a közelmúltban a sajtóban. Összegyűjtve más fénytörésben látja őket az olvasó: utolsó, zűrzavaros éveink mozaiktöredékeiként. A szerzővel BUJÁK ATTILA beszélgetett. – A bécsi Kurier azt írja: ha vasárnap tartanák Magyarországon a választást, elmaradna a frenetikus kétharmad, de maradna a stabil Fidesz-többség. Sokak szerint mégis ketyeg az óra. Küszöbön áll a fordulat.

– Nem tudom, lehet-e stopperrel mérni. Az világos, hogy a Széll Kálmán terv válaszút elé állította őket. Nyolc hónapos halogatás után, februárban rákényszerültek, hogy előállítsanak valamiféle megszorító csomagot. Ez önmagában is hiteltelen, mert mélyen hallgattak róla, vagy az ellenkezőjét mondták. De a hitelességet az roncsolja igazán, hogy még a megszorító csomagnak sem tudnak karaktert, fazont adni. Sem eldönteni, sem kimondani nem merték, mihez akarnak kezdeni. Nem tudjuk, hogyan akarnak eljutni a fenntartható növekedési pályára. Mi a „nemzeti együttműködés rendszerének” célja azon túl, hogy csökkenteni akarják az adósságállományt, ami dicséretes. Nem adnak választ arra, lesz-e valaha a gazdaságban növekedés, kialakul-e az új egyensúlyok rendszere. Ki jár jól, ki veszít. Milyen társadalmi modellt képzelnek.

– Elsőre úgy tűnt: a bankok, a szolgáltató multicégek faragnak rá. A gonosz rablótőke. A koncepció azóta változott.

– Mindenki nagyon elégedett volt, amíg csak a bankokat, a Tescót, az energiaszolgáltatókat, a telefóniát korbácsolták. Most, amikor sorra veszik a bérből és fizetésből élők csoportjait, a rokkantnyugdíjasokat, a munkanélkülieket, a rendőrt, a tűzoltót, az orvost, a filozófust, az iskolákat, kórházakat, nagy az érzelmi zűrzavar. Mi ez? És még nincs vége. Ahogy az egyik csoporttal megegyeznének, bár nem akarnak egyezkedni, jön a következő: őt se bántsák, tárgyaljanak vele. A nyitókérdésre visszatérve: a közvélemény-kutatásra nem adnék. Félóránként kellene a közvéleményt kutatni, hogy a zuhanás gyorsasága érzékelhető legyen.

– Orbánt ismerve tudtuk: az első hónapok „feszesek” lesznek. Ami történt, meglepő volt, de nem annyira mulatságos. Ekkora fölény birtokában „lehetett volna elegánsan is csinálni”. Nem így történt. Ez Orbán természetéből fakad, vagy a helyzetből következik?

– Ez örök vitatéma. Az egyik fél azt állítja: Orbán mint ember, a Fidesz mint intézmény fokozatosan ilyenné torzult: mindent megtesznek azért, hogy az esendő demokratikus rendszert legyalulják.
- Ami be is következett...

– Ez az irányzat úgy látja: Orbánnak van egy titkos terve, amelyet napra pontosan kidolgozott.

– A kötcsei beszéd egyértelmű bizonyíték?

– Azt valóban elmondta. A másik iskola – a Kéri-, Babarczy-vonal – azt hangsúlyozza, hogy a Fidesz „normális magyar párt”: nem sokkal borzalmasabb, mint a többi, Orbán pedig pragmatikus, alkalmazkodó politikus.

– Ön viszont középen áll.

– Én úgy gondolom – ez a kötetből is kiderül –, hogy Orbán Viktornak valóban voltak tervei. Jogszabálytervezeteket íratott, harminc ilyen tervezet készen is állt. Ami a kötcsei beszédet illeti, két dolgot nagyon komolyan gondolt. Olyan rendszert akart, amelyben nem működik komolyan vehető ellenzéki párt. Úgy fogalmaz, hogy a kétpólusú rendszerből át kell menni a „középről vezényelt centrális struktúrába”. És a Fidesz foglalja el a közepet.

– Ezt a bethleni konszolidáció előtt és után sokan előadták.

– Ez a kvázi egypártrendszer, erre hajazott a maga módján a kádári hatalmi építkezés is. Orbán kétfrontos harca: egyik oldalamon áll a Jobbik, a másikon az MSZP. Mind a kettőt ütöm. A kétharmad felhatalmazást ad arra, hogy megteremtsem a „nemzeti közepet”, amely tartósan egy félig egypárti struktúrához vezet.

– Mire alapozza extra hatalmi igényeit? Az unalomig ismert kétharmadra?

– Valamiféle homályosan definiált szükségállapotra. Magyarországon gazdasági szükségállapot van. Azé a hatalom, aki a szükségállapotot kihirdeti. Ezt napra pontosan kidolgozta.

– Ahogy a mindennél áramvonalasabb kormányzati struktúrát is.

– Ez érdekes ügy, mert valójában nincs is kormány. Orbán Viktor a kormány, meghosszabbításai a no name miniszterek, másod- vagy harmadrangú figurák. Kormányzati előterjesztések nem születnek, a kormányzást Orbán környezete bonyolítja, a törvényjavaslatokat képviselők terjesztik elő. Meghatározott kör jogosult erre. Navracsics szerepe elenyésző ahhoz képest, hogy Rogán Antal milyen utasítást kapott az éjjel. Pintér újságból értesül arról, hogy Balsai benyújtott egy semmisségi tervezetet rendőrségi ügyben.

