Botrány Maglódon, de Gyurcsány állta sarat
Február
első napján pénteken Maglódon, a MagHázban tartott lakossági fórumot, a
volt miniszterelnök Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke.
Az öt órára meghirdetett program előtt fél órával a művelődési ház bejáratánál, tüntető csoport jelent meg, előre elkészített,
vélhetően tejes kartondobozokból készített táblákkal, de volt egy
transzparensnek használt hólapát is. Hiába a kormánypártiság nem megy
jól a keresztény konzervatív oldalnak sem. A nyugdíjas korosztályból
álló tüntető csoportot, a Fidesz helyi szervezetének tagjai alkották.![](http://www.gyomroi-hirhatar.hu/images/cikkek/20130202HHC_2.JPG)
KÉPGALÉRIA>
Készültek az alkalomra - ez jól látszott
- ,hogy végre most jól megmondhatják a volt miniszterelnöknek a
magukét. Az idő telt és öt óra felé be kellet látniuk a performanszuk
nem érte el a várt sikert, mert Gyurcsány Ferenc már rég az épületben
volt és a lakossági fórum is lassan elkezdődött. A
tüntetésre készülő csoport látva akciójuk sikertelenségét, úgy mint
2006 tavaszán, megvert seregként, csalódottan kényszerültek beülni a Demokratikus Koalíció által szervezett rendezvényre.
A terembe érve a későn érkező körülbelül
30 főből álló kormánypárti különítmény a hátsó fertályon kapott helyet.
A közel kétszáz fős hallgatóság már az első felszólaló Turcsányi Zsolt,
a DK hetes választókerületének szervezőjének előadására várt. Érdekes
volt látni, ahogy az első sorok bal oldali részén a radikális jobboldal szimpatizánsai foglaltak helyet nagy izgalommal.
Eljött aminek jönnie kellett, - a manézson Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. A hangulat a tető fokára hágott a teremben. Tapsvihar
az egyik oldalon, fütyülés a radikális oldalon és nyomdafestéket nem
tűrő bekiabálások a keresztény konzervatív hallgatóság felől a hátsó padsorokból;
„Mindjárt sírok , 2006 ősz,
Elkúrtad.. Hazaáruló.. Kurva anyád… Öszödi Böszme… Nemsokára pap
leszel…. Kétharmad… 1%”…. Anyós… Nem érted Feri…. Nem erről van szó….
Anyádat….. Kurva országnak nevezted…. 3000 iskolát bezártatok Ne
hazudj.. Neked hány milliárdod van?, Te gazdagabb vagy mint Viktor…”
A volt miniszterelnök állta a sarat, higgadtan kezelte az otromba megnyilvánulásokat, próbált érvelni, de hiába. A szűnni nem akaró káromkodások szünetében a Fidesz különítmény táblákat emelt a magasba: "HOL A DIPLOMA, EL LEHET MENNI ÖRÖKRE felirattal".
![](http://www.gyomroi-hirhatar.hu/images/cikkek/20130202HHC_4.JPG)
Két fiatalember minden beszólogatóhoz
odament. Csendre intette őket. Már-már kisebb az ellenállás velük
szemben, egymást is csitítgatják, de csak addig amíg a fiatal ember
mellettük állt. Utána folytatták. A hallgatóságból az egyik személy
megunva a beszólásokat felszólal: "Fogja be a pofáját mindegyik". Gyurcsány közben nyugtatgatja hallgatóit. Nagy a hangzavar, botrány, összeszólalkozás.
Gyurcsány Ferenc hihetetlenül higgadtan kezelte a provokációkat és az előadás közben megpróbált minden egyes, hevesebben üvöltő honfitársával kontaktust, párbeszédet kezdeményezni. - "Drága
barátaim! Higgyék el az intellektuális kapacitást nem pótolja a
hangerő. A bunkóknak elmondom még egyszer! Megértem, hogy frusztráltak,
ilyen kapacitással én is az lennék! -1%- jaj, de ügyes vagy, tudsz
számolni? Az egy után a kettő jön. Annyi eszed lenne mint hajad, talán
okosabb lennél. Látom rohadt idegesek, sajnálom el kell viselni. Azért
idegesek mert igazam van.”
A magasröptű dialógusok között közben az egyik oldalon taps, - fütyülés a másik oldalon! Aztán csak sikerült a pártelnöknek elkapni a fonalat és majdnem fél órát viszonylag nyugodt körülmények között beszélni. Az első
sorban ülő jobbikosoknak/fideszeseknek látszó fiatalok távoznak a 30.
perc után, erre azért nem számítottak, hogy valaki ennyit beszéljen. Pedig
Gyurcsány azt mondja minden magyar embernek fájó pont Trianon, úgy
gondolja hogy most már le kell zárni . Azért közben a közönség hátsó
soraiból hallani hogy NEM és azt kérdezik, hogy a "Holokausztot nem kellene lezárni?"
Gyurcsány: "Pár évvel ezelőtt Berlinben jártam……" a közönség hátsó soraiból hallatszik „Izraelben”
A volt miniszterelnök közel egy órás
előadása után jöhetett amire a kormánypárti oldal várt. Lehet kérdezni
Gyurcsány Ferenctől! A hír hallatán egyre több jobboldali jön vissza a
terembe és egyre nagyobb az összeszólalkozás.
![](http://www.gyomroi-hirhatar.hu/images/cikkek/20130202HHC_1.JPG)
Az első felszólaló a szélső radikális csoportból lép ki és kap szót, Kolompár Orbánként mutatkozik be. A felszólalónak egy hölgy azt mondja: - "Nem az a baj, hogy fideszes vagy, hanem az, hogy buta vagy."
Kolompár Orbán mondandójának lényege amire egész életében vágyhatott, hogy Gyurcsány szemébe mondja, "én nem szavazok rád.." A pártelnök tudomásul veszi és azt válaszolja: "szégyellném magam ha Ön rám szavazna , ne szavazzon rám semmiképpen sem, kérem!"
Második felszólaló is a radikális tömörülésből szólalt fel D.Z. tanárnő, aki Gyurcsány szemére veti amiért bele lövetett a tömegbe 2006 őszén és a cigány gyereket el akarta venni a szüleiktől. Természetesen viszontválaszt is kapott a pártelnöktől a pedagógus.
A harmadik felszólaló H.E. bocsánatot kér a jobboldaliak miatt és pofátlan, szemtelennek nevezte őket.
Utolsóként P.L. a hátsó padsorokat
elfoglaló kormánypártiak csoportjából kap szót, aki politológusi
elemzést tart a következő megállapítással. „Azért vesztette el a választást mert bevett egy libatolvajt, és egy nemesfém kereskedőt”
A Pest megyei kisvárosban pénteken este véget ért a rendezvény, mindenki feldolgozhatta élményeit pro és kontra, amit
azért biztosra vehetünk és a rendezvényről távozók is ezt elemezgették,
hogy igen nagyok az emberi különbségek a politikai hovatartozások
tekintetében.
PJ
Utoljára frissítve: 2013-02-02 09:36:49
|
Kommentáld!