– Ezt a szakszervezetek gyorsan ki is szúrták. Egy miniszterrel tárgyalni sem érdemes. Orbánt követelik.

– Mert hiába tárgyalnak Pintérrel, nem jutnak semmire, ha Orbán nem bólint rá. Ez már a totális improvizáció. Elvesztették a hatalmat az események felett. A legviccesebb a múlt heti példa: Orbán, aki kirúgta az IMF-et, IMF-pénzből vásárolja fel a Mol-részvényeket akkor, amikor mindenki azt kérdezi, mennyit faragnak le a rokkantnyugdíjastól, az egészségügytől, a rendőrtől. Így jön a képbe ötszázmilliárd. Brutális üzenet, a képedbe vágják: erre van pénz, rád egy vasunk sincs.

– A legnagyobb pofont az uniós elnökség kezdetén kapta Orbán.

– Kezdettől nem kedvelik Nyugaton. Érthető, miért. Keményen meg is küzdött érte. A „görög sokk” kellős közepén jártak, amikor beállított egy diadalittas politikus Keletről azzal, hogy a célzottnál kétszer magasabb hiánycélt finanszírozzák neki. De folytathatjuk a sort: mi szükség volt arra, hogy január 1-jére időzítse a médiatörvény bevezetését? A gazdasági partnerek, az ellenzék, a média decemberben fegyverszünetet ajánlottak. Ha nem erőltetik a törvényt, a sajtó gyökeresen más hangnemben ír róla. Jogos a feltételezés: ilyen a vérmérséklete. Elfogadom. Most mégsem ez a döntő szempont. Azt hitte, hogy az uniós elnökség alatt senki sem meri „megütni”, átnyomja legdédelgetettebb terveit. Aki Brüsszelhez menekülne, hazaáruló.

– Az utóbbi negyven évben Magyarország „keleti mintaállamnak” számított. Nem ehhez vagyunk szokva.

– Nem, de ez nem sajtóprobléma, s nem is egyedül Orbánék hibája. Évek kemény munkájával hozta össze a magyar politika. Magyarországról hallva nem voltak „hozzászokva” Nyugaton, hogy 2006 óta utcai harcokról, rasszizmusról, romagyilkosságokról halljanak. Német szemszögből ez különösen nyomasztó. Számukra azok a szövegek, amelyeket a magyar kormány előad, nyelvileg is értelmezhetetlenek.

– Ez elég homályos. Mi az, amit nem értenek?

– Képzelje el egy német lapban Bayer Zsolt orgoványi szövegét és a rá adott magyar kormányválaszt: ez Zsolti magánvéleménye. Hallgassuk a szónoklatot, amelyet Orbán a múzeumkertben vágott ki a nemzeti ünnepen. Hogy valaki Brüsszelt Moszkvához, a Harmadik Birodalomhoz mérje – elképednek. De a magyar „kép” 2000 óta roncsolódik. Nem tudtunk élni az EU-ba jutás esélyével. Nem tudtunk értelmes gazdaság- és reformpolitikát folytatni. A többiek elmentek mellettünk. A határon túli magyarok is egyre elégedetlenebbek. Ők, akik felnéztek ránk, akik büszkék voltak arra, hogy Magyarország „más”, élhetőbb, az anyaországot hanyatló világnak látják. Szégyellnek minket a teljesítményünkért.

– Ez elég rosszkedvű interjú lett. Képtelenség, hogy csak negatívumokat lásson.

– Tudok negatívumokat s kedvező dolgokat is mondani. Negatívum, hogy máig nem szerveződik komolyan vehető ellenzéki párt. Van ellenzék a parlamentben, de nincs ellenzéki alternatíva.

– És mi az, ami reménykeltő?

– Talpra álltak azok a civil, érdekvédő csoportok, amelyek a nyolcvanas évek óta hallgatásba burkolóztak. A fiatalok a szabadság és az autonómia irányába fordultak. Gondolniuk kell a jövőre, arra, hogy nem véd meg senki, nincs fogódzóm, nincs senki, akitől legalább tanácsot kérhetek. Emberi létkérdések vetődnek fel. Mozdíthatatlan tekintélyek dőltek halomra. Kiderült, hogy ha valaki akadémikus, nemhogy ki lehet rúgni, meg is lehet alázni. Ha valaki miniszter, börtönnel fenyegethetik. Az előadásaimon megkülönböztethetetlen, hogy a hallgatóság zöme kire szavazott. Nyilván a Fideszre. De ezt nem lehet észrevenni, a szövegből már nem derül ki. Csak düh, sértettség, keserűség érzékelhető. A nyolcvanas évek végén vagyunk. És elmúlt egy év.

– A könyvhéten az ön kötete is szerepel. Fontosak ma még a könyvek?

– Az egyik oldalról nézve nem nagyon. Az ember személyes életében persze lényegesek: ezt tettem, írtam, így gondoltam. De ez magánügy. Másrészt a könyv – bármilyen csekély példányszámban – olyan, mint az atommag. A „nagy egészhez” mérve apró, a sugárzása mégis fontos. Az erőmű sem üzemel nélküle.

Korábbi cikkeink a rovatban

Iratkozzon fel hírlevelü